Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 18. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

VARGHA - KONFERENCIA - TÓTH ARNOLD: Vargha László miskolci évei 1950-1952

gyűjtemények állományának szakterületenkénti felmérése, a leltározás egységesítése, a múzeumi státusok és munkarend szabályozása, a tárgyvásárlások, leletmentések, műemlékvédelmi szakhatósági feladatok erős központi irányítása, a személyi kérdések és a munkavégzés folyamatos ellenőrzése - ezek jellemezték azt az időszakot, amelyben VARGHA László Miskolcon dolgozott. Az ő feladata volt, hogy a miskolci múzeumot az állami követelményeknek megfelelően átalakítsa, és megteremtse a feltételeit egy megyei múzeumi központ működésének. 1950-ben történt meg a vidéki intézmények gyűjtőkörének tartalmi és földrajzi behatárolása. Ennek értelmében Miskolc lett a BorsodAbaúj-Zemplén megyei múzeumi központ, kivéve a Hernádtól keletre eső területeket, ahol a sárospataki múzeum volt illetékes. Gyűjtőkörébe a régészet, a néprajz, a történettudomány, a természettudományok és a képzőművészet tartozott, különös tekintettel Miskolc helytörténeti vonatkozásaira. VARGHA László Miskolcra kerülésekor elsőként a feladatokhoz rendelkezésre álló munkaerőt vette számításba, és azonnal további három fő alkalmazására kért engedélyt a MOK-tól és a városi tanácstól. Kérését többször megismételte, érdemben azonban nem történt személyi fejlesztés az intézménynél. 1950-5l-ben az igazgatón kívül öten dolgoztak Miskolcon: MEGAY Géza történész muzeológus, GÁBORJÁN Alice mint segédmuzeológus néprajzos, GAJDA Imre restaurátor, egy teremőr és egy hivatalsegéd. A szakmai feladatok terén az igazgató gyakran támaszkodott a már említett LESZIH Andorra, illetve MARJALAKI KISS Lajosra. VARGHA megpróbálta múzeumi állásba helyezni a polihisztor természetű orvost, SAAD Andort, aki azonban felsőbb utasításra nem hagyhatta el orvosi pályáját. Hasonlóképpen szerette volna a múzeumban tudni SZABÓ Ferenc középiskolai rajztanár-festőművészt, akit a MOK szintén nem engedett alkalmazni. Ekkor került viszont a múzeumba LAJOS Árpád, aki a későbbi két évtized meghatározó alakja volt az intézményben. 1952-ben a MOK Miskolcra helyezte KAZACSAY Ferencné régészt, így VARGHA direktorsága végére a létszám két fővel gyarapodott. A szakemberhiány mellett VARGHA László másik - jelzem, megnyugtató megoldásra azóta is váró - problémája az épületben rendelkezésre álló szűk raktártér, a helyhiány volt. A múzeum papszeri épületének 13 számba vehető helyisége a maga 655 négyzetméterével már 1950-ben is kicsinek bizonyult a megyei központ számára. A raktári helyzet megoldása azonnali intézkedést kívánt, és VARGHA László az Állami Zeneiskola Hunyad utcai épületének földszintjén szerzett előbb két, majd egy termet műtárgyraktár céljára. Egy évre rá azonban ezt a raktárt is elvette a város, ám VARGHA nem költöztette ki a gyűjteményeket addig, amíg helyette megfelelő helyiséget nem biztosítottak a múzeumi anyag számára. Ennek rendezése már utódaira hárult. VARGLLA László számtalan vázlatot készített miskolci évei során a papszeri épület átrendezésével, esetleg bővítésével kapcsolatban. Tervei azonban pauszon maradtak. Megvalósította ugyanakkor a lehetőségekhez mérten a legjobb raktári körülményeket: egységes polcrendszert készített, a néprajzi textilek számára pedig zárható ládákat rendelt a budapesti központtól? 1950 első hónapjaiban vette át VARGHA László a gyűjteményeket tételes listák szerint LESZIH Andortól. Ez az átadás-átvételi procedúra azonban 1950 áprilisában-májusában egybeolvadt a központi előírások szerinti egységes nyilvántartás bevezetésével. Az új leltárkönyvek és egységes leírókartonok használata kapcsán azonnali hatállyal meg kellett kezdeni a gyűjtemények revízióját és átleltározását. A feltételek azonban ehhez nem voltak adottak: VARGHA írógépet és gépíró munkaerőt kért, kérvényezte a telefon bevezetését a múzeumba, és Budapestről kért szakembereket a munka elvégzésére. SAÁD Andor, IMREH Zsigmond és LAJOS Árpád mellett a matyó néprajzi anyagot DAJASZÁSZY Józsefné, a pásztorfaragásokat SZENDREY Ákos, a táplálkozás és gazdálkodás anyagát MORVAY Judit, a kismesterségek tárgyait pedig SZOLNOKY Lajos leltározták 1950 nyarán. A helyhiány ezt a munkát is nehezítette: a szomszédos Lévay József Állami Gimnáziumtól kért két tantermet, de ezeket nem engedték át, így a múzeum épületében és udvarán kellett a munkát elvégezni. A jelentések szerint 18 000 tétel leltározását végezte el ez a csapat néhány hónap alatt.

6 A múzeum beleltározott gyűjteményi állománya az államosításkor közel 60 000 tételt tartalmazott. Ennek legnagyobb részét a könyvtár tette ki, amelyből 1949-ben 25 000