Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)

Szabó Zsuzsanna: A népi kultúra színrevitele a szabadtéri múzeumokban – Hagyomány, örökség és Skanzen

7. kép. Alföld - SZNM (DEIM Péter felvétele) vábbi, egymáshoz nem feltétlenül ellentétesen kapcsolódó nézőpontjaiban. Nem vizsgálta árnyaltabban a hagyomány visszatekintő vagy előretekintő irányultságát, szinkrónia és diakrónia, állandóság és változás kérdését. Nem különböztette meg a hagyomány hajtóerejét aszerint, hogy mikor szándék és mikor kényszer, hogy egyáltalán hajtóerő-e a hagyomány vagy hatás, gátol-e vagy fenntart valamit. A hagyománynak olyan további értelmezési aspektusai maradtak érintetlenül, mint a hagyomány individuális és kollektív természete, tudatos, tudatalatti vagy ösztönös volta, továbbá, hogy a hagyomány örökül kapott vagy konstruált képződmény, egyénhez vagy intézményhez kötődik-e inkább, létrejötte, működése során milyen szerephez jut felejtés és emlékezet. Azzal sem foglalkozott, hogy a hagyomány autoritást vagy identitást biztosít-e, funkciója pedig vajon szimbolikus, normatív vagy legitimáló? Aleida ASSMANN Zeit und Tradition című könyvében áttekinti a hagyománnyal kapcsolatosan az elmúlt mintegy 150 év alatt különböző tudományterületeken született fontosabb teóriákat.

8 ASSMANN jellegzetes és eltérő megközelítési módokat mutat be, mindazonáltal igyekszik felvázolni a fogalom általános kultúratudományi dimenziót. Mielőtt a hagyomány néprajzi reflexiójára térnénk, érdemes körbejárni a fogalmat Assmann gondolatmenetében. A hagyomány értelmezéseiben az alábbi közös nevezőt állapítja meg: egy jelenség visszatekintő megfigyelői perspektívájú megalkotása, amely a megfigyelő szemében jön létre mindenütt, ahol utólag egyfajta folytonosság fedezhető fel. A meghatározás a szerző szerint mindad8. ASSMANN, Aleida 1999. 63-90. dig könnyű, míg figyelmen kívül hagyjuk a fogalom normatívan kötelező, a jövőre utaló potenciálját. A továbbiakban megkülönbözteti a hagyomány és a hagyományozás fogalmát. A hagyomány tehát általánosan a kontinuitás aktív előállításának formáira vonatkozik a hagyományozó perspektívájából. Hagyományozódáson egy kulturális intézményt ért, amely biztosítja, hogy szövegeket, gondolatokat, viselkedési formákat, értékeket az idők folyamán a soron következő generációknak továbbadjanak. Ezután a kommunikáció és a tradíció modelljét teszi egymás mellé, abból kiindulva, hogy a tradíció a kommunikációs egy sajátos esete, amikor a hírek nem kölcsönösen és horizontálisan cserélődnek, hanem vertikálisan, generációs vonal mentén adják tovább őket. A kommunikáció bizonyos hírek térben történő átadása, melynek modellje, hogy a küldőtől üzenet megy át a fogadónak. A tradíció tekinthető e hír időben történő közvetítésének, e szerint a modell az emlékezet struktúráin és az autoritáson alapul. Assmann felhívja azonban a figyelmet arra, hogy a tradíció e két alapvető alkotóeleme, autoritás és emlékezet szabadon változik a kultúrák historizáló, utólagos horizontjának kontextusában. Ezután a hagyomány értelmezésének különböző megközelítéseit olvashatjuk. A bemutatott tradíció-felfogások a hagyományt elsősorban az emlékezettel és a szokással vetik egybe. Az emlékezet a felejtéssel kerül párhuzamba, mint az átmenet két ellentétes irányú eszközei. A hagyomány az emlékezethez kapcsolódik, ebben pedig nem hosszú időtartamú alkotóelem, hanem a produktív komposzt. A tradíciót értelmezhetjük úgy is, mint a múltba való kapasz142