Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

PALÁDI-KOVÁCS ATTILA: Munkásház és lakás (1870-1920)

Barakk (gyarmatház, munkáslaktanya) Átmeneti szállást találtak a munkavállaló férfiak a barakknak nevezett épületekben. Bányanyitás, új üzemek építése, megindítása idején a munkások zöme barakkban élt. Idénymunkásként alkalmazott építők és bányászok, illetőleg a heti ingázásra berendezkedő munkások többsége barakklakó volt a vizsgált időszakban. A barakk (régiesengyarmatház) olyan tömegszállás, ahol a lakók egy-egy fekvőhelyre, s a ládájuk elhelyezésére számíthattak. Előfordult, hogy ketten használtak egy fekvőhelyet (szalmazsákos priccset, majd vaságyat), s műszakonként váltották egymást az alvásban.

28 Az épületek zsúfoltságára és a szálláslakók nemi összetételére utalóan helyenként munkáslaktanya, munkáskaszárnya volt ezen intézmény neve. A barakkok építéséről mindenhol a vállalat gondoskodott. Nógrádban, a Salgótarján körzetében kialakuló iparvidéken az 1870—80-as években váltották fel vállalati barakkal a korábbi földkunyhókat, krámnak nevezett házikókat. 1878. évi feljegyzés szerint Zagyvapálfalván akkor „egy gyarmatház volt 100 munkás számára", Zagyván „négy gyarmatház, egyenként száz munkás számára" és kocsma is. Ugyanakkor a Salgó—Medves határában nyitott bányánál 33 lakóház állt (egyenként 2 család számára), továbbá 2 tiszti lak, 1 iskola, 1 tanítólak és 7 munkáslaktanya.

29 „Laktanyá"nak nevezték az egyedülálló munkások szállásait. A barakkok építőanyagairól ritkán szólnak a források. Salgótarján vidékén az I860—70-es években fából épültek a munkásbarakkok, s a szükséges épületfát az iglói Neuberger Félix cég szállította a szükséges fazsindellyel együtt. A fából épült Lipták-barakkokban azonban az 1898ban érkező stájer bányászokat nem tudták elszállásolni, mert azok jobb lakásviszonyokhoz szoktak.

10 A Salgótarjáni Rt. Zsil-völgyi „gyarmatain" (Hunyad m.) a nőtlen bányászok 1900 tájékán kaszárnyáikban laktak. A 10x5 m alapterületű terem közepén állt a tűzhely, melyen a munkások által fizetett szakácsnő főzött tucatnyi embernek.

31 A borsodi, nógrádi bányatelepek barakkjaiban „legényélet folyt". Minden lakó ládájában tárolta a kenyeret, szalonnát, hagymát, burgonyát, némi száraztésztát, továbbá főzőedényét, étkezőeszközeit. Komfortosabb barakkokban kecskelábú asztalok, fenyődeszkából összeütött padok, lócák, sőt fűtésre és főzésre szolgáló rakott tűzhelyek, vaskályhák vagy sparheltek is voltak. Mosakodásra a korszak elején dongás fadézsa, a korszak végén pedig bádoglavór szolgált. Az ivóvizet kezdetben csobánban, csobolyóban tartották, az 1880as évek után már inkább bádogkannában vagy kupában. Bányatelepeken a vizet váska, vácska nevű vállrúdra függesztett edényekben (rocskában) hordták a kútról még a 20. század első felében is. Néhány évtized múltán, amikor a kolónia kiépült, a barakkok sorsa az átalakítás vagy a lebontás lett. Előfordult, hogy családokat költöztettek a korábbi barakkba. Petrozsényról (Hunyad m.) írták 1904-ben, hogy „a lakás istállónak is beillik: tíz méter hosszú minden ház, s ebben négy családnak kell lakni..."

32 Nógrádban az 1880—90-es években a barakkból kialakított, családok elhelyezésére szolgáló szükséglakásokhoz egy-egy szoba és éléskamra tartozott, továbbá 2—4 lakásonként egy közös konyha.

33 Hasonlítottak az uradalmi majorságokban élő béresek lakásaihoz. „Ezeken a nyomorult helyeken a ház, a barakk mindig erősebb, mint az ember — írja SZABÓ Zoltán. Lakóit legyőzi a mosakodás nehézsége, az emberi élet lehetetlensége, s végül kopottak, pállottak lesznek, mint maga a ház."

34 Új bányanyitások idején a korszak vége felé is épültek barakkok. Az Egercsehi (Heves m.) környékén berendezkedő vállalat 191 l-ben egy munkásbarakkot épített Szúcson, kettőt pedig a két akna szomszédságában. Ezeken a munkásszállásokon részint istenmezei (Heves m.) munkások laktak (kb. 80—90 fő), részint fedémesiek, hevesaranyosiak, de voltak olyanok is, akik az Alföldről érkeztek a bányába. 1910-ben Mónosbélen (Heves m.), a szénbánya vasúti rakodója közelében épült egy munkásbarakk és egy munkásház.

35 Egy barakklakó bányász később így emlékezett vissza az 1920-as években Egercsehi környékén megélt napjairól: „Egy szobában laktunk négyen, a padló földes volt. Kaptunk 1 lavórt, 1 vödröt, 1 szalmazsákot, pokrócot és egy párnát. Lepedő nem volt. Kantinban étkeztünk, fizetéskor levonták. Kb. 80—90 magánzókosztos volt."

36 A korszak végén épült barakkok még földpadlósak, de kisebb hálóhelyiségekre tagoltak voltak, szemben a korábbi termekkel. Munkából megtérve a barakklakó munkások főzéssel, étkezéssel, tisztálkodással és alvással töltötték idejüket. Szórakozást jelentett az ivás és a kártya. Itták a hazulról hozott szilvóriumot, meg a telepi boltban, kantinban vásárolt gabonapálinkát.