Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)
SZENTGYÖRGYI VIKTOR: A „Földbeásott lakóház"
A korábban mondottak szerint, az egykori tetőzetet észak felé jelentős mértékben megnyújtották. D-i lapját ezzel szemben a ház gödrének közelében hagyták (már amennyire lehetséges). Ez pedig a fedél szerkezetének jelentős aszimmetriájára utal, hiszen a gerincet tartó ágasfák a ház gödrének középtengelyében helyezkednek el! Ez az aszimmetria, és a földdel megoldott borítás feltételezése vezethet el bennünket az egykori magassághoz. Ismeretes, hogy minden természetes anyagokból készített tető a hulló csapadékot valamelyest magába szívja. A tetőn áthaladó (penetráló) és a tetőről elfolyó víz mennyiségének egymáshoz viszonyított arányát mindenekelőtt a fedél meredeksége szabja meg. Természetes, hogy a meredek tetők az elfolyásnak kedveznek, lapos tetőt viszont oda érdemes építeni, ahol csak kevés hulló csapadékkal kell számolnunk. A földdel borított tetőzetek meredeksége 30° és 60° között lehet. Minél laposabb egy tető, tehetetlenségénél fogva annál inkább az alá szerkesztett vázra támaszkodik. Ezt a 30° alsó határt azért célszerű megtartani, mert a földdel borított tető igen nagy terhelést képvisel (ld. később). A 60° felső határérték pedig egész egyszerűen abból adódik, hogy ennél meredekebb lejtőn a föld nem áll meg. Már most le kell szögeznünk, hogy a magasság számításakor a korábban bemutatott szaggatottpontozott vonallal határolt alaprajz feltételezéséből indultunk ki. Ez alapján a szelemen síkjától a tetőig terjedő vízszintes, és a szelemenre merőleges távolság az E-i oldalon 3 m. Ugyanez a D-i oldalon mindössze 2 m. Ha ezeket az adottságokat kiegészítjük azzal, hogy a tető meredeksége mindkét oldalon a 30-60° (egyébként meglehetősen tág) határok közé esik, akkor az egykori magasságot mindkét irányból meghatározhatjuk. Rajzoljuk meg a „földbeásott lakóház" metszetét valahol középen, mondjuk a CF síkban (13/A. kép). (Megjegyezzük, hogy a 13/A. kép rajzolásakor a valóságos keresztmetszettől az érthetőség kedvéért valamelyest eltértünk: néhány jelen pillanatban kevésbé lényeges részletet - így a középső ágasfa köré ásott gödröt, a ház gödrének E-i földfalába mélyedő fülkét, stb. - elhagytunk, a valódi CF síkon nem megfigyelhető oldal-szelemenágast viszont pontozott vonallal feltüntettük.) Ha a korabeli járófelszínt vízszintesnek, az ágasfákat pedig függőlegesnek tételezzük fel, akkor két egymás felé fordult derékszögű háromszög adódik (13/B. kép). A bal oldalon látható meredekebbik háromszög átfogója (a CE oldal) nem más, mint az egykori tető D-i lapja. A jobb oldali, laposabb háromszög átfogója (az FE oldal) pedig az E-i lappal azonos. A két háromszög összefekvő oldala a korabeli külső járófelszíntől gyakorlatilag a szelemen tetejéig terjed. Ezt a távolságot a továbbiakban taréj magasságnak vagy gerincmagasságnak nevezzük és h-val jelöljük. Tudjuk, hogy a CD és CE oldalak között feszülő k szög, valamint az FD és FE oldalak között feszülő w szög 30-60° közötti érétket vesz fel. A korábban mondottak értelmében CD = 2 m és FD = 3m. Tekintsük elsőként a CDE háromszöget. A derékszögű háromszögek hegyesszögeinek tangense a szöggel szemben fekvő és a szög mellett fekvő befogó hányadosaként állítható elő. Emiatt: tanK° = => h = CD • tanK CD I— 4.— — — À lm 3 m 13. kép. A tetőzet keresztmetszete a CF síkon. A valóságos metszettől valamelyest eltértünk (ld. a szövegben).
