Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

SZŐCSNÉ GAZDA ENIKŐ: Erdélyi levéltári források felhasználási lehetőségei az építészet és lakásberendezés rekonstruálásában

Szőcsné Gazda Enikő ERDÉLYI LEVÉLTÁRI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI AZ ÉPÍTÉSZET ÉS LAKÁSBERENDEZÉS REKONSTRUÁLÁSÁBAN Bevezetés A tárgyleltárak kutatása Magyarországon elég nagy múltra tekint vissza. Az elsősorban művelődéstörténeti igényű összegzések sorát talán RADVÁNSZKY Béla báró nyitotta meg, aki 16-17. századi inventáriumok segítségével próbálta meg a nemesi réteg családéletét és háztartását rekonstruálni.

1 Megközelítési módját valamelyest folytatta a DOMANOVSZKY-féle Magyar művelődéstörténet öt kötete, amelyben a széles kutatócsoport szintén leltárak és leírások alapján követte nyomon az anyagi kultúra változását.

2 Magyarság-szerte elsősorban a hagyatéki leltárokat vették górcső alá, mint azon leltártípusokat, amelyekből nagyvonalakban megismerhető és rekonstruálható egy család teljes tárgyállománya. A teljesség igénye nélkül felsorolhatjuk, hogy Magyarországon az inventáriumkutatásban jelentős eredményt ért el BENDA Gyula,

3 KOCSIS Gyula,

4 GÜNTNER Péter,

5 GRANASZTÓI Péter,

6 BENCSIK János,

7 SZILÁGYI Miklós

8 a történeti kutatásokban. A monografikus tárgyvizsgálatban HOFER Tamás, FÉL Edit,

9 SZARVAS Zsuzsa'

0 nevét kell megemlítenünk. Az inventáriumok történeti kutatásának, sajnos, Erdélyben akkora gyökere sincsen, mint Magyarországon. Az ígéretes kezdeményezések után megtorpantak a kutatások, így óriási űröket kell áthidalnunk. Pedig az ötvenes-hatvanas-hetvenes években néhány olyan kezdeményezés volt, amelyre méltán lehetünk még ma is büszkék: gondoljunk JAKÓ Zsigmond tanulmányára, amelyet a reneszánszkori kolozsvári lakásberendezési szokásokról írt," vagy B. NAGY Margit könyvére,

12 amelyben az erdélyi várak, kastélyok, udvarházak tárgyállományát próbálta feltérképezni néhány összeírás alapján. Vagy ne is beszéljek az óriási kezdeményezésről, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárról, amelynek kötetei évtizedek óta jelennek meg, és amelyet tárgytörténeti célból is haszonnal forgathatunk, többtízezer levéltári adat segítségét kínálja ez a kötet. A megtorpanás elsődleges magyarázata az a tény, hogy a kommunista korszakban többnyire csak a bizalmi emberek hatolhattak be a levéltárakba, és nekik természetesen nem az volt az elsődleges céljuk, hogy az erdélyi magyarság tárgyi kultúráját vizsgálják. A kutatások akadozását a levéltárak rendezetlenségével is magyarázhatjuk. Aki valaha megfordult romániai levéltárakban, az tudhatja, hogy olyan fondokat hiába keres, amelyekben testamentumokat, hagyatéki leltárokat, kúrialeltárokat, árverési jegyzőkönyveket avagy hozománylistákat összegyűjtve találhatna. A levéltári mutatók sem igazán tartalmaznak belső eligazítást, amely a kutatót segíthetné. így a kutató arra kárhoztatott, hogy százakra rúgó családi levéltárakból próbálja kibányászni az őt érdeklő inventáriumokat. A kutatások hátramaradottsága nem utolsó sorban azzal is magyarázható, hogy IMREH Istvánon kívül kevés történész tanulmányozta a francia Annales-iskola kezdeményezéseit. Márpedig tudjuk azt, hogy a tárgyleltárak kutatásának elterjesztésében is ennek a francia kezdeményezésnek volt jelentős szerepe.

13 Nem utolsó sorban: az interdiszciplináris kutatásoktól még ma is borsódzik a háta jó néhány kutatónak. A történészek úgy vélik, hogy fontosabb feladataik vannak, mint a halott leltárak tanulmányozása, a néprajzosok viszont ódzkodnak a történeti források tanulmányozásától. Az abbamaradt kezdeményezéseket a közelmúltban néhányan próbálták áthidalni. Nemrégiben TÜDŐS S. Kinga egy székely nemesi család, a Káinokiak életmódját próbálta megragadni jó néhány levéltári forrás alapján.

14 Ugyancsak TÜDŐS S. Kinga kezdte el egy nagyobb szabású sorozatban az erdélyi testamentumokat kiadni, ebből a sorozatból már két kötetjelent meg.

15