Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)
SZENDRŐDINÉ GOMBÁS ÁGNES: Egy 19. századi debreceni típusú láda restaurálása
viszont megkívánta az összehasonlító vizsgálatokat, a tipikusnak mondható és az egyedinek értékelhető jelenségek feltárását. A debreceni ládák szerkezetét minden esetben gyalult fenyődeszkából állították össze. Oldalaikat a sarkokon fecskefarkas csapolással rögzítették egymáshoz. Az előlapból és az oldallapból kivágott csapok rendszerint nem voltak egyforma méretűek, az előlapból hosszabb, az oldallapokból mindig rövidebb csapokat vágtak ki, így öszszeállítás után a láda előlapján ritkábban és keskeny méretben jelentek meg az oldallapok csapjainak fecskefarkas bütüjei. Ez a megoldás nyílván a zavaró és látszó felületeket kívánta csökkenteni a láda festett homloklapján. A ládák fenéklapját ragasztással és faszögekkel rögzítették az oldalakhoz úgy, hogy a fenéklap profilozott széle túlnyúlt az oldalsíkokon. A peremlécekkel szegett ládatetők szélesebbek voltak, mint a láda oldalainak befoglaló mérete, ezért becsukott állapotban a szélesebb peremlécek rácsúsztak a ládák széleire. A ládáknak rendesen nem volt lába, az általam megvizsgált több mint negyven láda közül csak kettőn találtam lábat vagy lábként elhelyezett léclábat. Ezek kapcsán is felmerült a gyanú, hogy utólagosan ráillesztett megoldások lehettek (3-4. kép). 1 " Az átvizsgált ládák alapján azt is megállapíthattam, hogy esztergált pogácsaláb egyetlen ládán sem fordult elő. A magyar nyelvterületen használt kelengyésládák között a debreceniek a legkisebbek közé tartoznak. Hoszszúságuk 80-90 cm között változik, ami közel másfél sing, szélességük 45-55 cm, magasságuk 40-50 cm, ennél nagyobb ládák csak ritkán fordulnak elő. A ládák teteje általában szemes forgópánttal nyílik, de kisebb számban a hosszú kovácsoltvas pántokat is használták. Ez utóbbiakat a komódlá5. kép. A barnák árnyalataival színezett láda. Készült 1861-ben. Debrecen. Ltsz.V 1936.71. dákon figyeltem meg, de elvétve kisebb ládákat is így készítettek. Valószínű, hogy a rejtett megjelenésű szemes forgópánt a ládatetők belsejének festése miatt terjedt el szélesebb körben. A ládák zárására borított zárakat alkalmaztak. Ezek belső szerkezete a zárat fedő lemezburkolat miatt nem látható. A ládatetőre kettős zárnyelvet szereltek, ezek horgas akasztója csak az egyik oldalra nézett. Borítás nélküli körrugós kovácsoltvas zár csak elvétve fordult elő. A ládák külső oldalán a kulcslyukakat díszes körvonalú, lemezből kivágott pajzsok szegélyezték. Jellemző alakjuk tornyos formát mutat, a tetejükön virág alakú motívummal. Szembeötlő, hogy a kis méret miatt a ládákat fogantyú nélkül használták. A ládák belsejének bal oldalába ládafia készült, mely egy vízszintes és hornyolt szélű fenéklapból és a rá állított oldallapból állt. Teteje forgócsappal működött. A fióktető rövid alsó éleit gyakran hosszabb, íves és rövidebb, ék alakú bemetszésekkel díszítették. Ezeknek a kombinációja változatos megoldásokat eredményezett. A ládák homloklapján rokokó jellegű vésett keretelések voltak. Ezek rendszerint két mezőre osztották az előlapot. A mezőt szegélyező keret külső sarkai szögletesek voltak (csak két ládánál láttam homorú és íves sarokképzést), belső sarkai pedig ívesen, csiga alakban fordultak be. Az alsó és a felső csiga közé egy homorú, C formájú keretszakaszt véstek, amelynek háta mögött gyakran kagyló alakú vésett motívum is volt. A kagyló szélét hullámvonal szegélyezte, belső mezőjét rendszerint vízszintes rovátkolás töltötte ki. Ettől eltérő keretelések csak ritkán fordultak elő. Az általam restaurált láda egymezős megoldására nem találtam analógiát, nem találtam párhuzamait. Ritkán a láda fedelén is volt vésett keret, ezek rendszerint egy mezőt alkottak. A vésett kereteket zöld 6. kép. A kék árnyalataival színezett láda Hajdúböszörmény. Ltsz. 58.59.1.
