Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

JUHÁSZ KATALIN: A famelencétől a fürdőszobáig. Adalékok a paraszti tisztálkodás eszközkészletének és helyének változásához a 20. század első felében

4. kép. Tisztálkodósarok a konyhában. A törülköző a házigazdák mögött a falra függesztett rúdon. A férfi és felesége a hétköznapi otthoni öltözéküket viselik. Aba (Fejér m.) Fotó: JUHÁSZ Katalin, 1989. nálat előtt több órával be kellett áztatni, hogy a farészek összedagadjanak, mert másképp kifolyt belőlük a víz. Ebből adódóan a mosakodóedényeknek nem volt állandó helyük, használatuk is elég körülményes volt, ezért a napi mosakodásnál csak a kismelencét, gyerekfürdetéshez teknőt használtak és csak a hétvégi nagytisztálkodásra vették elő a nagyobb edényeket. A mosakodó kismelence helye országszerte az ágy alatt volt, onnan tették sámlira, vagy székre használatkor. Szegényebb házaknál gyakran nem is volt külön edény a tisztálkodásra, ugyanabban a melencében akár baromfit is kopaszthattak, vagy kenyeret dagaszthattak.

42 Ezt a típusú edényhasználatot még gyűjtésem idején is megfigyelhettem néhány idősebb adatközlőmnél, csak már nem a faedénnyel, hanem az újabb fémlavórral kapcsolatban. A tisztálkodás egyéb kellékei, szappan, fésű, a vizespad szélén, vagy egy ablakmélyedésben kaptak helyet. Mosakodáshoz, mosáshoz egyaránt háziszappant használtak, amelyből többféle minőség is létezett

43

. A szappanfőzéshez a legtöbb asszony jól értett, s minden faluban voltak ismert specialisták, akik másnak is szívesen főztek, de szappant a vásárban is lehetett vásárolni. A friss szappant száraz, szellős helyen (padláson), a tartalék darabokat pedig a kamrában tárolták. Mindig a régebbi főzésű szappant vették elő, mert az kevésbé kopott. A mosásnál elkopott kisebb darabok lettek a mosakodószappanok. A szappan helye az ablakpárkányon, vagy a vizespadon volt csak úgy odatéve, vagy valami tálkában. A törülközők az eladó lány kelengyéjének fontos részét képezték. A köznapi használatra kerülő törülközők mellett dísztörülközőket is használtak, amelyekbe sohasem törölköztek. Ennek leggyakoribb változata az ajtóra, vagy az ajtó mögötti díszesen faragott vagy festett törülközőtartóra függesztett szőttes, hímzett csipkével szegett, vagy más módon díszített törülköző. Erdélyben és különösen Moldvában a lakásban kifüggesztett dísztörülközők száma jóval magasabb és a kifüggesztés módja is különböző. A pusztinai származású mázaszászvári Bálint Péterné hajdani moldvai lakóházának szobájában 24 dísztörülköző volt kifüggesztve: minden falon hat. Ezeket gyengébben szőtték, mivel ritkábban mosták és nem is voltak olyan erős igénybevételnek kitéve, mint a használt törülközők. A köznapi funkciókon kívül használt törülközők szoros rokonságban állnak az egyéb kendőféleségekkel, különösen a régiesebb hagyományú területeken, ahol a kendők is szerepelhetnek dekorációként, vagy lakodalmi ajándékként. A törölközőket az önellátó gazdálkodási rendszerben hagyományosan az asszonyok szőtték kenderből, lenből. A törülköző szélessége mindenütt körülbelül 40 cm, hosszúsága változó, leggyakrabban 130-150 cm körül. A köznapi törülközőket eltérő színű beszövött csíkkal, vagy magával a szövésmintával (darázsfészkes, barackmagos stb.) díszítették. A csíkok száma, ritmusa, mintázata jelentést is hordozhatott: például Székelyzsomborban ezekkel különböztették meg a láb- és arctörlőket.

44 A legtöbb helyen egy törülközőt az arc és felsőtest törlésére, egy-egy rongyosabbat kéz- és lábtörlésre használtak - mindegyiket az egész család közösen. A kéz- és lábtörlő sok helyen csak egy csomóba gyűrt rongy (régi vászonruha, lepedő egy darabja) volt. Kéztörlésre több helyen az „előruhát" (kötény) használták.

45 Külön törölközőt kapott a beteg, a gyermekágyas anya, a csecsemő és a vendég. A köznapi törülközőt az ajtó melletti szegre akasztották, használat után a kemence mellé, vagy jó időben a kerítésre terítették, hogy megszáradjon. A törülközőket mindig a hétvégi nagymosakodáshoz cserélték tisztára (4. kép). A fáradságos vízhordás és a tárolás mennyiségi korlátai a tisztálkodás módját is meghatározzák. Jellemző volt a szájból mosdás, valamint a tárolóedény vizét nem szennyező „kifelé mosdás" technikája, amely jellegzetes mozdulatokat és testtartást igényel. Az évszakok változása alapvetően meghatározta a tisztálkodás gyakoriságát is: télen gyakorlatilag nem volt mód a gyakori alapos tisztálkodásra. Tavasztól őszig az élet