Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 18. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)
DEMETER ISTVÁN-MIKLÓS ZOLTÁN: Nyikó menti díszített tetőcserepek
Az építkezésben felhasznált anyagok milyenségét a környezetföldrajzi viszonyok és az éghajlat határozta meg, a megvalósítás pedig nagyrészt a mesteremberek által alkalmazott technológia jegyeit tükrözte. Ezen túlmenően az ingatlan minőségi kivitelezése, az adott környezetben fellelhető státusbeli viszonyokat is érzékeltette, s nem utolsó sorban a lakók életvitelére utaló biografikus jelleget is tartalmazta. A falusi társadalmak építészetét a fa és a föld dominálta. Az alapanyagok igénybe vétele a már kialakult gyakorlatot követte, s ezen összhang csak az újabb építészeti anyagok tömeges megjelenésével bomlott meg. A nagy kiterjedésű erdők a székelyföldi falvak építészete számára elegendő faanyagot képeztek. A faanyag alkalmas volt masszív építmények létrehozására, melyeknek sárral való tapasztásuk több generációra is megnyújtotta az ingatlanok használati idejét. A népi építészetben a funkcionalitás és az esztétikum mindig együtt voltak jelen. A lakóház elsődleges funkciója a család számára decens életkörülmények megteremtése, de ugyanakkor olyan miliő kialakítása, amely egyben a számbeli növekedést is problémamentessé teszi. A szegényes paraszti portáknak volt egy jellegzetes díszítési rendszerük, melyek alkalmazása vagy éppen hiánya jelzésértékkel bírt. Az építkezésnek elengedhetetlen része volt az ornamentika. A mestergerendába vésett feliratok, a tornác oszlopainak faragványai, a homlokzat díszítése és különböző technikák alkalmazásával kialakított dekoratív formák, a lakóház elsődleges funkcióján túlmenően a tulajdonos társadalmi státuszát jelképezték. Nem egy faluban a ház oromzatának díszítése, az illető közösségen belüli szigorú normák által behatárolt informális jelzéseket hordozott. Szokássá vált az utcai homlokzatok vakolatának dekorációja, melyek sok esetben a házban lakó eladósorban levő lány létéről árulkodott. 14 A falusi társadalmakban az építést többnyire mesteremberek végezték, de a munkálatok befejeztével a közösség irányában terjesztett reprezentáció - gerjesszen akár negatív, vagy pozitív megítélést - mindig a tulajdonos részéről történt. Vagyis, a kész állapotba került építményen érvényesített díszítés már nem feltétlenül a mesteremberek hozzáértését minősítette, hanem azt a személyt értékelte vagy bírálta, aki a munkálatot rendelte és megfizette. Egy település utcaképe, valamint az udvarszerkezetek milyensége szorosan kötődnek a gazdálkodási módokhoz. A Nyikó menti falvakban általános volt a háztáji gazdálkodás, ezért minden udvarhoz zöldségeskert, esetleg gyümölcsös is társult. A többnyire szabályozatlan telekkiosztást tanúsító falvakban a belterületeket, valamint a határrészeket öröklés vagy vásárlás útján lehetett megszerezni. Anyagi képességei függvényében minden gazda igyekezett családja, de főleg házasság előtt álló fia számára hajlékot biztosítani. A tárgyalt régióban egyaránt megtalálható az utcavonalas, valamint az elc5kertes beépítés is. 15 A házak frontja (rendszerszerűén) az utcára nézett, többségük követte a kerítés vonalát, ennek kiegészítéseként épültek. A keresztcsűrös, négyzetes udvarszerkezeteket maga a csűr dominálta. A lakóházat az udvar egyik oldalán építették fel, szemközt a melléképületek kaptak helyet, a négyzetes kialakítást pedig az udvar lezárásaként felállított csűr valósította meg. A dombvidéken alkalmazott (régi típusú) szabálytalan családi telkeken csupán egy lakóházat építettek. Az ingatlan gyakran a háromgenerációs nagycsalád tagjainak egyaránt hajlékul szolgált. A hármasosztatú házszerkezet nyomai ma is megtalálhatóak, azzal a különbséggel, hogy amíg előzőleg első ház, pitvar 16 és hátsóház összetételű lakásokat építettek, később a pitvar helyet cserélt a hátsó házzal. A legelső szoba viszont ebben a felosztásban is megőrizte tisztaszobajellegét. Az építőanyagok nagyobb választéka, valamint az egyes tájegységek építészeti stílusainak ötvöződése, a sajátos jegyek fokozatos eltűnéséhez vezettek. Itt is egyre inkább a téglalap vagy négyzet alakú, sablonos építkezés vált uralkodóvá. A térség gazdasági állapota azonban sokuknak nem tette lehetővé a lakóház teljes átsrukturálását, így viszonylag nagy számban maradtak fenn régi típusú parasztházak. Továbbá a székelykeresztúri Molnár István Múzeum udvarára betelepített 18. századi lakóház sok információval szolgál ahhoz, hogy általános képet alkothassunk a korabeli népi építkezésről. Az alapozást a föld felszínén kezdték, melyhez faragatlan kövek képezték az anyagot. A többnyire természetes alakjukban felhasznált köveket agyaggal rakták fel, egy durva egyenetlen falfelületet képezve. A módosabb gazdák pincét is kialakítottak, amely mindig az első ház alá volt ásva. 17 A fal alapanyagául gömbölyű fenyőfarönkök 18 szolgáltak. A talpge-
