Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)
HÁLA JÓZSEF: A rezi kőipar
8. kép. Kőkereszt Reziben, készítette id. Kollár István helyi kőfaragó 1924-ben alkalommal, 1957-ben pedig szintén 3 alkalommal szállíttatott durván faragott követ. 44 A Simon család az 19401950-es években Grádolf György és Arnold Ádám kőfaragókkal állt kapcsolatban. E kapcsolat nemcsak kőszállításban nyilvánult meg, hanem előfordult, hogy a mecseknádasdi mesterek, amikor sürgősen szükségük volt kőre, Reziben közreműködtek a homokkő kitermelésében és faragásra való előkészítésében is. Iparosok és háziiparosok A rezi homokkő kitermelésében és feldolgozásában szakképzett iparosok és a mesterséget a hagyományozódás révén elsajátító, a szakképzett mesterektől „elleső" háziiparosok egyaránt részt vettek. Az első csoportba tartozott a fentiekben már említett Bock József Wilhelm János, id. Kollár István, ifj. Kollár István, valamint Kollár Mihály, Bartal János és Ács György. A 20. század elején Reziben tevékenykedett Tanos Gyula és Hernicz István (aki nevét Hernesznek is írta, pl. a rezi Szentháromság-oszlopra) kőfaragómester is. 5 " Az előzőnél népesebb csoportot alkottak a háziiparosok, akik egyrészt a helybeli parasztok, másrészt az iparos mesterek leszármazottai közül kerültek ki. E csoport jeles képviselői voltak a 20. század elején az Ács és a Bódis, később (az 1920-1950-es években) pedig a Maár, a Sándor, a Humpok, a Németh, a Denes, a Simon és a Kollár család tagjai. Az említett (többnyire szegény) családok többsége a 9. kép. Szentháromság-oszlop Reziben, készítette Hernicz István helyi kőfaragó az 1910-es években magas fekvése miatt tréfásan Rómának is nevezett falurészben, Rezi „szegénynegyed"-ében,' 1 a Kútfőben lakott és örökölt vagy vásárolt földeken ott nyitottak bányákat (5. kép). E bányákból időnként egy-egy részt el is adtak. Ez az eladás csak a kőre vonatkozott, a területre nem. Ha valaki pl. megvett egy 4-6-8-10 négyszögölnyi területet, az csak időlegesen, csupán addig volt az övé, amíg az ott lévő követ ki nem termelte. Ezután másutt (esetleg egy másik bányában) vásároltegy másik részt. A háziipari keretekben folytatott kőbányászat és kőfaragás a termelőszövetkezet megalakulásáig (1959) családi mun-kaszervezetben folyt. A férfiak fejtették, hasították és faragták a követ, az asszonyok és a gyermekek a rakodásban és a szállításban segédkeztek, illetve az utóbbiak hordták a szerszámokat éleztetni és edzetni a kovácshoz. A háziiparosoknak a mezőgazdasághoz fűződő viszonya különböző volt. Amíg a jobb módúak, viszonylag nagy földterülettel rendelkezők a kőbányászatot és a kőfaragást kiegészítő tevékenységnek tekintették és elsősorban a nagy mezőgazdasági munkák (szántás, vetés, aratás, szüret) szüneteiben folytatták, addig a szegényebbeknek ez volt a főfoglalkozásuk. Az. előbbiek megtehették azt, hogy bányájukban a követ napszámosokkal fejttették (ők csak faragtak), mások a fejtést és a faragást egyaránt saját maguk végezték. Akőipart főfoglalkozásnak tekintők sem csak ezt a munkát végezték egész évben, hanem nyáron részes aratóként, kilencedikért vagy tizedikért {Í\ 9. vagy a 10. keresztért) a környékbeli településeken dolgoztak,
