Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)
SÁRI ZSOLT: Egy falu a 20. századból. A 20. századi épületegyüttes lehetősége a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban
Sári Zsolt EGY FALU A 20. SZÁZADBÓL. A 20. SZÁZADI ÉPÜLETEGYÜTTES LEHETŐSÉGE A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMBAN Előzmények A szabadtéri múzeumok történetének három nagy időszakát különíthetem el: 1. A népi építészet és lakáskultúra múzeuma 2. Eletmódmúzeum 3. A meghökkentés múzeuma. 1 A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum 1967-ben jött létre, mint a Néprajzi Múzeum Falumúzeum Osztálya. 1972-ben önálló, országos gyűjtőkörű közgyűjteménnyé válik Szabadtéri Néprajzi Múzeum néven. A múzeum célja: Magyarország népi építészetének, lakáskultúrájának és életmódjának bemutatása eredeti, áttelepített épületekkel, hiteles tárgyakkal, régi településformák keretében, a 18. század második felétől az első világháborúig. E cél megfogalmazása jól tükrözi a klasszikus néprajz időhatárait, amely az első világháborút mérföldkőnek, korszakhatárnak tekinti. Az első világháború, mint korszakhatár, a klasszikus néprajz kutatott idő definíciója. A Múzeum első tájegysége, a Felső-Tiszavidék ebben a hagyományos időkeretben nyeri el végleges formáját. A tájegység, a hagyományos néprajzi kritériumoknak megfelelő, klasszikus bemutatása a 19-20. század fordulójának. A múzeum építése közben hol megfogalmazva, hol bújtatottan egyfajta feszülő időnek lehetünk tanúi. Míg az épületállomány megőrzi az eredeti célkitűzésben megfogalmazottakat: az első világháborút megelőző építésű épületek kerülnek áttelepítésre, a berendezés időkorlátai szélesednek. A korábban könnyebben gyűjtött 18-19. századi tárgyak beszerzése nehezebbé válik, kevesebb műtárgy áll rendelkezésre, folyamatosan nyílik (a néprajzi kutatások új irányainak megfelelően) az időhatár, bemutatásra kerül a 20-as, 30-as évek lakáskultúrája, tárgyi világa és ezáltal életmódja is. Az elmúlt években többen felhívták a figyelmet ennek szükségességére. 2 A néprajzos muzeológus kutatásaiból konstruál egy valóságot, amelyet csak leegyszerűsítve, részleteiben tud átadni. A tárgyak kiemelése saját világukból egy másik világ létrehozását jelenti: e két világ összehangolása hozza létre a múzeum konstruálta valóságot. Megpróbáljuk a múltat elképzelni, 3 megpróbáljuk a jelent értelmezni, megpróbál(hat)juk a jövőt kitalálni. Minden, ami a múzeumba kerül, idegen helyre kerül: „a dolgok töredékes voltából következik a magyarázat szükségessége''. 4 Magyarázattá válik az elrendezés, amely keretet ad, értelmezhetőségi tartományt teremt a tárgyak köré. így válik a néprajzi múzeum laboratóriummá, a terep folytatásává. A kurátor (vagy muzeológus, vagy éppenséggel mindenki aki részt vesz a valóság konstruálásában) a kulturális-társadalmi látásmódok operátora. A múzeum a tárgygyűjtés, az alkotás és értelmezés, valamint az emberek megértésének a helye. A legtöbb muzeológiai szakág legfontosabb problematikájának része a gyűjtemény fejlesztés, gyarapítás. A kutató muzeológus feladata megfogalmazni mi számít néprajzi tárgynak, eredetinek és hitelesnek. A tisztánlátás, a feladatkör meghatározása számára nélkülözhetetlen a múzeumi gyűjteményi terv 5 elkészítése. Az átgondolt, újrafogalmazott gyűjteménypolitika pedig megadja a lehetőséget a múzeumi gyűjtések új irányának kijelöléséhez is. A néprajzi muzeológia tárgyközpontúsága három nagy típusra, korszakra osztható: 1. Esztétikai tárgy (a népművészet dicsősége), a kezdeti időszak, amikor a legkvalitásosabb, népművészeti remekmunkák álltak a gyűjtés középpontjában. 2. Archaikus tárgy (az „ősképek 11 , a történelmi tárgy elsőbbsége), az a korszak, és gyűjtési koncepció, amikor a történelmi tárgyak, amikor az archaikusnak tekinthető tárgyak gyűjtése volt előtérben. 3. A mindennapok tárgykultúrája, SL történelem és a kultúra hétköznapi, használati és dísztár-
