Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

PALÁDI-KOVÁCS ATTILA: Munkásház és lakás (1870-1920)

Amikor a munkás a bányából kijön, mindjárt a karámba megy, hogy meg ne hűljön. A karám kicsiny, elkerített része az oszoló (aszaló), ahol a tűzifát szárítják. A bányászok melegedését, pihenését, étkezését szolgálja a karám, főként nappali és nem éjszakai tartózkodásra szolgál.

21 Az 1860-as években, a nógrádi és borsodi szénbányászat hőskorában a félig vagy egészen a földbe vájt kunyhók bányászcsaládok lakásaként is szerepet kaptak. LIPTAI Pál sorait SZABÓ Zoltán is idézte a „Cifra nyomorúság"-bein arról, hogy milyen volt a salgótarjáni bányatelep 1868-ban. „Érdekes itt látni azon lakásokat, melyeket néhány szál deszkából a hegy oldalába építenek. Egy ablak, egy ajtó és egy ágy minden, ami az ilyen viskóban elfér, teteje földdel van behintve, amelyen buján tenyészik a fű és burján, az oldalakat szintén földdel töltik fel, hogy télen meleget, nyáron pedig hideget tartson."

22 Egy korabeli bányász visszaemlékezése szerint 1869-ben, amikor 14 bányászcsalád érkezett Leobenből Salgótarjánba, a „bányatelep helyén csak egy hosszú kolónia állt, melyben mintegy száz család volt összezsúfolva. A többi családok kis üregeket vágtak maguknak a hegyoldalba, elejét bedeszkázták és készen volt a lakás."

23 Ózd határában az első bányászkolónia 1861 —1863-ban létesült a Kani határrészben nyitott szénbánya mellett tizenkét gömöri telepes család részére. A Karu-telep volt egyben Borsod megye első bányászkolóniája is. Minden lakás egyetlen háromszor négy méter (12 m

2

) alapterületű helyiségből állt. A Rimamurány—Salgótarján Vasmű Rt. 1913-ban kiadott ismertetője már múlt időben írt ezekről a lakásokról: „Az ötven év előtt épült Ózd-Karutelepi viskók egyetlen kiföldelt szobácskájukkal fecskefészek módján tapadtak a hegy oldalához."

24 Ezeket az épületeket a tereptől függően, különböző mélységig a sziklába vágták be. Egymás szomszédságában álltak sorban a szénréteget rejtő, főként homokkőből álló hegyoldalban, annak kb. 200 m hosszú hajlatában, a tárna bejárata és a meddőkőzetből keletkezett haldány közelében. A házsorról fennmaradt fényképen nyeregtetős, a homlokzati oldalon egy ajtóval és egy ablakkal ellátott házacskák láthatók. A fénykép és a helyszínrajz tanúsága szerint minden házhoz tartozott egy-egy melléképület, nyári konyha is, amit többnyire fából, deszkából eszkábáltak. Többen megbontották a hátsó falat, s a homokkőbe kamrát, pincét vágtak. A kamrát vászonfüggöny választotta el az egyetlen helyiségből álló lakástól.

25 Az Ózd-Karu-bányatelep házainak homlokzata és tartószerkezete tölgyfából készült. Fennálló falait részint kőből, szénsíberböl (meddőkőzet), részint vályogból építették (az ajtó és az ablak körül). Végül a falakat nyirkos sárral tapasztották, majd száradás után lemeszelték. A mestergerendát a sziklába ágyazták. Padlószintje is faragott szikla volt, alapozást nem végeztek. Az ajtóig, a padlószintig három-négy lépcsőfokot (garádicsot) képeztek ki; a lépcső alatt kivágott üreg kutyaólként szolgált. Az ajtó 1 méter széles és 1,7 méter magas volt, az egyetlen ablak 40x40 cm, s ennek megfelelően a lakás meglehetősen sötét. A bejárattal szemben rakott tűzhely állt. Onnan kürtő vezetett a sziklafalba, s a lakástól távol vezetett ki a szabadba. Két lakásnak volt közös kéménye. Sziklafalba vágott lépcső vezetett fel a ház végénél magasodó hegyoldalba, s a hegyről jártak fel a ház padlására.

26 A bányászok a 19. század második felében az ország más vidékein is készítettek maguknak sziklába, löszfalba, hegyoldalba vágott hajlékokat. Részletesen dokumentált leírását ismerjük a süttői kőbányákban dolgozó tardosbányai kőfejtők barlanglakásainak. Az általuk gunyhómk, ritkábban pincének nevezett lakhelyeket vastag löszrétegbe vájták, s az üregeket „munkásszállódnak használták. Minden barlanglakásban volt tüzelőhely (kályha vagy sparhelt). Bejáratát napközben mindnek ajtóval zárták le, s többségükben voltak az alvás céljára löszből kifaragott fekvőpadkák, a tűzhely közelében ülőpadkák, falba vájt tárolófülkék (vakablakok). Az egyikben hálóhelyül szolgáló üreg (mint valami alkóv) is található. A süttői barlanglakások kialakításának ideje a 19. század közepére, második felére tehető. Az egyiknek a falában az 1885-ös évszám olvasható.

27 Az említett adalékok arra engednek következtetni, hogy a bányászok életformájához a különböző kunyhók, a félig vagy egészen földbe mélyített lakóépületek századok óta szorosan hozzátartoztak, s azok a 20. század elejéig elkísérték a munkásságnak ezt a rétegét. Tanulságos, hogy a családos bányászok állandó lakhelyként is elfogadták a félig földbe mélyített kunyhókat a telepítést követő években, s a Felföldön krámnak, karámnak nevezett, munkásszállóként használt kunyhók alig különböztek a többi erdei ipar (montánipar) kunyhóitól.