Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 18. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

DEMETER ISTVÁN-MIKLÓS ZOLTÁN: Nyikó menti díszített tetőcserepek

tenni. Siménfalván a vesszőfonás viszonylag gyors ütemben terjedt el, és a szegényebb lakosok egyetlen megélhetési forrását jelentette. Állami ösztönzésre, a munkamódszert Szász Ferenc tanító honosította meg az 1900-as évek elején, s mára már a falu neve szorosan kötődik a vesszőfonáshoz. Mindaddig, amíg a többi falvakban a vagyontalan cigány családok feszültségeket keltenek, itt sikeresen bekapcsolódnak a termelőmunkába és nem szorulnak a falu segítségére.

7 A múlt század közepéig szinte minden település határában jelen voltak a malmok. A Nyikó vízének erejét hasznosító létesítmények kiszolgálták a térség falvait, de a nagyteljesítményű ipari létesítményekkel már nem tudták felvenni a versenyt, mi több, a kollektivizálással az ezekhez fűződő tulajdonjogot is eltörölték. Az agyagmegmunkálás olyan foglalkozást képezett a térségben, melynek lényeges gazdasági vonzatai voltak. Eme kiadvány jellegéből fakadóan a cserépkészítéssel szorosan együtt járó tevékenységeket részesítjük előnybe. Ez annál is inkább megalapozottnak tűnik, mivel sok forrás arra utal, hogy az említett termelési ágazat - bár időszakosan is, de - több falu életében fontos szerephez jutott. Székelyszent-miklós, Firtosváralja, Tarcsafalva, Csehétfalva, Kecsét és Székelyszentmihály határában található agyagréteg kellőképpen való előkészítése által alkalmasnak mutatkozott a cserépgyártásra. A felsorolt falvak mindenikében adott periódusban működtek cserépvető műhelyek. Erről a munkakörről, valamint a köréje szerveződő gazdasági-társadalmi tényezőkről egy későbbi fejezetben, esettanulmányszerűen értekezünk. A 20. század elején a települések gazdasági élete szorosan kötődött a falvakban élő, vagy csupán ott birtokkal rendelkező földesurak által kifejtett tevékenységekhez. A haladó gondolkodású, vagyonos családok leszármazottjainak módúkban állt a gépi munkaerő beszerzése, az intenzív termelőtevékenységhez való felzárkózás, esetleg kisebb ipari létesítmények működtetése. Tarcsafalván a báró Pálifi család nagy telkekkel rendelkezett

8, melyeken a gabonatermelést részesítette előnybe. Ugyanitt báró Dániel Lajos birtokainak nagy részét lótenyésztésre hasznosította. Kiskedében a Borbáth család szabályozta a gazdasági életet. Borbáth István mint képzett mezőgazdász szervezte meg a termelő tevékenységét, és már 1918-ban nagy tejhozamú szarvasmarhák tenyésztésére tért át. Később a mezőgazdaság gépesítésébe ruházott be, továbbá gyümölcstelepítéseket végzett, s még szőlőtermesztéssel is próbálkozott.

9 Székelyszentmihály gazdálkodását pedig az Erdőszentgyörgyről áttelepedett Rozmann család befolyásolta.

10 Rozmann Jenő 1913-ban szeszgyárat épített, Rozmann Izidor pedig körfűrészt és malmot működtetett.

11 Ezek a létesítmények bár viszonylag rövid életűek voltak, a lakosok számára munkalehetőséget kínáltak. A fokozott állami ellenőrzés kihatott minden hasonló háziipari objektumra, s végül ezek eltulajdonítása is bekövetkezett. Addig földművelésből élő falusiak arra kényszerültek, hogy (a téeszekben) saját földjeik terményeinek kis hányadáért robotoljanak. Egyre inkább általánossá vált a gyerekek középiskolai, szakiskolai taníttatása, s a közeli városok (Székelyudvarhely, Székelykeresztúr) által kínált munkalehetőségek kihasználása. A föld tulajdonjogától való megfosztás az addigi életvitelről való lemondásra kényszerítette a falvak lakóit, s a mezőgazdaságtól a üzemi termelés felé irányította a fiatalabb generációkat. Az sem téveszthető szem elől, hogy ezekben a falvakban - akárcsak Erdély többi településein - a tulajdon elvesztésével egyben a társadalmi szerepek is felcserélődtek. Az idősek, akik kezükben tartották a gazdaságot, jól ismerték a mezőgazdasági munka fázisait, már nem tudták kamatoztatni ismereteiket, s egyben a család élelmezéséhez sem tudtak annyira hatékonyan hozzájárulni. Az elméleti oktatást, vagy a szakmák tanulását előnybe részesítő fiatal generációk számára nem képezett attrakciót a vagyontalan rurális életforma. A falvakról valóságos kirajzásokról beszélhetünk, hiszen az ipari létesítmények által a városok céltelepülésekké váltak. A Nyikó menti falvak elnéptelenedése általánosnak mondható, és „törvényszerű" demográfiai mozgást rajzol ki. A tárgyalt huszonkét falu közül csak Farkaslakán tapasztalható ellentétes jelenség.

12 Ez a település gazdasági téren is meszszemenően elkülönül az előzőektől, hiszen az intenzív szénégetés milliárdos léptékű vállalkozásokat táplál.

13 Népi építészet A lakóház és azt övező melléképületek, mindig az adott társadalmi közegben meghonosodott építészeti sajátosságokat hordozták.