Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

OZSVÁTH GABOR: Látvány, célszerűség, szimbólum? Szélmalom-helyreállítások a Dél-Alfóldön

10. kép. Hódmezővásárhely, Papi-féle szélmalom, 1960-as évek (MFM NFt. 19587., JUHÁSZ Antal felvétele) vényén az Erzsébeti úti iskolával szemben „Csánki-szélmalom" néven említik.

6 A hozzá tartozó földterülettel és molnárlakkal együtt 1891-ben már a Papi család birtokában találjuk. Az új tulajdonos családtagjai az 1940-es évek elejéig működtették. Az utolsó időben már csak állatok számára darált. Az Országos Műemléki Felügyelőség 701/1962 számú határozatával műemlék jellegű népi műemlékké nyilvánította. 1976-ban anyagi segítségével a molnárház és a hozzá tartozó melléképületek kíséretében kisajátították, meglévő kilenc társtulajdonosát kártalanították. Ez után a műemlékegyüttes kezelésével a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumot bízták meg,

7 amely még a megszerzés évében kijavíttatta a malom zsindelyezett tetőszerkezetét és az elavult faelemeket (10. kép). E tornyos típusú, magyar szélmalom különös értéke, hogy a máig fennmaradt emlékek azon kévései közé tartozik, amely a molnárlakkal és a hozzá tartozó gazdasági épületekkel teljes együttest képeztek egészen a közelmúltig. Belső gépészeti berendezése szinte teljes épségben eredeti állapotában megmaradt. 2000-ben e sorok írója elvégezte a belső berendezések konzerválását és a szükséges 11. kép. Hódmezővásárhely, a Papi-féle szélmalom garatja a jelző lappanccsal, 2000. (A szerző felvétele) pótlásokat a szelestengely és a közvetlen e munkafázishoz tartozó javítások kivételével (11. kép). 2001-ben a Kincstári Vagyonügynökség, mint tulajdonos megbízásából az Országos Műemlékvédelmi Hivatal égisze alá tartozó, gyulai székhelyű műemlék-helyreállító csoport elvégezte a szelestengely és a vitorlák pótlását, a palást külső fugázását, valamint a molnártanya tereprendezését, a meghagyott épületek külső meszelését. Sajnálatos módon a hályogkovács magabiztosságával végzett munkálatok során nem értették meg a szélmalom sajátos szerkezeti kérdéseit, és hibát hibára halmoztak: - a palást fugázásánál teljesen figyelmen kívül hagyták azt az alapelvet, hogy népi műemlék épületeknél a pórustömítő cementes habarcs használata nem elfogadott, sőt kifejezetten tiltott és káros az épületre, hisz a falazat csak légáteresztést biztosító vakolat alatt képes megmaradni; - nem tartották be a szélmalomépítés azon első és legfontosabb alapelvét sem, miszerint vitorlát, vitorlatengelyt csak is természetes módon szárított, müszáraz faanyagból szabad készíteni, ellenkező esetben elcsavarodik, elhajlik, idő előtt tönkremegy; - a vitorlák méretezése nem felel meg az eredetileg használt méreteknek, a vitorlaszárnyak hossza nagyon rövidre sikeredett (amolyan csokornyakkendő a zsiráf nyakán); a vitorla lécezett része arányainak és rossz görbületi szögének köszönhetően inkább kerítésre, mint malomvitorlára hasonlít (12. kép); a vitorlatámasztó szárak rövidek, a tengelyhez való rögzítésük elégtelen, az ékek egy része kihullott (13. kép). A tetőfordító szárnyak teljesen kollázsszerűek (14. kép).