Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 18. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

VARGHA - KONFERENCIA - TÓTH ARNOLD: Vargha László miskolci évei 1950-1952

kötetet a múzeum átadott, megalapozva ezzel az újonnan létrehozott megyei könyvtár állományát. A múzeumi könyvtár a szűkebben szakmainak tekintett anyagot tarthatta meg magának: az átadást követően ez 3921 darab volt. Két év alatt 4171-re gyarapodott az állomány, tehát VARGHA 250 kötettel gazdagította az anyagot. Ebben az időben a múzeumnak könyvtárosa nem volt. Az igazgató személyesen intézte a könyvtár ügyeit, a raktározástól kezdve a kölcsönzéseken át a beszerzésig és az olvasószolgálatig. Évente 120-150 külső kutató illetve olvasó kiszolgálását végezte úgy, hogy eközben sem leltári nyilvántartás, sem katalógus nem állt a rendelkezésére. VARGHA ideiglenes jegyzékek, listák és a saját emlékezete alapján igazodott el az anyagban.

7 A könyvtári állomány szétválasztásával egyidejűleg zajlott a levéltárral való osztozkodás is. A múzeum átadta kéziratos anyagának egy részét, a levéltár pedig átadta tárgyi gyűjteményét a múzeumnak. Az ő igazgatósága alatt történt meg az 1951 nyarán felszámolt minorita rendház könyvtárának és bútorzatának elszállítása. A rendház bútorai, berendezési tárgyai és festményei a múzeumba kerültek, a tekintélyes minorita könyvtárat pedig átmeneti múzeumi megőrzést követően - két teherautóval szállították a debreceni egyetemi könyvtárba. Ebben az időszakban zajlott a kitelepített családok otthonainak átkutatása és onnan a muzeális értékű ingóságok begyűjtése. Miskolcon és a megye más településein is a múzeumi kollégák a párt- és belügyi szervekkel együtt járták végig a megadott címeket mindezekről vaskos dossziék maradtak fenn.

8 A nagy gyűjteményi átszervezésekkel együtt a kiállítások is átalakultak az ötvenes évek elején. Elsőként az állandó kiállítások átrendezése, megújítása volt a cél. Ennek érdekében 1950-ben elkészült a „Borsod népének díszítő művészete" című állandó néprajzi kiállítás forgatókönyve. Ez azonban VARGHA László évei alatt nem valósult meg. Megnyílt viszont 1951 őszén az új állandó régészeti kiállítás, amelyet a központi vezetés VARGHA egyik legnagyobb érdemének tekintett. A miskolci múzeum országos rangját - ha egyáltalán beszélhetünk erről ebben az időben - egyértelműen a régészeti gyűjtemény jelentette. Az időszaki kiállítások terén is történtek változások, a korszak aktuális politikai-ideológiai vonalának mentén. A múzeumi szakágak közül a képzőművészet dominanciája volt jellemző. 1950-ben Miskolc és Borsod forradalmi emlékeiből, majd a miskolci és borsodi munkások képzőművészeti alkotásaiból rendeztek kiállítást. 1951-ben a megyei képzőművészek tárlata és az új állandó kiállítás nyílt meg. 1952-ben Rákosi Mátyás 60. születésnapja tiszteletére „Mit kaptam Rákosi pajtástól" címmel iskolai gyermekrajz kiállítás volt, azután „A miskolci színjátszás 150 éve", majd „A magyar festőművészet mesterei" című országos MOK-vándorkiállítás kapott helyet a Papszeren. Lezajlott egy nagyszabású képzőművészeti kiállításcsere is a debreceni Déri Múzeummal.

9 A látogatottság a vendégkönyvek bejegyzései és a statisztikák alapján meszsze meghaladta a mai adatokat. Nyilván oka volt ennek az, hogy az 1950-es években a múzeumok ingyenesen látogathatók voltak. Havonta 3-4000 fő volt az átlagos látogatószám, legtöbben az új régészeti állandó kiállítást tekintették meg.

10 VARGHA László miskolci évei során a műemlékvédelem terén fejtette ki a legnagyobb hatást. Ennek alapvetően két oka volt: egyrészt a múzeumi és műemlékvédelmi terület egységes kezelése, és az ebből adódó műemlékes szakhatósági feladatkör; másrészt az ő személyes kutatói érdeklődése és az építészettörténettel való kapcsolatai miatt alakult ez így. A műemlékvé-1 delmi munka során nemcsak Miskolc, de az egész megye területén szakvéleményeket adott ki, amelyek eredményeként számos épület menekült meg a lebontástól vagy átalakítástól. A bontási engedélyhez feltételül szabott múzeumigazgatói- és MOK-szakvélemények miatt VARGHA többször szembekerült a városi és az országosvezetéssel is, de szakmai álláspontját mindig tartotta és egyes ügyekben többször fellebbezett minden lehetséges fórumon. Miskolcon a legemlékezetesebb műemlékes ügy ekkoriban a Nemzeti Színház árkádos bejárati részének kérdése volt, amelyet az épülő kétvágányos villamossín miatt lebontásra ítéltek. VARGHA tiltakozása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a bejárat végül megmaradt. Hasonlóképpen járt el a Széchenyi utcai, akkor még református egyházi tulajdonban lévő Batóház megkezdett átalakításakor, amikor leállíttatta a munkát és helyreállíttatta az eredeti állapotokat. A város mindszenti részén lévő, Csupros Máriának nevezett köztéri kegyszobor eltávolítását megakadá-