Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 15. (Tanulmányok Füzes Endre 70. születésnapja alkalmából. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2002)

HOFEMANN TAMÁS: „Az én házam, az én váram" - Egy balhiedelemről

A középkor óta folytatott rablógazdálkodás erdei kártételei láttán az abszolutizmus korában a hivatalnokok dörgedelmes utasításokat fogalmaztak, az építkezők pedig (egyre kevesebb fához jutva) téglából, néhol kőből rakták a falakat.

3 A Periféria (Észak-, Kelet- és Délkelet-Európa) A kontinens közel fele, a Stettin-Trieszt vonaltól keletre terül el. Itt a gazdaság átalakulása megkésett, ez az oka annak, hogy az emberek zömmel földszintes házakban laktak. Az elmaradás okai mélyen gyökereznek a prehistória rétegeiben. Már a kelta agrárcivilizáció sem terjedt ki a terület jó részére, a római hódítás mindössze néhány nyersanyagforrás kiaknázása céljából terjeszkedett (a Kárpát-medencében, a Balkán-félszigeten vagy a Fekete-tenger északi partvidékén). A jobbágy rendszert csak késve vezették be, legkorábban Kelet-Közép-Európában a 14-15. században, amikor Skandináviában északi irányba kezdtek húzódni a félsziget déli részén már elszaporodott és a táj eltartó képességéhez mérten fölöslegesnek bizonyult parasztok. A BergenStockholm-Helsinki vonaltól északra a tömeges betelepülés csak az újkorban zajlott le. Korábban az északi peremvidéken vadászok, halászok és réntartó pásztorok éltek. Őket a parasztok szorították - végül - a tundrára, csökkentve mozgásterüket. Az újkorban már a Sarkkörtől délre a sátrak és a földkunyhók helyett fenyőgerendákból ácsolt házak épültek az erdei tisztásokon. A folyamatot egy meleghullám indította ugyan el, de a 16-18. század között, a „kis jégkorszakban" csökkent a hőmérséklet, és a parasztok ökoszisztémájuk csapdájába estek. Ugyanez történt Oroszországban is. Ugyanakkor a városiasodott közép-európai piacokhoz közelebb eső övezetben a vidék (a Baltikumtól az Adriáig) régi múltra visszatekintő földműves népessége agrárexportra rendezkedett be, melynek hasznát a 18. században abszolutista rendszerek bürokráciája igyekezett lefölözni. Mondhatni sikerrel. A földesúri adminisztráció és a fiskus élősködött a parasztokon, csekély mozgásteret engedélyezve számukra. Az építkezésekben alig észlelhetők városi hatások. Itt kezdődik a földszintes Európa. Kelet-Közép-Európában ugyanis konzerválódott a földesúri major, a nagyipari korszakig a major szervezte a vidék életét, a városi piac forgalma kicsiny volt, alig mozgott áru, az iparosok rétege nem küszködött túltermelési válsággal, nem áradt ki a városból, nem öntötte el a vidéket. Nem rakták le a piacgazdaság alapjait. A cserefolyamatok véletlenszerűsége csak a paraszti luxusigényeket engedte érvényesülni. A parasztok továbbra is földszintes házakban laktak, a divatot nem a polgárokat követve alakították, hanem a nemesi életvezetés elavult szokásait majmolva. Cifrálkodtak. A városok környékén a parasztok nem vásznat vagy gyapjút szőttek, hanem az ínségüket takaró álmaikat, miközben még a szálak is összegubancolódtak. A lakóépületek szerkezeti átalakítása váratott magára. A házak küllemét csinosították - itt-ott. Kelet- és Észak-Európában a történet a bronzkorban kezdődik. A parasztok külterjes (erdőt égető) gazdálkodása, az örökszántó kései, a 16. századi alkalmazása alig volt alkalmas arra, hogy stabilizálja az erdei tisztások lakóit. A nomád pásztoroknak az erdők alatt a délkelet-európai sztyeppe (a Bécsi-medencéig és a pannóniai lankákig) volt mozgásterük. Hatalmas, hosszan elnyúló eurázsiai övezet kínálta életlehetőségeit lakóinak. Északról erdők, délen hegyek, sivatagok és félsivatagok határolják. Mandzsúriától - Mongólián és KözépÁzsián át - a Kaszpi- és a Fekete-tengerbe ömlő folyók síkjáig talán az emberiség legnagyobb, különböző etnikai és nyelvi eredetű konglomerátumának adott lehetőséget egy többé-kevésbé egységes ökoszisztéma, a nomád pásztoréletmód kialakítására. A pásztorok sátrakban laktak. Ahol növénytermesztésből is meg lehetett élni: földművesek próbáltak betevő falatra szert tenni. Legtöbbjük - építőanyag és kellő statikai tapasztalat híján - veremházat épített. A rendszer az i. e. II. évezredben már felismerhető. Európából (a 13-15. századtól kezdve) kiszorult, illetve átalakuló félben volt, de a terület nagyobb részén (Ázsiában) ma is működik. A pásztorok főleg a fennsíkokon tartották meg gazdálkodásuk bronzkori gyökerekből táplálkozó kultúráját. A nomádok (a 13. század óta) jurtákban laktak, nyájaikkal vándorolva alkalmazkodtak a vegetáció évenként észlelhető megújulásához. A Fekete-tengertől északra és nyugatra, ahol galériaerdők és pagonyok tagolják a mezőket, földművesek is éltek. A ligetes sztyeppe parazitái a pásztortörzsek voltak. A nomádok - változó politikai hierarchiába rendeződően - adóztatták a meghódított területeken élő parasztokat, néha csereberélték is velük javaikat, de ez nem sokat változtat azon a tényen, hogy tulajdonképpen uralkodtak, sőt élős-