Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 12. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1998)
ZENTAI TÜNDE: A földön alvás szerepe az újkori népi lakáskultúrában
azonban megörökítette, ha nem is főnemesi körből. Az elszállásolásnak ez a módja már nem minden vendégnek szolgál megelégedésére. A Kismacsédon (Pozsony megye) lakó Tóth Vida 1616-ban leánya házában lábadozik. Ott tartózkodásáról úgy emlékezik meg, hogy: „alaniom czak földön vötet uolt agyat a feleknél, ott fekutem". 43 Tóth Vidának a szobában ágyaztak, de van olyan asszony, aki az ajtó mellett (Komárom 1674) vagy a pitvarban (Nagymacséd, Pozsony megye 1618, Patak, Nógrád megye 1680 körül) alszik. 44 Hálóhelyül igénybe veszik a padlást is: a marosvásárhelyi följegyzésekből már említett Börveiné 1630 körül „a hiuba(n) feküt az szena(n) mert nem mert hazamenni az Uratul". 45 Amint az idézetből is kitűnik, a padláson alvást itt rendkívüli körülmény motiválja. A férfiak életének megszokott rendjéhez tartozik viszont az istállóban és az udvaron, a szabad ég alatt való alvás. 1613-ban Gyergyőszentimrén (MarosTorda m.) Czereny Caspar uram talál jászolban megfelelő fekvőhelyet 46 Csiszár János egy 1696-ban történt eseményről tanúsítja, hogy: „Láttam szemeimmel éjszakának idején az istállóban az hídláson fektémben egy fekete hódos fejű agarat,...". 47 Kint alszik a gazda vagy fiai és szolgái az állatokkal a Komárom megyei NagyMegyeren és Nagy-Geleren 1627-ben. 48 Az a középkori hagyomány él itt tovább, amelyet a Szent Margit kanonizációs vizsgálata során is följegyeztek 1276-ban a Pest megyei Alsónémetiből az állatokkal kint éjszakázó családfőről. 49 Az úton lévők jó időben ugyancsak a szabadban térnek nyugovóra. 1631-ben egy marosvásárhelyi utazó elmeséli, hogy „en az szekerén feküttem Czetri Giorgj s Uarga Menyhartne az feöldön". 50 A felsorolt adatok többé-kevésbé arra is fényt vetnek, hogy miből állt a földön elkészített ágy. Mint láthattuk, előfordult a pokróc, a derékalj és a vánkos. Mindegyiken fekszenek, a takaróról és a betakarózás módjáról sajnos nem esik szó. Egy tari (Heves m.) jobbágy, Doczi István vallomásában azonban a dunnáról is beszél. Megemlíti, hogy az asszony 1674-ben „Pünkösd napján az ökör szinre kirakta az lepedőt, dunnát". 51 Az ágyban fekvők éjszakai öltözetéről nem emlékeznek meg a források. Beszámolnak viszont olyan esetekről, amikor meztelenül fekszenek az ágyban. Mozsgai Ambrusné elmeséli, hogy Nagymacsédon (Pozsony m.) 1618-ban „feküttem az ágiamban haniatat csupa mezejtelen...az zobaban". 52 Az erdélyi Septéren 1672-ben a következőket jegyezték föl: „akkor etzaka mikor azokat az Tulkokat elloptak, estve levetkeződek s lefeküvek, reggel is onnét kele fel az hova estve fekűt vala s ugj eoltőződek fői". 53 A felsorolt adatok a középkori Európában gyakori alvásmódot idézik, és egybecsengenek az 1430-as években Gannán (Veszprém megye) történt hatalmaskodás leírásával, amelyből megtudjuk, hogy az összes férfit, nőt és lányt „a házaikból, ágyaikról meztelenül" húzták ki. 54 A meztelenül alvás, úgy véljük, mégsem lehetett már általános a 17. századi népi kultúrában. Egy 1618-ban Nagymacsédon (Pozsony megye) felvett tanúvallomásban ugyanis elítélően szólnak róla, sőt a megrontás indítékául szolgál. A kárt szenvedett aszszony elmondja, hogy éjszaka „feküttem az ágion csupa mezeitelen", a bántalmazó boszorkányos asszony pedig megintette: „ennekutanna mezeitelen ne fekugiel am mert nem io...". 55 - Nem veszszük itt számba az alváskultúrához csak lazán kapcsolódó szexus eseményeit. A paráznasággal vádolt, tetten ért személyek esetében ugyancsak előfordul a meztelenség, miként egy mohai (Fehér megye) tanú is beszámol egy pokróc alatt „anyaszült meztelen" fekvő házasságtörő párról. 56 Összegezve szerény ismereteinket, a 17. századi népi alváskultúrában, úgy látszik, hogy nagy szerepe van még a földön alvásnak. Ugyanakkor abból a tényből, hogy a forrásokban előforduló földön vetett ágyak többségét alkalmi jelleggel vagy a szobán (házon) kívül használják, valamint a szerkezetes ágyra és dunnára, vánkosra 57 vonatkozó adatokból arra következtethetünk, hogy a földön alvás a jobbágyság előnyösebb helyzetben lévő rétegeinél csökkenő tendenciát mutat. Ez részben következik az ágyszerkezet terjedéséből, részben pedig a föld fölött lévő egyéb szükségágyak, a padok, padkák, kemencék fokozottabb használatából. (Az utóbbiakkal másutt foglalkozom). Agyon és ágy nélkül alvók a 18. században A 18. század a paraszti ház- és lakáskultúrában a nagy változások időszaka. A török alól felszabadult ország, a Rákóczi-szabadságharc után lassan újjáéled. Az első évtizedeket a benépesedés, a belső migráció és a nagyszabású külföldi betelepítések feszültségekkel terhes, zavaros viszonyai jellemzik. A mozgásban lévő népesség alváskultúráját bizonyosan az ideiglenesség és a korábbi szokások határozzák meg. A fejlődés jobbára a század derekától mérhető. A 18. század
