Cseri Miklós - Bereczki Iboly - Kovács Zsuzsa (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 21. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

SZABADTÉRI MUZEOLÓGIA 40 ÉVE MAGYARORSZÁGON - Thomas Bloch Ravn: A szabadtéri múzeumok egy új kor hajnalán

• Az újabb fejlesztések egyre kevésbé valósulnak meg közpénzből, egyre több a szponzoráció, az adakozás és a jótékonysági alapítványok útján erre a célra megszerzett pénz. • A látogatószám egyre fontosabb: nemcsak a bevétel miatt, de abból a felismerésből kifolyólag is, hogy ez létszükséglet. • A szabadtéri múzeumok versenybe szálltak a kereskedelmi szórakozási formákkal a látogatókért, akik élményeket akarnak, és pihenésre vágynak. Nem biztos, hogy örülök ennek az iránynak, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy ez előbbutóbb mindenhol bekövetkezik. Az én meglátásom szerint ez nem feltétlenül rossz a szabadtéri múzeumok számára. Azt gondolom, ha megküzdünk a helyzettel, ha kifogjuk a szelet a piacgazdaság vitorláiból, és átirányítjuk azt a saját vitorláinkba, használhatjuk ezt a hatalmas gazdasági erőt arra, hogy előre mozdítsuk a múzeumunkat. Ez nem könnyű, de lehetséges, és új távlatokat nyit meg. Ez a fejlődési irány legkevesebb három fontos dolgot von maga után: 1. Először is a múzeumok nagyobb mértékben fognak a látogatókra fókuszálni, arra, hogy ők mit tartanak érdekesnek és fontosnak, és kevésbé fognak, a szakmai megbecsülés alapján dolgozni. 2. Másodszor számos új és különböző módszerrel fogják bemutatni a történelmet, és a múzeumok sokszínűsége növekedni fog. 3. Harmadszor pedig a múzeumok a szolgáltatásokra is nagyobb gondot fognak fordítani, felismerve azt, hogy a megfelelő körülmények kialakítása rendkívül lényeges, mivel a látogató a szabadnapját tölti a múzeumokban. Rá kell jönnünk, hogy a múzeumot nem muzeológusok, gyűjteménykezelők és igazgatók számára csináljuk. A múzeumot az emberekért csináljuk, azért, mert hisszük, hogy a történelem mindannyiunk számára fontos, hozzásegít minket ahhoz, hogy többet tudjunk meg magunkról, és el tudjuk magunkat és korunkat helyezni egy szélesebb perspektíván. Azt hiszem, ezért szeretnénk a lehető legtöbb embert elérni - még azokat is, akiket nem igazán érdekel a múzeum. Azt gondolom, ez különösen igaz a szabadtéri múzeumok esetében, mert a szabadtéri múzeumok sokkal szélesebb közönséget szólítanak meg, mint a „hagyományosabb" múzeumok. Tehát számomra ez azt jelenti, hogy a látogatókból kell kiindulni. Csakúgy, mint ahogyan azt az alapító atyák az 1900-as években tették. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a múzeumok feladata a megőrzés és kutatás, de mindenképpen a látogatót kell a középpontba helyezni. Hogyan csaljuk őket a múzeumba, hogyan igézzük meg őket, hogyan indítsuk be a képzeletüket, hogyan hassunk a szívükre - azért, hogy nyitottak legyenek arra az élményre, aminek az átadása a múzeum alapcélja. Az elmúlt években több európai szabadtéri múzeum kezdett a jelenkori történelemre összpontosítani - ehhez az embereknek több kapcsolódási pontjuk van. Az úttörők ebben a kérdésben a következő intézmények: Maihaugen a norvégiai Lillehammerben, az oslói Norvég Néprajzi Múzeum és a hollandiai Arnhem. Tudomásom van arról, hogy a szentendrei Skanzen is napirendre tűzte a 20. századi kutatásokat, csakúgy, mint a nyíregyházi Sóstói Falumúzeum. Dániában a saját múzeumom, a Den Garnie By is egy hatalmas projekten dolgozik, amelynek célja, hogy a kutatást és a bemutatás idejét az 1970-es évekig kiterjesszük. Ez a fejlődés a szabadtéri múzeumoknak új tulajdonságokat kölcsönzött: a szabadtéri múzeumok jelzői közé tartoznak most már az újító, a népszerű és a helytálló kifejezések is. Csakúgy, mint 100 évvel ezelőtt, amikor is az első szabadtéri múzeumok szintén olyan épületeket őriztek meg és mutattak be, amelyek nem voltak messze időben az akkori látogatóktól. Egy másik módja a látogatók becsalogatásának az, ha a múzeum kapcsolódik az emberi élet mélyen gyökerező hagyományaihoz, illetve a nagyobb, évenként ismétlődő ünnepekhez. Tudom, hogy a legtöbb szabadtéri múzeum már dolgozik ezen nagy sikerrel. A Den Garnie By-ben rendkívül pozitív eredményt hozott a karácsony tematikájának fejlesztése - tulajdonképpen sikerült a karácsonyt egy második főidénnyé alakítani. Ennek illusztrálásaképpen két számadatot említek: míg tíz évvel ezelőtt 25 000 volt a látogatók száma decemberben, az elmúlt évben ez a szám már elérte a 115 000-t, ugyanennyi embert várunk ebben az évben is. Végeredményben ezt az eredményt úgy sikerült elérni, hogy fejlesztettük nemcsak a program vonzerejét, de a muzeológiai minőséget is - és nem utolsó sorban a siker a bevételünk növekedését is magával hozta. Ez nem sokban különbözik azoktól az ünnepektől, amiket HAZELIUS és követői a stockholmi Skansenben megszerveztek. Ezek a példák a szabadtéri múzeumok legfontosabb muzeológiai feladataihoz kapcsolódnak. Véleményem szerint azonban a másodlagos szolgáltatások is egyre fontosabbá válnak. Természetesen észre kell vennünk, hogy a látogató a szabadidejét tölti a múzeumban, tehát nemcsak azt kell elvárnunk tőle, hogy érdeklődjön a múzeum kiállításai iránt, de azt is, hogy jól érezze magát ez alatt az idő alatt. Ez azt jelenti, hogy kellenek az üzletek, éttermek, fagylalt árusítóhelyek, modern toaletek, pelenkázóhelyek, padok és gyerekeknek fenntartott helyek. De miért ne helyezzük el ezeket a szolgáltatásokat a központi muzeológiai helyszínen? Az evés, ivás, vásárlás mind a legfontosabb mozgatóerők kö165