Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

A KISALFÖLDI LAKÓHÁZ TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE

tékes szállítmányaikat német, cseh, morva, sziléziai vásárlóiknak. Noha az állatkereskedelem jellege, volumene később megváltozott, a kapcsolatok a 20. századig tovább éltek. 1965. évi tanulmányutam alkalmával - mint már utaltam rá -, felkerestem Uhersky Brod, Nivnice, Veseli nad Moravu, Hodonin, Sraznice, Hustopeè településeket. Tanulságos volt mindegyik mezővárosi jellegére figyelnem. Mindenütt a parasztpolgári, földszintes beépítés volt a jellemző. Jelentősebb, vagy exponáltabb helyeken középkorvégi, tekintélyes városfalakat találtam, de a városfalon belül a polgári múlt szerénységéről árulkodó épületegyüttesek fogadtak. Rangos épületet a templomokon kívül nem igen lehetett találni, a többé-kevésbé szerény városházán, és vendégfogadón kívül csak néhány nagyobb, emeletes ház állott bennük. A 16-17. század virágzó életének szórványosan maradt csak emléke egy-egy főtéri kút, templomi emlékmű formájában. E városokat járva nem lehetett nem gondolni az egykor erre vezető kereskedelmi útvonalak kiindulási állomásaira, az egykori Pápára, Győrre, Magyaróvárra, Érsekújvárra, Nagyszombatra, Somorjára, vagy Nagykörösre, Kecskemétre, Szegedre, Debrecenre. Mélyebb tájékozódás nélkül is arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a kívülfűtős kályhájú lakóházak és a mezővárosok nagyjában azonos területen terjedtek el. Mint az feltételezhető volt a hazai elemzéseknél, e települések polgárosulása, városiasodása és a lakáskultúra fejlődése mögött ugyanazok a társadalmi erők működtek. A délkelet morva térség későközépkori, 18-19. századi társadalmi szintje és fejlődése nagyon közel állt a hazánkban tapasztaltakhoz. A cseh, morva történeti fejlődés kapitalizmuskori sajátos előnyei, amelyek a politikai, nemzeti elnyomás mellett a Habsburgok idejében e területek előnyére megmutatkoztak, itt nem érvényesültek. Kimaradtak az ipari fejlődésből, néhány malom, sörgyár, téglagyár kivételével az agrár jelleget megváltoztató ipari üzemek nem települtek. Feltételezésünk szerint a magyar és a cseh fejlődés különbségei és fáziseltolódásai elsősorban a 19. század folyamán mélyültek el, az indusztrializáció és az urbanizáció fokozódása révén. A morva lakóház és lakáskultúra alapvető vonásai a koraközépkorban gyökerező, késő középkori párhuzamos fejlődés időszakában alakultak ki, nyilván kölcsönös, szomszédnépi kapcsolatok rendszerében. Kérdés, hogy milyen erős volt a kölcsönös érintkezés; szélesebb népi rétegek érintkezésével is számolhatunk-e? Eddig csak a nyelvészet tette vizsgálat tárgyává a problémakört. A cseh nyelv magyar jövevényszavainak összegyűjtése után kiviláglott egy későközépkori gazdag réteg megléte. Ez elsősorban az állattartás, állatkereskedelem, katonáskodás területére terjedt ki, de más terrénumokat is érintett. Nyelvtörténeti, hangtörténeti adatok alapján SULÁN Béla arra következtetett, hogy az átvevő nyelvjárás a délmorva volt. Ezek nyelvéből kerültek részben a cseh köznyelvbe közvetlenül, részben a helyi elemeket felhasználó irodalmi művek tették kedveltté mint nyelvjárásos formákat. SULÁN Béla hangsúlyozta, hogy véleménye szerint közvetlen népi érintkezés útján kerültek a magyar nyelvből át a szóban forgó elemek.

149 Az egyezések kétségtelen elismerése mellett, az átvétel módját nem tartotta igazoltnak KNIEZSA István. Anélkül, hogy a nyelvészeti szakkérdéseket érintenénk, utalunk a kérdéskör exponált történeti, népközi jelentőségére. Az átadott, kétségtelenül jelentős magyar szókészlet és a csehből átvett jövevényszavaink egyaránt fontosak, s megerősítik érdeklődésünkjogosságát a két terület építkezési kapcsolatai iránt. Úgy érezzük, hogy az építkezési anyag nem mutatja feltétlenül a nyugati szlovák közvetítést, de a kapcsolatok (akár közvetett úton bonyolódottak is), kétségtelenül elevenek, figyelemre méltóak kellett legyenek. Ennek az összefüggésrendszernek feltárása, bővebb és alaposabb megvilágítása elsőrendű feladatunk kell, hogy legyen. A térség későközépkori párhuzamos fejlődése, szoros kapcsolatrendszere közvetve lehetővé tette többnemzetiségű államok szervezését. Ez az együttfej lődés adhatott lehetőséget a középkorvégi magyar, majd cseh birodalomépítő kísérleteknek (Mátyás, Jagellók). E kísérleteket végül is az osztrák császárságnak, a Habsburg-dinasztiának sikerült eredménynyel befejezni. Nem valószínű, hogy a Habsburg Birodalom közép- és kelet-európai helyzete megszilárdulhatott volna, ha éppen e központi fekvésű területek előzetes fejlődése nem lett volna teljesen konvergens. E konvergencia a 16-18. század folyamán, a közös kormányzás intenciói révén még erősödhetett is. A magyar anyagból levonható következtetés alapján hangsúlyozható, hogy a kívülfűtőskályhás szobájú paraszti lakóház az 1526 utáni