Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

JUHÁSZ KATALIN: A famelencétől a fürdőszobáig. Adalékok a paraszti tisztálkodás eszközkészletének és helyének változásához a 20. század első felében

5. kép. Reggeli tisztálkodás melencéből az eresz alatt. Szalánta (Baranya M.) Fotó: SZOBOSZLA1NÉ, 1952. (Néprajzi Múzeum Fotótára F 103990) főként a házon kívül zajlott, így a tisztálkodás is. A nyári melegben kézenfekvő volt a természetes fürdőhelyek tisztálkodás és felfrissülés céljából történő felkeresése. A férfiak a napi tisztálkodást elsősorban a kút, illetve az itatóvályú mellett, vagy a ház előtt a bejárat mellett végezték gyakran még télen is. A gyerekek és a nők a konyhában mosakodtak, de jó időben előfordulhatott, hogy ők is kimentek a ház elé, vagy a kúthoz. A nagytisztálkodás helye a konyha, kamra vagy a szoba volt, aszerint, hogy hová tudtak félrevonulni a többi családtag elől. A kisgyermeket fateknőben, a konyhában furösztötték, szívesen használtak ehhez esővizet (5. kép). A víz melegítése ősi módszerrel közvetlenül a tisztálkodóedénybe dobott felfoiTÓsított kővel, vagy vasdarabbal történhetett. Ezt a vízmelegítési módot még a 20. század harmincas-negyvenes éveiben is ismerték például Zemplénben, vagy Erdélyben. Az így felmelegített fürdővíz gyakran gyógyítási célra szolgált: elsősorban reumatikus fájdalmak enyhítésére tartották hatásosnak. A vízmelegítés másik módja a vízmelegítő fazék használata, amely szinte napjainkig élő gyakorlat. Az otthoni furdőkészítésre ritkán, különleges esemény - például lakodalom, nagyobb kalendáris ünnepek, mint húsvét, karácsony, vagy szülés, illetve betegség - esetén kerülhetett sor. Az otthon készített fürdők - a középkori, kora újkori szokásoknak megfelelően - így elsősorban rituális, illetve gyógyító funkciót töltöttek be. A fésülködést félreeső helyen végezték, a fésü(k) helye az ablakmélyedésben volt. HERRMANN Ottó 1899-ben az akkor 68 éves Pálfy Antal tanyáján egy speciális fésűtartót látott, amelyről így számol be: ...az öregek a laczikonyhában laknak. A melléképületben az ajtó belsején egy szegre akasztva egy darab lófark, a melybe a fésű bele volt vágva, a mely tehát tartó, de egyúttal tisztogató szerszám is. Megjegyzendő, hogy ez a század első felében még a köznemesek házában is dívott. A férfiak testápolásához hozzátartozott a borotválkozás. A szőrzet rendben tartásához szükséges eszközöket - kést, fenőszíjat, pamacsot, timsót, bajuszkötőt és kenőcsöt - kis fadobozban a gerendán, vagy más félreeső, védett helyen tartották. A házbelsőkről készült korabeli fotókon, illetve a 6-7. képeken szereplő konkrét alaprajzokon