Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

SZŐCSNÉ GAZDA ENIKŐ: Erdélyi levéltári források felhasználási lehetőségei az építészet és lakásberendezés rekonstruálásában

elemzésük az adótabellák alapján készült, így nem foglalkoztak azokkal a rétegekkel, akik nem fizettek adót.

20 Az említett összegzés Erdély egészére vonatkozott. A mi elemzésünkben egyáltalán nem szerepelnek a bányászok, mivel Háromszéknek nem voltak több embert foglalkoztató bányái a 19. század elején. A „parasztok" kategóriája nagyon alulreprezentált. A hozománylevelekben felbukkanó „provida" fogalom nem különíti el, hogy jobbágyokról vagy zsellérekről vane szó. A szabad parasztok vagy libertinusok rétege egyáltalán nem hagyott nyomot az elemzett irategyüttesekben. A CSETRI és IMREH rendszerében nem különül el a katona, mint önálló társadalmi réteg. Meggyőződésem azonban, hogy a székelyföldi társadalom elemzése esetén a gyalog és a lovas katonák külön réteget képeztek, mivel hasonló létformák közt éltek, sajátos mitudattal rendelkeztek. Különállásuk már abból is lemérhető, hogy az anyakönyvekben is elkülönítették a gyalog katonák és lovas katonák rétegét. Az elemzett hozománylevelekből úgy érzem, hiteles képet nyerhetünk róluk. A taxás polgárok helyett a kézdivásárhelyieket azért neveztem cíviseknek, mivel ők maguk is így definiálták önmagukat. Nekünk, a Háromszék társadalmában nem volt jelentős létszámuk, így az elemzett hozománylevelek, demográfiai mutatójukhoz képest kissé túlreprezentáltak. Ugyanez mondható el a honoráciorok hozományleveleiről is. Mivel Háromszéken viszonylag sok nemesi rangú személy élt (a csupán nemesi levéllel rendelkező, de birtoktalan nemeseket is beleszámítva), így a nemesi parafernumlévelek számarányát is reprezentánsnak tartom. Az elemzés minimális információt sem nyújt a Háromszék területén élő románokról, cigányokról, valamint az ez idő tájt Sepsiszentgyörgyön megtelepedett izraelitákról, ugyanis sem a levéltári, sem a terepkutatásokból nem kerültek elő inventáriumai az említett etnikumoknak. Említettem már a bevezetőben, hogy a hozománylevél azokat a tárgyakat sorolta fel, amelyeket a fiatalasszony férje házához vitt. E tárgylistákból tehát következtetni lehet a pályakezdő fiatalok házának berendezési tárgyaira. A leltár csak szűkszavú információkat nyújt a tárgyakról, ebből az következik, hogy inkább a mennyiségi és tárgytípus szerinti koordinátákat lehet megállapítani. Vagyis a tárgyi néprajzi felméréseknek kell választ adniuk arra, hogy az említett tárgyak milyenek lehettek az elemzett periódusban. Az elemzett időszak hozományleveleinek tárgykultúrája nem volt egységes. A harmincas években például a leírások a bútorállomány jelentős változásáról árulkodnak. Stabil, strukturális elemnek tűnik az egész időszakban a láda. Ez csaknem valamennyi lány hozományában szerepelt, társadalmi állástól függetlenül. Az általánosabb a két láda volt, legtöbb esetben ezekből az egyik nagyobb, a másik kisebb volt. A festett jelző azt sejteti, hogy ekkor a cifra virágozott ládák teljesen elterjedtek. A nemesi réteg nagy záros, nagy festett ládákat vitt magával, talán a láda mérete, díszítése és a drágább zár különíthette el a nemesi ládákat a köznépéitől. A kézdivásárhelyi cívis kisasszonyok tárgykultúrájában megjelenő kalmár láda ennek a rétegnek a jellegzetes kézműves és iparos életformájáról árulkodik: a vásárhelyi iparosok vásárról vásárra szállították portékáikat ezekben.

21 Az ágy már nem volt ennyire stabil elem, a hozomány levelek 70-75 %-ban jelenik meg. A superlátos, mennyezetes ágy csak a tárgyalt periódusunk legelején, a nemesi bútorkultúrában jelent meg egyetlen esetben. A lovas és gyalog katonáknál csak a harmincas évektől kezdődően jegyezték fel, hogy az ágyak festettek voltak. Ebből arra következtethetünk, hogy korábban közönséges festetlen faágyakat vittek magukkal férjük házába a menyecskék. Az asztal a nemeseknél és honorácioroknál gyakoribb volt, a katonarendűeknél csupán az 1830-40-es évektől kezdett bekerülni a hozományokba. A nemesi életfonna egyik, státusjelölő funkciójú tárgytípusa volt a harmincas évektől kezdődően a kanapé elé állítható kisméretű asztal. Egy leírásból látható, hogy ennek a funkciója a kávézáshoz köthető. A kanapé elé állítható kis asztal gyakran volt kerek formájú. Széket a nemesek és honoráciorok 45-50%-a, a katona rendűeknek viszont csak a 25-30%-a vitt magával. A gyalog katona rendűeknél jelzik csupán a leltárok a 2-4 db karjos széket, ez a széktípus a más rétegeknél nem jelenik meg. A harmincas évektől kezdődően a nemesség tárgykultúrájának jellegzetes elemévé vált a kanapéhoz való szék. Ez nagyon gyakran töltött (párnázott) volt, és minden nemes, illetve honorácior kisasszony 6 darabot vitt belőle hozományba. A kanapé, amely elé az előbb említett asztalkákat és székeket állították, a harmincas években kerül be a nemes és honorácior kisaszszonyok kelengyéjébe. A más társadalmi rétegeknél hiányzik.