Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

ZENTAI TÜNDE: Az „ágyöltözet" a 18. században

1. kép. Analógia: fölvetett mennyezetes ágy szőttes ágyneművel és szúnyoghálóval a decsi (Tolna m.) tájházban. Fotó: ZENTAI Tünde, 1976. des" fölvetett ágyba körülbelül 70-80 rőfnyi anyagot használtak föl. A nagykőrösi Gál Gergelynek, például, halálakor, 1802-ben csak a négy ágyában - amint alább látható - 240 rőfnyi anyag volt a sok egyéb másutt tárolt textília mellett. A konszkripciókból idézett bőséges vászonnemű közt ott vannak a házi szövésre szakosodott településekről, különösen a Felvidékről származó gyolcsok is. Van továbbá finom, lepedőnek és ingvállnak való bidya vászon, azaz kreppes száda a Délvidéken. A mohácsi (Baranya m.) Taracskó István házánál 1785-ben 23 1/4 rőföt, a makói ( Csongrád m.) János Kovátsné zsellérnél 3 és fél véget írtak össze belőle.

7 Az ágynemű díszítése A 18. században az ágynemű egyre színesebb lesz. A hagyományos mustra varrott és szőtt. A hímzés Európa-szerte divatos női tevékenységgé válik. Már nemcsak a specialisták készítik, Mária Terézia éppen úgy kedvét leli benne, mint a nemes asszonyok és kisasszonyok, valamint sok polgár és parasztasszony.

8 A hímvarrás és a csipke főbb jellemzőit a hazai írott források is megörökítik; az ország majd minden részéből többféle csipkéről kapunk hírt sokszor egy háztartáson belül is. A rangos csipkés, úri hímzésű tárgyi emlékekből pedig európai viszonylatban is tekintélyes gyűjteménnyel rendelkezünk. Megtalálhatók köztük a Közel-Keletről

9 Itáliába került, majd a reneszánsz térhódításával Európában, mindenekelőtt Magyarországon meghonosodó szálvonásos (punto tirato) és vagdalásos (punto tagliato) áttört fehér hímzések utódai meg a rece és a vert csipke.

10 Datált példányok az „amatőr" munkák közül is fennmaradtak; egyik székelyföldi lepedőt - felirata szerinti - „NAGY ILONA 1776 ESZT: VARROTTÁ" fehér vászonra piros pamuttal.

11 Magyarországon a 18. században mezővároson és falun a hímzés elsődleges tárgya a lakástextília. A fehér és színes cérnával, fonallal, pamut-, selyem- és gyapjúszállal készült vászonhímzések regionális sajátosságai egyre jobban kidomborodnak. A jellegzetes nagytáji típusokon belül több kisebb hatósugarú hímzőközpont alakul ki a Dunántúlon (vasi, rábaközi, csallóközi, sárközi, somogyi), az Alföldön (kunsági, vásárhelyi, orosházi), a Felföldön (gömöri, borsodi, hevesi, nógrádi) és Erdélyben (szilágysági, mezőségi, székely, kalotaszegi, torockói, széki).

12 A hímzett virágornamentikában még mindig a törökös elemekkel kiegészült reneszánsz hagyományok élnek tovább.

13 A barokk hatása a népi textildíszítésben inkább csak a mozgalmasabbá váló kompozícióban, a tekervényesebb indadíszekben,

14 a motívumok növekedésében és a mustra tömörödésében mutatkozik meg. A 18. század újdonsága az ágynemű festéssel való színezése. A festőcéhek és -textilmanufaktúrák által készített nyomott mintás, nagyrészt kék vászon és karton ágyhuzatok a 18. század második felétől válnak divatossá, és ebből az időszakból tárgyi emlékekkel is rendelkezünk.

15 A festett vánkos, a párna, a dunna és az ágyterítő sűrűn előfordul a polgári, sőt módos paraszti háztartásokban is. Arról is meggyőződhetünk, hogy a kékfestő ágynemű nemcsak „többnyire az iparosok legényszállásain, falun az istállóban volt gyakori",

16 hanem a házban és a fölvetett ágyban is. Mindazonáltal mennyisége messze elmaradt a fehér vászon alapú ágytextileké mögött.