Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

CSERI MIKLÓS: A szabadtéri múzeumok szerepe és lehetőségei a változó világban

Cseri Miklós A SZABADTÉRI MUZEUMOK SZEREPE ES LEHETŐSÉGEI A VÁLTOZÓ VILÁGBAN* A néprajzi muzeológiában általános vélemény szerint ma a világon a néprajzi múzeumokat két nagy területre oszthatjuk. Az egyiket alkotják az ún. egyetemes néprajzi múzeumok, melyeket az angolszászok antropológiai múzeum, a németek hagyományosan a Völkerkunde elnevezéssel illetnek. Ezek elsősorban a valamikori gyarmati területekről, vagy az őslakos népektől származó anyagokat őrzik. A néprajzi múzeumok másik nagy köre az európai társadalmak egykori kétkezi munkából megélő népi-paraszti, kézműves rétegeinek vagy osztályának emlékeire szakosodott intézmények. Bár hasonló gyűjteményekkel rendelkeznek, de a bemutatás különbségei és sajátos szakmai specializációjuk miatt két nagy altípusra oszlanak, a szorosabban vett, zárt térben működő és a szabadtéri múzeumokra. Jelen előadásunk a szabadtéri múzeumok 21. századi problémáival, velük szemben támasztott szakmai és társadalmi kihívásokkal, és azokra adott válaszokkal kíván a teljesség igénye nélkül foglalkozni. Közismert tény, hogy a világ első szabadtéri múzeumát 1891-ben Stockholmban Arthur HAZE LIU S professzor alapította, mely az intézménynek otthont adó városrészről, a Skanzen elnevezést kapta. Az ezt követő mintegy 110 év alatt ez a múzeumtípus viharos gyorsasággal elterjedt elsősorban Észak-, Északnyugat-Európa fejlett, a polgári átalakulást hamar produkáló országaiban, majd Közép- és Kelet-Európa fáziskéséssel kialakult nemzetállamaiban is. A IT. világháborút követő időszakokban az észak-amerikai kontinens, Ausztrália és a Távol-Kelet egyes országaiban is megjelent ez a múzeumi forma. Sajátos jelenségként értékelhető, hogy Dél-Európa, a Mediterránium, Arab- és Fekete-Afrika, BelsőÁzsia területein ma is még csak elvétve vagy egyáltalán nem találhatunk skanzeneket. A skanzen elnevezés köznévként ma már meghonosodott számtalan országban szabadtéri múzeum jelentéssel, noha a német nyelvterületeken Freilichtmuseum vagy Freilandmuseum, az angolszász területeken open air museum vagy folkmuseum elnevezés dívjk. A szabadtéri néprajzi múzeum alatt mi elsősorban azt a múzeumtípust értjük, ahol túlnyomórészt az eredeti anyagokat és szerkezeteket módszeresen és hitelesen áttelepített, kisebb részben helyben megőrzött épületekben eredeti funkciójuknak megfelelően berendezett, hite)es enteriőröket tárunk a látogató elé. A népi építészet és lakáskultúra megjelenítése mellett, komplex módon törekszik ez a múzeumtípus az életmód mind teljesebb bemutatására, az épített és élő környezet rekonstruálására, beleértve a növény- és állatvilágot, az életmód egyes jelenségeit, tárgyi és szokásvilágát, ünnepeit. Ahol nem sikerül ^eredeti építményekkel és tárgyakkal rekonstruálni az említett kultúrjelenségeket, ott hiteles másolatokkal pótolják azt. Mindkét esetben az alapot a népi társadalom adott szegmensének teljes körű és komplex tudományos feltárása biztosítja. A szabadtéri múzeumokat alapvetően két tényező hozta létre. Egyrészt a 19. század utolsó évtizedeiben a szaktudományok és a nekik megfelelő szak-muzeológiai területek fejlődése, életre hívott egy ún. háromdimenziós múzeumtípust, amely a zárt kubaturájú múzeum vitrinjein túlmenően képes volt bemutatni a különböző településformákat, az építészetet, a lakáskultúrát, a gazdálkodást, a növény- és állatvilágot, a ruházatot, az étkezést, a szokásokat, a vallási és közösségi élet színtereit és eseményeit. Másrészt előképét, a 19. század második fele világkiállításainak kuriózum és díszletfalvait jelentősen meghaladva, a tradicionális vagy rurális népi építészeti objektumok sajátos megvédését és megőrzését vállalta föl. Ez a megőrzés történhet in situ, vagyis helyben vagy áttelepítéssel. * Elhangzott 2003. november 12-én, a Magyar Tudományos Akadémia I., II., IX. osztálya által szervezett, „Múlt-jelen-jövő", a társadalomtudomány szerepe a változó világban című nyilvános felolvasó ülésén.