Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 18. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

DEMETER ISTVÁN-MIKLÓS ZOLTÁN: Nyikó menti díszített tetőcserepek

Demeter István-Miklós Zoltán NYIKÓ MENTI DÍSZÍTETT TETŐCSEREPEK Előszó A múzeumok működési elvei között elsődleges szempont egy adott kulturális közeg jellegzetes tárgyainak begyűjtése. Ezt követően a leltári tárgyakká vált használati eszközök leggyakrabban kiállításokon kapnak helyet, esetleg kutatások fókuszába kerülhetnek. A nagyközönségnek szánt tárlatok vezérfonala leggyakrabban az esztétikumra helyezi a hangsúlyt, ezért nagyon sok tárgy „életteréből" kikerülve, többé soha nem képezhet látványosságot. Mindez azon egyszerű ok miatt, miszerint nem ítélik reprezentatívnak, vagy nem felel meg a kiállítási koncepciónak. Jelen kiadvány is olyan tárgyegyüttest dolgoz fel, amely pontosan egyedisége, illetve szokatlan volta miatt nem válhat kiállítási anyaggá. A tetőcserepek a ház fedésében betöltött elsődleges funkción túlmenően még számos olyan jegyeket hordoznak, melyek - jelen esetben - egy kistérség gazdasági stratégiáira, használati tárgyain alkalmazott ornamentikára és a társadalmi folyamatok permanens változásaira is rámutatnak. A feldolgozásra került cserepek Nyikó mentéről származó múzeumi tárgyak, s egyben a népi építészetnek egyetlen régióra jellemző motívumait tartalmazzák. A tetőcserepek a székelykeresztúri Molnár István Múzeum gyűjteményének a részei. 1996-ban a múzeum udvarára betelepített tarcsafalvi lakóház, rugonfalvi sütőház és a csehétfalvi csűr, valamint disznópajta bontási munkálatai több díszített tetőcserép megtalálásához vezettek. A székely porta rekonstrukciójára irányuló munkában a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum szakavatott munkatársai nyújtottak segítséget. Az említett épületek a múzeum szabadtéri részlegében kaptak helyet, azonban a szóban forgó cserepeket azonban már nem állították ki. Mivel a tárgyak nem egy szisztematikus gyűjtés eredményeként kerültek a múzeumba, a hozzájuk fűződő adatok is meglehetősen hiányosak voltak. Jelenleg a székelykeresztúri múzeum állományában megtalálható tetőcserepek nagy része ezekről az ingatlanokról származnak, de ezekhez járulnak még olyan tárgyak is, melyek a betelepítést megelőzően vagy ezt követően kerültek az intézménybe. A gyűjtemény értékét és feldolgozásának fontosságát többek között abban látjuk, hogy a népi építészeti ornamentikát tárgyaló szakirodalom nem végzett ezekre a tárgyakra irányuló elemzést, illetve arra sem keresett magyarázatot, hogy mi motiválta az egyébként látványosságot nem képező tárgyak díszítését. A tetőcserepek satírozással történő kópiáit és arányosan kicsinyített másait publikáljuk. Célunk azonban nemcsak vizuális megjelenítésük, hanem azokra a munkafázisokra és az adott falusi társadalomban fellelhető viszonyokra is figyelemmel leszünk, amelyek az előállításban szerephez jutottak. Lényegében a meglévő adataink segítségével azt vizsgáljuk, hogy adott történeti időszakban, és a sajátos mikrotörténeti viszonyok közepette mi volt az, ami a díszítési gyakorlatot általánossá tette. Bevezető A magyar néprajztudományban nem idegen gyakorlat az, hogy a falusi társadalmakat archaikusnak minősítsék, illetve az egykori paraszti létforma hangsúlyozásával túlzottan kiemeljék a hagyományosságot. Természetesen a különböző történelmi periódusok összehasonlítása által megalapozott egy előző időszak archaikus jegyeiről való beszédmód, azonban azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a falusi társadalmak folyamatos átalakulásnak voltak kitéve. Az önfenntartás alapjául szolgáló földművelés természetközelségre késztette a falusi embereket. Az adott településekre jellemző természetrajzi adottságok egyben a ter-