Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZENTGYÖRGYI VIKTOR: A „Földbeásott lakóház"

lé emelkedő oldalfallal is rendelkeztek. Ha az ilyen épületek belsejébe még gödröt is ástak, akkor ún. félveremházakról beszélünk. Az ilyen szerkezetű házak (és egyéb rendeltetésű építmények) körvonala megállapítható, de csak akkor, ha a felmenő falakat a belsejükben kialakított gödör körül minden oldalon egyértelműen sikerül azonosítani. Az épület egyéb méretbeli sajátságai, így pl. a felmenő falak magassága, a hasznos belmagasság, a szarufák hosszúsága vagy a tető dőlésszöge azonban az ilyen esetekben is gyakorlatilag mindig ismeretlenek maradnak. Végül beszélnünk kell a valódi felszíni építkezésről is. Eleink olyan építményekkel is rendelkeztek, melyeket egyáltalán nem mélyítettek a földbe. Ezek belsejébe tehát nem ástak gödröt. Éppen ezért az ilyen épületek feltárása, illetve azonosítása nagyon nehéz, szinte lehetetlen. A felszíni építkezéssel kapcsolatosan meglehetősen kevés régészeti adattal rendelkezünk: nem is az „elveszett tetők", hanem az „elveszett házak", az „elveszett épületek" problémájával állunk szemben. Ennyi kitérő után vegyük szemügyre a kardoskúti „földbeásott lakóház" „elveszett tetejét". Vizsgáljuk meg, hogy a feltárt nyomok és megfigyelt jelenségek alapján, a romlandó anyagokból készített, így teljes egészében elpusztult egykori tetőzettel kapcsolatosan milyen következtetéseket állapíthatunk meg. A régészeti feltárás során nem sikerült olyan nyomokra bukkanni, amelyekből a ház föld felszíne fölé emelkedő oldalfalára lehetett volna következtetni. MÉRI szerint a „földbeásott lakóház" valódi veremlakás lehetett, vagyis tetőzete a föld felszínére támaszkodott. A felmenő oldalfal egykori jelenlétére utaló nyomok hiányán kívül, ezt az elképzelést a ház gödrének jelentős mélysége is alátámasztani látszik: nem valószínű, hogy egy 1.4-1.5 m mélységű gödör fölé még felmenő oldalfalakat is építettek volna. Lássuk, hogy e „seggenülő" tető körvonaláról, így alaprajzi kiterjedéséről az ásató MÉRI István hogyan vélekedett: „... Ennek a háznak a teteje amelynek egységét a belőle kinyúló eresz is megbontotta - nem volt szabályos alakú. Ugyanis a ház építőinek az ÉNy-i sarokból kinyúló gödröt is a fedél alá kellett venniök. A tetővázat ezen a szakaszon tehát meg kellett emelni és hosszabbra is kellett nyújtani. Ezt a feladatot azokkal a sorjába állított ágasfákkal - és rájuk fektetett oldalszelemennel - oldották meg, amelyeknek helyére az É-i fal mentén bukkantunk. ... A megerősített és megnyújtott tető széle, a gödörnek megfelelően, ívben kikanyarodott. A föld felszínére támaszkodó tető széle az É-i oldalon így távolabb került a ház földfalának szegélyétől, mint a D-i oldalon. ... raktározásra alkalmas magas, padkaszerű szakasz maradhatott ezen az (a szerzők megjegyzése: É-i) oldalon a ház fala és a tetőszerkezet szegélye között. Hasonlóan távolabb került a födém sátorszerűen kikanyarodó íve a ház Ny-i falától is (11. kép). ,.."

23 Az idézett sorokból azonnal több nagyon lényeges elgondolás olvasható ki. Az első az, hogy a lakógödör ÉNy-i sarkához kapcsolódó szabálytalan alakú gödörnek mindenképp a házon belül, tehát a tető alatt kellett lennie. A második az, hogy a tető, vagyis a szarufák sora az É-i oldalon emiatt nem a lakógödör közvetlen közelében támaszkodott a talajra, hanem attól távolabb. A harmadik az, hogy a lakógödör széle és a szarufák között keletkező terület (a padka) jelentős mértékben növeli a ház praktikusan kihasználható felületeit. A negyedik az, hogy az észak felé megnyújtott tető statikai terhelése tette szükségessé az oldalszelement. Az ötödik az, hogy az egykori tető széle, a sarokhelyzetű szabálytalan formájú gödröt követve nyugat felé sátorszerűen, ívesen kanyarodhatott ki. Ekképp a ház gödrének Ny-i oldalán is jelentős méretű padka keletkezett. A hatodik elgondolás pedig arra utal, hogy az egykori tetőzetet dél felé viszont nem nyújtották meg. Mindebből pedig az derül ki, hogy az egykori fedél alaprajzi kiterjedése a belsejében kialakított gödör alaprajzi kiterjedését jelentős mértékben meghaladhatta, vagyis: nagyobb a ház, mint a gödör! Ez utóbbi megállapítás pedig központi jelentőségű. Az elmúlt mintegy negyven év régészeti és néprajzi szakirodalmát lapozgatva nyugodt szívvel kijelenthetjük: a „nagyobb a ház mint a gödör" elmélet, illetve a hozzá szorosan kapcsolódó „elveszett tetők problémája" az egykori épületek, illetve települések szerkezetét tanulmányozó kutatók egyik legfontosabb (talán éppen a legfontosabb) kérdésévé nőtte ki magát. Az Árpád-kori házakkal kapcsolatos legfőbb probléma az, hogy a feltárt lakógödrök jelentős része meglehetősen aprócska, az itt bemutatott kardoskúti „földbeásott lakóház" gödrénél sokkal kisebb. Akad közöttük olyan, melynek területe a 4-9 m

2-t is csak alig haladja meg.

24 Egy ilyen nagyságú gödör pedig aligha szolgálhatott egy család szállásául, kivéve: ha „nagyobb a ház, mint a gödör"! A tető és az alatta kialakított lakógödör széle között elhelyezkedő terület (a padka) egykori je-