Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 14. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001)

SZARVAS ZSUZSA: Lamminaho. Hogyan lesz egy működő gazdaságból múzeum?

Szarvas Zsuzsa LAMMINAHO Hogyan lesz egy működő gazdaságból múzeum? 1989-bcn és 1990-ben lehetőségem adódott, hogy Finnországban egy-egy hónapon keresztül részt vehessek egy olyan kutatómunkában, melynek célja egy parasztgazdaság teljes épület- és tárgyi állományának feltérképezése és számbavétele volt oly módon, hogy mindebből később - helyben megőrzött műemlékként - szabadtéri néprajzi múzeum válhasson. Olyan egyedülálló terepmunkában vehettem részt, melynek során munkatársaimmal együtt benne éltünk egy több mint 200 esztendős miliőben, használatba vettük és ezzel felélesztettük azt a környezetet és tárgyi világot, amelyből később maga a múzeum létrejött. Lamminaho Kelet-Finnország északi részén, Eszak-Osztrobotniában, Helsinkitől mintegy 600 kilométerre északra, két „nagyváros", Oulu és Kajaani között helyezkedik el Finnország egyik nagy folyójának, az Oulu folyónak a partján. Ezt a vidéket mostoha környezeti viszonyok jellemzik, hosszú, hideg, sötét a tél és rövid, hűvös a nyár. A terület nagy részét mocsár borítja, ahol a megélhetést hagyományosan - és részben napjainkban is - elsősorban az erdőkitermelés, zúzmógyűjtögetés, illetőleg kátrányégetés-szállítás biztosította. A földművelés kizárólag a folyó part menti, szűk sávjára szorítkozhat, árpát, zabot és kevés rozsot lehet termeszteni, s ugyanez a keskeny terület biztosította az állattartás feltételeit is. Az Oulu folyó korábban fontos közlekedési és kátrányszállítási útvonal volt, jelentős volt a halászat és a lazactenyésztés- és -nevelés.

1 A terület jelenlegi központja egy Vaala nevezetű, úgynevezett „templomos falu", amely csupán az 1960-as években vált központtá, korábban a folyó másik partja töltött be ilyen szerepet. Népessége mintegy 5000 főre tehető, a hozzá tartozó mintegy 1300 km

2-es területnek mintegy 70-80%-a mocsárvidék, s a népességnek körülbelül fele az erdőhasznosítás különböző tonnáiból él. Az ipart az 1950-es években megépült két vízierőműjelenti, melyek megjelenése - mint azt a későbbiekben látni fogjuk - jelentős mértékben megváltoztatta az itt élő emberek életkörülményeit. A Lamminaho tanya épületegyüttese nem volt ismeretlen a finn néprajzkutatók számára. Az 1970-es években megjelent egy kötet, amely azzal a céllal készült, hogy a nagyközönség számára megismerhetővé és újra felhasználhatóvá tegye a hagyományos finn paraszti építészet elemeit és technikáit, s a bemutatott 14 finnországi tanya között, képekkel és rajzokkal gazdagon illusztrálva részletesen bemutatja Lamminahot is.

2 Egy, a tanyáról származó kovácsműhely pedig - szintén az 1970-es években - az Ouluban lévő Turkansaari szabadtéri néprajzi múzeumba került. Lamminaho épületegyüttese és maga a gazdaság a folyószabályozások előtt két vízesés között helyezkedett el, s az Oulu folyónak mindvégig óriási jelentősége volt a gazdaság és a család életében. A hely első említését az 1750-es évekből ismerjük, amikor is a környék újratelepítése során erre a területre is költöztek lakók. Ez nem azt jelenti, hogy ettől az időtől kezdve egy kontinuus család birtokolta ezt a területet, hanem a finn szokás szerint mindig az odaköltözők vették fel a hely nevét. Ez először Lamminparras volt (jelentése: tópart, öbölpart), majd később, 1801-ben lett belőle Lamminaho (jelentése: lampi = tó, tavacska, aho: irtás, elhagyott föld). A mai utolsó örökös elődei tehát a 19. század eleje óta birtokolják a gazdaságot. Az örökösödési szokások szerint Finnországban mindig az elsőszülött fiú volt az örökös, ilyen nem lévén, végrendeletben szabályozták az öröklést. Az elsődleges, mindenek felett álló szempont mindenkor a gazdaság egyben tartása volt, az elköltözők kisebb ingóságokon kívül semmit nem vihettek magukkal. Az örökösödési rend és a szigorú gazdasági tényezők sokszor a házasságok korlátozásához is vezettek. Ez a szigorú szabályozás egyfelől elősegítette a gazdaság eszközkészletének folyamatos fennmaradását, másfelől viszont valószínűleg a későbbiekben ez lett egyik oka a család utódok nélküli kihalásának is. (1. ábra) A gazdaságra vonatkozó különböző hivatalos és családi iratok - Finnországban nem egyedülál-