Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)

ZENTAI TÜNDE: A földön alvás szerepe az újkori népi lakáskultúrában

mű adatok segítségével próbálunk közelebb kerülni a korabeli valósághoz. - A 17. századi perekről meg kell jegyeznünk, hogy számuk lényegesen kisebb mint a későbbieké, és a tanúk társadalmi státuszát többnyire csak a nemesek esetében tüntetik föl. A 17. században a parasztházra egyetlen ágy (bútor) a jellemző, írja K. CSILLERY Klára.

29 Ha van ágy. Ebben a században az eddig feltárt adatok és a tárgyi anyag hiányossága miatt ez még bizonyításra szorul. A kérdés magasabb társadalmi szinten is fölmerül. ZOLTAI Lajos a debreceni városi polgárság lakáskultúráját, VISKI Károllyal egybehangzóan, úgy értékeli, hogy az a 16-17. században a jómódú parasztság 19. század első felében elért színvonalán áll. Véleményét a 18. századi följegyzések alapján alakítja ki, amelyek az ágybútor szinte összes lehetséges, fejlett és egyszerű változatát megörökítik, azonban gondot okoz számára az a tény, hogy a fennmaradt legkorábbi hagyatéki leltárak és a debreceni asztalos céh 1620-ban megerősített artikulusai nem tartalmaznak ágyat.

30 Az időközben feltárt és publikált 17. századi asztalos árszabások ismeretében már nem kételkedhetünk a korabeli tehetős városi polgárok fekvőbútor-használatában. Az 1626-os kassai, az 1665. évi óvári stb. limitációkban megtalálhatók ugyanis az egyszerű, festett és a födeles ágyak különféle változatai.

31 S mint látni fogjuk, az ágy már a jobbágyok otthonában is előfordul. Ekkor azonban még városi viszonylatban sem tudjuk megítélni az ágyhasználat mértékét. A boszorkányperek tanúvallomásai szerint a falusi jobbágyok körében még nagyon sokan padkákon, padokon, kemencén és a ház földjén ágyaznak. Sokszor csak mellékes megjegyzésekből következtethetünk állványos ágyra. Például tartanak valamit az „ágy" alatt: a Győr megyei Pázmányon 1648-ban emberfejet

32 vagy egy férfi Komáromban 1674-ben beteg feleségét „úgy vette le az ágyról"

33 Nagy-Megyeren (Komárom megye) a Varró Asszony nevű boszorkány 1627ben úgy „vesztette meg" Iván András szolgával is rendelkező jobbágyot, hogy: „estve giertia giuitat kor uesztegh allot az agia feienel, az agira haituan az feiet". Ennek az ágynak és ágyfejnek magasnak kellett lennie, ha valaki állva hajtotta rá a fejét. Egy 1618-ban Nagymacsédon (Pozsony megye) fölvett tanúvallomásban Boczkó János arról számol be, hogy ő a házban lévő ágyban belül feküdt, felesége pedig kívül, amikor „hallek nagi zuhanást, felesegemet mellettem tapaztalom vala, tehát ninczen mellettem hanem kérdem hún vagi Borbalia, es ö monda...ugi suitanak az földhöz...másodiké auagi harmadik eiel feküttem penigh én az ágiamon es felesegem egi vankoson feküven az küsöbre tötte az feiet,...".

35 Az idézetben minden bizonnyal egy magas hitvesi ágyra ismerhetünk rá, amelyről le lehet zuhanni, és tudomást szerzünk a földön alvás egyik később is gyakori módjáról, miszerint az asszony az ajtó közelében fekszik, mégpedig vánkoson, fejét a küszöbön nyugtatva. A rontás augusztusban történt. Az 1600-as évek első évtizedeiben még a városi jegyzőkönyvek is beszámolnak a földön alvásról. Kolozsváron 1629-ben Horvát István és Varga György fia a ház földjén fekszenek,

36 1631-ben Marosvásárhelyen foglalták írásba, hogy „le feküttek eo neki az Aszoni feöldre uetett agjat Börueinet ide hittak az legeniek uaczioara, es am agiat uetettek neky az haz keözepin..^

1 Az utóbbi adatból azonban az is kiderül, hogy az, akinek földön ágyaznak nem a családhoz tartozó személy. Egy paráznasággal vádolt asszonyról azt állítják, hogy a német katonának „az ágya előtt vet néki ágyat" (1675, Szendrő, Borsod megye).

38 Nagyon lényeges az ágy és bútorhasználat szempontjából, hogy ki fekszik a földön. A földön alvókról szóló híradások többsége vendégről vagy betegről szól. Kolozsváron már az 1593-ból származó adatunk szerint is vendég házaspárnak tettek derékaljat a földre.

39 Nagyenyeden (Fehér megye) a kevéssé tisztelt „oláhné"-t Varga Jánosné tanú úgy fekteti le, hogy utasítja a lányát: „terits egy pokrócot le neki, hogy feküdjék reá", majd hozzáteszi: „egy vánkost a magam feje alól kivétetek és a feje alá tetetem".

40 Érdekes párhuzamként idézzük a Denghelenginé és Imrefiné ellen 1614-ben folytatott boszorkányper egyik vallomásának részletét: „egyszer bemének Vingárton az házban, hát két derékalj egymás mellett a földön, s kérdem az vén asszony túl: mire való ez az két ágy? s monda: az fejedelem hál rajta."

41 Az elmondottak arra utalnak, hogy vendégként az erdélyi fejedelemnek (Báthory Gábornak) is a földön vetnek ágyat egy igen gazdag főúri házban. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy egy olyan koncepciós perrel állunk szemben, melynek célja a hatalmas Báthory-vagyon megszerzése,

42 a tanúvallomások hitelessége erősen kétséges. A tanú maga is hallomásra hivatkozik. Valószínűleg nem látta ama derékaljakat. Föltehetőleg saját élettapasztalatai alapján írta le a színhelyet. A földön ágyazást