Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 11. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1997)

BEVEZETÉS - Vargha László gyűjtésének feldolgozása

szeti tájszavak román megfelelői. Kide és a többi falu emlékanyagában fellelhető különbségek részint a falvak társadalmi összetételének sajátosságaival magyarázhatók, részint azzal, hogy Kidén, az építkezési újítások terén élenjáró faluban, már előbb végbementek azok a változások, amelyek a többi faluban még nem szorították ki teljesen a korábbi építkezési hagyományokat. Kide emlékanyaga sokkal egységesebb mind a lakóházak alaprajza, mind a gazdasági épületek tekintetében. A kő építőanyag alkalmazása szinte kizárólagossá vált, míg a többi faluban nagy számban maradtak fenn a faépítkezés példányai. Kide egytelkesek lakta kisnemesi falu volt, kisszámú jobbágy és zsellér lakossal. Csomafáján és Bádokon viszont a kisbirtokos nemesek udvarházai mellett sok volt a zsellérház is. Kolozsborsán pedig - a báró Bánffy család révén - a nagybirtok jobbágyportái határozták meg a településképet. Mindezeket mérlegelve, a teljes kidéi emlékanyag közreadása mellett szerepeltetjük azokat a bádoki, csomafáji és kolozsborsai felméréseket és fényképeket, amelyek a kidéi anyaghoz képest újat, eltérőt mutatnak. Amennyiben a felmérések nem tették lehetővé a hossz- és keresztmetszetek felszerkesztését, úgy csak az alaprajzot, esetleg az eredeti manuálét közöljük. A fényképek anyagában nincsenek minőségi eltérések az egyes falvak között. Kolozsborsáról pedig jelentős számú fénykép készült, melyek pótolják a manuálék esetleges hiányosságait. VARGHA László itt közreadott gyűjtése nemcsak azért tarthat számot megkülönböztetett figyelemre a népi építkezés iránt érdeklődők részéről, mert az emlékanyag egy fél évszázaddal korábbi állapotot rögzít. Kiemelkedő abból a szempontból is, hogy egy kevésbé ismert, szűkebb terület szinte teljes építészeti keresztmetszetét adja. A manuálék módszertanilag magas színvonalúak, napjainkban is ritkán találunk hasonló építészeti pontosságú felméréseket. Az építész és a néprajzkutató VARGHA László személyében szerencsésen ötvöződött. Biztos kézzel felvett, pontosan méretezett rajzain megtaláljuk az egyes szerkezeti elemek helyi elnevezését, az objektum építésére, átalakítására vonatkozó információkat és családtörténeti adatokat. De nem hiányzik az alaprajzokról a fontosabb berendezési tárgyak elhelyezkedésének és nevének jelzése sem. A manuálékon rögzített adatok mellett a jegyzetfüzetek is gazdag ismeretanyagot őriztek meg, különösen a kőfejtésre, kőfaragásra és építkezésre vonatkozóan. Parasztemberek mellett kőművesek, kőfaragók és ácsok voltak VARGHA László kidéi adatközlői, akik a mesterségükön túl a munkaszervezéssel és munkatechnikákkal kapcsolatban is értékes felvilágosítással szolgáltak. VARGHA László érdeklődése és szemléletmódja világosan kirajzolódik fennmaradt gyűjtéseiből, valamint a gyűjtés eredményeiről az Erdélyi Tudományos Intézetnek készített összefoglaló jelentéseiből. A felmérésre kiválasztott telkekkel, építményekkel egy fejlődési sor állomásait akarta bemutatni, illetve dokumentálni. Biztos szemmel vette észre, kutatta fel a korábbi telekelrendezés, építkezési mód eltűnőben lévő, utolsó hírmondóit (baromudvaros telek, boronaés sövényfalú házak, lepadlásolatlan pitvarok). Rendkívüli érzékenységgel figyelte a változásokat. Több objektum felmérésre való kiválasztását valószínűleg éppen az indokolta, hogy azokon az átalakítások egymással összefüggő, egymást kiváltó láncolata igen jól megfigyelhető és időponthoz köthető volt. Már a felmérések során sok gondolat, ötlet merült föl benne, amelyeket további megfontolás és vizsgálat céljából papírra is vetett. Foglalkoztatta például az azonos alaprajzú, egysejtű lakóház, a tornácos gabonás és a sütőház közötti esetleges genetikus összefüggés, vagy az eredetileg különálló istálló és csűr közös fedél alá kerülésének még jól kitapintható folyamata. Igyekezett a lakóházak minden alaprajzi változatát, a tüzelőberendezések átalakulásának minden fázisát megörökíteni. Nagy érdeme, hogy nemcsak az archaikust kutatta, próbálta rekonstruálni, hanem a változások követésével a gyűjtés koráig elment. így az 1930 körül épült istállós csűrt, gabonást is felmérte. Fotósorozatokkal dokumentálta a házépítés folyamatát, s lemásolta azokat a rajzokat, építési szerződéseket is, melyeket egy kőműves irattárában talált. De nemcsak az építkezés folyamatára terjedt ki figyelme, hanem minden azzal összefüggő mozzanatra. Fényképeket készített a Kidére érkező mészárusokról, elkísérte a kidéi kőfejtőket a bányához. A kőbányában dokumentumfilmszerű pontossággal örökítette meg a munkamozzanatokat és eszközöket. Összeállítást készített a kidéi építkezéseknél felhasznált kőfajtákról és azok lelőhelyeiről. Az egyes kőfajták színéről, minőségéről, jellegzetes tulajdonságairól és felhasználási módjáról faggatta a kőfaragókat, s geológussal igyekezett a kőfajtákat meghatároztatni.