Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)
SZENTI TIBOR: Hagyományos tanyai ólak, aklok, esztrongák és galambdúcok Hódmezővásárhelyen
készült, akár a kibárdolt szuszék = kelengyés, később gabonatároló ládák], földbül [csömpölyeg], 3 rekeszes, melynek méretei h: 6", sz: 2 öl; vályogból, gaz tetéjre; Sertés ól-Szin: gyékény tetéjre." Építési költségek: fája: 12 ft, a molnár [fafaragó] munka: 6 ft. 50 kéve nád: 3 ft. 30 xr. A nád felrakása: 1 ft. 30 xr. Fal öle 3 és 5 ft. Disznó ól-Tyúk ól Méretek: h: 5, sz: 1 öl; h: 7 öl; h: 6 öl. Kettős sertés ól Méretek: h: 5, sz: 2 öl; h: 4 öl; h: 4 öl; h: 5 öl. Ara: falnak öle 10 ft.-val. Lúd ól Méretek: h: 4, sz: 2 öl; Ló-Kamarával: h: 4 öl; Ló-Borjó óllal: h: 7 öl. Egyik anyaga: vályog. Kettős Lúd ól Mérete: h: 5, sz: 2 öl. Tyúk ólak Méretek: h: 6 öl; h: 2 , sz: 1 öl; h: 4, sz: 2 öl; h: 2 V 2 , sz: 2 öl; h: 4 öl; h: 4 öl; h: 2, sz: 2 öl; h: 4, sz: 1 öl. Ara: az utóbbi ölét 1 ft.-val becsülték. Készültek: sárból, vályogból. Kettős tyúk ól Méretek: h: 6, sz: 2 öl; h: 5 , sz: 2 öl; h: 5, sz: 2 öl; h: 5 öl; h: 10 öl. Készült: vályogból. Ara: utóbbi ölét 3 ft.-val. Tyúk ól-Lúd ól-Sertés ól Mérete: h: 6, sz: 2 öl. Két tyúk ól-szín Mérete, h: 7 öl; Készült: 3000 vályogból. A becslés ára részletezve: 21 ft., a felrakás és tapasztás: 3 ft. 30 xr. 2 fenyő fa rajta: 12 ft. Molnár munka: 6 ft. tetején: 150 kéve nád: 10 ft. 30 xr. Nádrakás: 2 ft. Három ól-Két szín Mérete: h: 11, sz: 2 öl. Ara: ölenként 12 ft. Összegzés Az ólak átlagban 2^4 öl hosszúak és 2 öl szélesek voltak. A többosztatú, egy födél alatt kialakított ólak együttes hosszúsága gyakran 5-7 öl között váltakozott, de akadt köztük 11 öl hosszúságú is. A hosszabb ólépületek szélessége sem változott, maradt 2 öl körül. Vargha László szóbeli tájékoztatása szerint, ezt a szélességméretet általában a tetőfedő nád, kukoricaszár (közel azonos) hossza adta és határozta meg. Néhány épület az ólak és istállók között mutat átmenetet. Ez a tény részben kialakulatlanságot jelent, részben jelentésmódosulásra figyelmeztet, ahogy erre bevezetőnkben már utaltunk. Jászol, „híd" [hídlás] ma már csak az istállókban van, mint ahogy mára az is elképzelhetetlen, hogy marhát, tehenet, borjút ólban tartsanak. (Ezek előfordulásának számából is arra lehet következtetni például 6 borjúól , hogy a szóhasználat nem a becsüs fogalmi tévedése volt.) Magyarázatot érdemel a „hidas ól", és a „lábas ól" megjelölés is. Már a 18. század második felében sürgették a lakosságot, hogy a szállásokon „német istállót" (padlásolt, hídlással ellátott, meleg istálló^ 2 ) építsenek, amelyikben a húgy és trágyáié elvezetésére, illetve összegyűjtésére az állatok fara felől hídlást: deszkával födött csatornát ássanak. A lábasói olyan építmény lehetett, amely ágasfás tetőszerkezetű volt. Kisebb ácsszakértelmet igénylő, saját családi erőből építhető, ősi építkezési forma. Maga a „láb" a szelement tartó ágasfa volt, amelynek alsó, gyökérzetével meghagyott végét a földbe ásták. (A gémeskút ágasfájával rokon.) A tetőgerinctől a föld fölszínéig, sőt az ez alá nyúló ágastól az épület olyan küllemet kaphatott, mintha „lábon állna". („Földbe gyökerezett a lába " - tarja mondásunk a mozdulni képtelen emberről.) Bár mindkét fogalom rokon és mennyiséget jelöl, a „két ól", vagy „kettős ól egy fedél alatt" nem azonos. A két ól mindegyikében általában más-más állatfajtát tartottak. A közös tetőszerkezet és közfal fogta össze a két, vagy több épületrészt. Ezekben nem volt közös légtér, a válaszfal a tetőszelemenig, vagy a padlásfödémig ért, teljesen elzárva egymástól a két ólrészt. A kettős-, hármasólban - akár a hombár fiókjánál - a választófal rekeszt jelentett. Ezekben többnyire az azonos fajú állatokat nemük, koruk, gazdasági, illetve biológiai föladatuk szerint választották külön. Ez a szokás és építési forma a hagyományos tanyai építkezés végéig megmaradt.
