Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

A TELEPÜLÉS

teljességre törekvő feltárásának igénye, ami a tiszteletre méltó, hasznos tudománytörténeti előzmények dacára is együtt kellett járjon a még elérhető objektumok részletes leírásával. Másrészt kikerülhetetlenül szükséges felada­tunk volt a kutatásaink ama fázisában vizsgált jelenségek nagytáji kereteinek pontos, követ­kezetes meghatározása. E két feladat talán nem tűnt elmélyült igényűnek, első látásra a témakezelés formális megoldásának látszott, viszont meggyőződésünk volt, hogy további, magasabb igényű célkitűzéseink megvalósítá­sához ez az út ad megbízható, szolid alapokat. Az így kapott eredmények, úgy hisszük, lehe­tőséget fognak teremteni a magyar népi épít­kezés egészéről alkotott kép hiányzó részlete­inek kiegészítésére, történeti, európai kapcso­latainak alaposabb megvilágítására. A TELEPÜLÉS A nyers táj jellemzése Mind a települések, mind a népi építkezés vizsgálata szempontjából tanulságos néhány alapvető földrajzi - nyers táji adottságról szól­nunk. A Kisalföld az ország egyéb sík és dombvidéki területéhez képest csapadéko­sabb, s főleg kevesebb az insoláció időtartama. Noha a különbségek a táj egészét tekintve nem túlzottan jelentősek, egyes körzetekben a mikroklimatikus adottságok sajátosan alakul­nak, vannak résztájak, ahol a klíma rendkívül nedves az év nagy részében, ami speciális épí­tészeti igényeket támasztott (5. kép). A kedvező éghajlati adottságok a táj vege­tációját előnyösen befolyásolták, a Kisalföld egész területe erdőben gazdag volt. Építkezési vonatkozásokban, vizsgált területünknek ez a fában való viszonylagos gazdagsága az erdősé­gek megfogyatkozása után is, a legutóbbi idő­kig megnyilvánult. Máig sok helyen teljesen li­getes jellege van e tájnak. A nagy kiterjedésű, értékes fában gazdag he­lyi erdők emlékét megtaláltuk az eleven parasz­ti emlékezetben, és a helynevekben is. Egyes helyekről múzeumba kerültek a lakosság speci­ális, jelentős mennyiségben és jó minőségben készített faárui. Külön kis szőlőpréskészítő köz­pont alakult ki a Sokoróalján (Kajárpéc). 11 A győri püspökség nyúli szőlészetének impozáns prése 1699-ből a Néprajzi Múzeumba került. Hiteles feliratának tanulsága szerint a helyi er­dőségben termett fából faragták. Bálványfáj a közel 9 méter hosszú, keresztmetszete 80x120 cm, mely önmagában is sokat sejtet a hajdani erdőségekről. Ezeken túlmenően elégséges ál­talánosságban a II. József-kori katonai térkép­felvételek idevágó lapjaira utalni (6-7. kép). A táj sajátos vízrajzi adottságaiból követke­zett, hogy több helyütt összefüggő nádasok ala­kultak ki. Nem csak a rossz lefolyású, mocsaras medencerészekben és sekélyebb folyómedrek­ben, hanem a jelenlegi vízhálózat kialakítása előtt a hegyi, dombvidéki patakok völgyeiben is jelentékeny nádasok voltak. Ezek nem is annyira természetes képződmények, mint in­kább a völgyek patakjai mesterséges, malom­gátakkal, halastavakkal duzzasztott átalakítás következményei voltak. így a helyi lakosság és az uradalmak számára kettős haszonvétel ala­kult ki: a vizet a malmok számára duzzasztot­ták, de építő- és tüzelőanyaghoz is juthattak. A fenti haszonvételek azonban megszűntek a 19. századi racionális vízrendezések következté­ben. Kiváló példa erre a Pándzsa ér (8. kép). A kedvező vízrajzi feltételeknek köszönhe­tően jelentős mennyiségű alapanyag állt ren­delkezésre a sövényfonás számára. A kiterjedt ártéri füzesek lehetővé tették a vesszőanyagok széleskörű felhasználását, egészen a jelen ko­rig. Területenként változó ugyan, de szinte mindenütt jelentős a vesszőanyagok szerepe. Itt kell szólni arról, hogy mind a település­rendszerre, mind a falvak építkezésére jelen­tős hatással volt a kisalföldi folyóvizek, vadvi­zes területek rendezése. Nagyon korán elkez­dődtek az „okszerű beavatkozások", azonban a táj sajátos geológiai, hidrológiai viszonyai miatt nem jártak olyan gyökeres változással, mint a nagyalföldi árvízrendezések. A kisalföl­di vízrendezés nem vonta maga után a terület kiszáradását, mint ahogyan az a Tiszántúl, Du­na-Tisza köze esetében ijesztő példákkal bekö­vetkezett. Bár a vízrendszer itt is jócskán vál­tozott, a beavatkozás e táj vízháztartása, nö­vénytársulásai, gazdálkodása szempontjából

Next

/
Oldalképek
Tartalom