Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

SZENTI TIBOR: Hagyományos tanyai ólak, aklok, esztrongák és galambdúcok Hódmezővásárhelyen

Érdekes, hogy a kettős, illetve többosztatú ólaknál olykor előfordult, hogy az ólrészek különböző anyagokból épültek, az egyik ólrész például deszkából készült, a másik vályogból. Ezek egy része későbbi toldaléknak bizonyult, de zömében egyszerre készültek. Gondoljunk például a vályogfalú, kerített deszka kifutóudvarral (akollal) rendelkező disznóólakra. Nem volt ritka a nagy épülettel, például tanyaházzal, istállóval összeépített ól sem. Ezek a 18. században még többnyire toldalékok voltak, és például 2 plusz 1 osztatú épületnek jelöltük. Ugyanakkora 19. század első felében becsült ólak a házzal egy födél alatt álltak, tehát az ól a tanyaház magasságával azonos volt. Ilyen ólakat később, az általunk vizsgált és elkülönített III. Korszakban terepen, gyűjtés közben is találtunk. Megjelent és fejlődést hozott a padlásolt ól, amely elsősorban a hideg ellen védett, és újabb bizonyíték a rideg állattartásról a belterjesre való áttérés terjedésére. Ugyanakkor meg kellett állapítani, amit a tanyaházak és istállók esetében, de a továbbiakban vizsgálandó épületeknél is említenünk kell, hogy az ólak jelentős része igen elhanyagolt. Alig volt olyan becslés, amely az épület jelzőjeként a „rossz, romladozott, rongyos, öszvedülőben" stb. megjelölést ne tartalmazta volna. Elgondolkoztató tény ez, hiszen a sár minden körülmény között: drágaság, robotkényszer, stb. ingyen adatott, csak tapaszt kellett volna belőle gyúrni és a falat kijavítani, de ez a karbantartó munka gyakran elmaradt. Itt kell írnunk a baromfíólak jelentékeny száma kapcsán a baromfitartás erőteljes föllendüléséről. A 213 baromfiólhoz még az állatfaj nélküli „ól" megjelölésnél is számítani kell több tyúkés lúdólra. Fejlődést jelent, hogy a baromfit fajtánként külön épületekben, helyiségekben szállásolták el. Az aprójószág a gazdaságban gyors pénzforrást jelentett. A tavasszal ültetett tojásból őszre jérce, karácsonyra nagy pulyka, tömhető, hízott lúd fejlődhetett. A „baromfi" többhasznosítású, háziasított madárfajok gyűjtőszava volt. Hús, toll, tojás az év nagyobb részében, vagy időszakosan jövedelmezett. A baromfitartás föllendülését többnyire a 19. század 70-80-as éveire helyezték. Ezt az időhatárt - legalábbis Vásárhelyen - háromnegyed évszázaddal kell vissza tolnunk. A baromfitartás fejlődése szorosan összefüggött a belterjes állattartás fejlődésével, és a szállások szállás-tanyákká, tanyákká válásával; tehát a gyökerei a 18. század utolsó harmadáig nyúlnak vissza. A jelentékeny számú baromfiól mellett (a vásárhelyi szállások 56 százalékán volt) másik bizonyíték a baromfinevelés föllendülésére, hogy az aprójószágok termékeit, mint dézsmaadót a földesúrnak rendszeresen kellett beszolgáltatni. Ez jelentős baromfiállományt föltételez. A lakosságot a városi tizedrendszer szerinti megosztásban szólították föl erre a kötelességteljesítésre. 1810-ben például így hirdettek: „Az Urbalis Csirke, Kappan, Tojás és Vaj béli Tartozását a ' Tarjányi Tizedből gazdák a 'jövő Csütörtökre taksa szerző [szedő] urnái bé adni el ne mulasszák "

13 Különös baromfitermékre tartott igényt a katonaság. Ahol olyan sok kakast tartottak, hogy rendre kakastollat kellett beszolgáltatni, ott jelentős számú baromfinak kellett élni. ,,A' helybéli N[eme]s Katonaság számára szükséges Bokrétának való Tollakat, a ' kakasoknak és Kappanoknak begye körül, és a ' Farkának mellékein csüggő fényes Tol Iáiból tépni, és azon Tollakat a ' város házához holnap bé küldeni e ' voiras lakossai el ne mulassák, kűlőmben ha a gazdasszonyok olyan Tollakat nem szednek, a' város cselédjei fognak azoknak számokra ollyan Tollakat tépni, és akkor ki ki magának tulajdonítsa, ha az apró Jószága az udvarából el zavarc)dik. - "

l4 Végül összehasonlításként nézzünk néhány városi példát az ólakra a 19. század elejéről: 1. „Fa oldalú, deszka fedelű sertés ól." 2. „Sertés óll fából nád tetőre két kis Színnel tutajbór

5 tapasztva." A 19. század második negyedében becsült ólak közül az alábbiakat emeltük ki: 3. „Hidas ól." 4. „Kettős sertés ól, középen egy szin." 5. „Kappan hizlaló hely létzekből 2 ajtóra." 6. „Kettős fa ól közötte vályog ól." 7. „Két fából rovott padlásolt színnel lévő sertés ól." 8. „Két fenyő [fából készült] ól." Galambdúc A galambászatból a galambdúcot csak az utóbbi évtizedek fejlődése száműzte, mint tenyész- és tartóhelyet. (Régi tanyáknál még föllelhetők és javításokkal tovább éltetik.) A vizsgált vásárhelyi I. Korszak második felében a becsüjegyzőkönyvekből először 1811-ben találtunk róla adatot. Két galambdúcot becsültek (0,49 százalék.): „9. és 4. ft. 30. xr." értékben. Jellemző, hogy az egyik „Galamb=dúcz" becsüjénél itt is megemlítették, hogy „rossz".