Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 10. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1995)

SABJÁN TIBOR: A takaréktűzhely meghonosodása a magyar parasztságnál

Sabján Tibor A TAKARÉKTŰZHELY MEGHONOSODÁSA A MAGYAR PARASZTSÁGNÁL A múlt század második felének, századunk elejének néprajzkutatói közvetlen közelről láthatták hagyományos paraszti lakáskultúránk bomlását és új jelenségek, tendenciák kialakulását. A lakóház tüzelőberendezéseit is átformáló folyamatok egyik főszereplője a takaréktűzhely volt. Meghonosodása mind a polgári, mind a paraszti lakáskultúrát tekintve óriási jelentőségű, mégis - talán jelenidejűsége miatt - elkerülte kutatóink érdeklődését, így meghonosodásának, használatának, gyártásának feltárásával mind a mai napig adós maradt néprajzi kutatásunk.' A takaréktűzhely használata elsősorban a főzés és a tüzelés területén hozott forradalmian új változásokat. Paraszti elterjedése pedig először a hagyományos tüzelőberendezéseket, majd a füstelvezetést is gyökeresen megváltoztatta, ezen keresztül a lakás funkcionális használatát is lényegesen befolyásolta (lakókonyhák kialakulása, a szobák téli használatában pedig a konyha funkció megjelenése). A főzés területén a sok évszázados nyílt tűzön való főzést szüntetik meg a takaréktűzhelyek, melyek használatával ez a munkafolyamat teljesen füstmentesen egy forró vaslapon történik. A tüzelés szempontjából a zárt tűztér használata, és a hozzá kapcsolódó füstjáratrendszer jelent ugrásszerű előrelépést. Nézzük, hogy látja a takaréktűzhely előnyeit az egyik kortárs szakíró KUND fide 1926-ban: „Ajó takaréktűzhelynek semmi hátránya sincs, a rajta való főzés kényelmes és kevesebb munkával jár, rajta egyidejűleg többféle étel főzhető, sőt süthető, nem tűzveszélyes, nem füstöl, nem kell hozzá a különösen télen nagyon alkalmatlan sátor-kémény és még a helyiséget is melegíti."

2 Amint látjuk a takaréktűzhely jó tulajdonságait elsősorban a korábbi nyílttűzű főzéssel összevetve határozza meg a szerző. A takarékosság és a tüzelés oldaláról közelíti meg a kérdést ORDODY János: „A fatüzelésű takaréktűzhely minden technikai tökéletessége mellett is - jobb hiányában - ma is általánosan használt, sőt nélkülözhetetlen eszköze a kisvárosi, falusi és tanyai lakosságnak, mezőgazdasági vidékeken már csak azért is, mert tűzifa és szén helyett nagy részben rőzsét, kukoricaszárat, csutkát, szőlővenyigét és a mezőgazdálkodás egyéb növényi hulladékait kénytelenek a tüzelésre felhasználni. Ezeknek az anyagoknak hazánk házitüzelőszerszükségletének ellátásában igen nagy részük van. Falusi kislakásokban a takaréktűzhely a legtöbb esetben a lakás összes melegszükségletét, a téli fűtést és a sütésfőzést együtt látja el,"

3 A fenti vélemények a takaréktűzhelyek előnyeit hangsúlyozzák a két világháború közötti időszak szemléletének megfelelően. Ebben a korban éri el a takaréktűzhely használatának legszélesebb dimenzióit: eljut a parasztság konzervatív rétegeihez és még nem indult meg visszaszorulása a városokban sem. Ahhoz azonban, hogy a kérdést részletesebben is megismerhessük, át kell tekintenünk a takaréktűzhelyek kialakulásának európai és magyarországi történetét, a paraszti használatbavétel különböző állomásait. A takaréktűzhelyek kialakulása Európában Geronymo CARDANO 1550-ben megjelent művében a Dc subtilitate rerum-ban említi először a vaslemezes takaréktüzhelyet a középkor és az újkor jelentősebb műszaki újításai között.

4 Hermann SCHILLI szerint a takaréktüzhelyet a konstanzi Konrad Zwick és néhány társa találta fel a 16. század derekán.' Az általuk előállított tűzhely falazott szerkezetű volt, főzőlapja alatt vas rostélyon égett a tűz. Vaslemez borítású tüzelőajtaját fából készítették, rostélya alatt hamusládát helyeztek el. A tűzhely tartozéka volt egy sütő és egy vízmelegítő készülék is. A főzőlap érdekessége volt, hogy felületébe matekkor karikákat helyeztek eU A takaréktűzhely 16. századi feltalálása azonban még nem jelentette a széleskörű elterjedést is. Az évszázadok során jelentős és apró újítások sorai alakították a tűzhelyek szerkezetét, hogy a 19. századra olyan "életképes" típusok jöjjenek létre, melyek rövid idő alatt meghódítják Európa, Amerika és Ausztrália polgári és paraszti háztartásait. A takaréktűzhelyek továbbfejlesztőjeként - egyes források szerint feltalálójaként - kell számon tartanunk Benjamin Thompsont, aki az 1790-es években dolgozta ki a szabályozható hőmérsékletű zárt tűzhely elvét. Felismerte, hogy a tűz akkor ég megfelelő hőfokon, ha jó levegőellátása van, ezért a tüzet egy rostélyra helyezte, melyen keresztül szabályozni tudta az égés huzatát. Figyelt arra is, hogy az optimálisnál több levegő se kerüljön a tűztérbe. Thompson volt az, aki a müncheni Lerchenfeld bárónak megépítette az első technikailag is kiváló működésű takaréktüzhelyet/ A takaréktűzhelyek fejlődése szempontjából fontos állomást jelentett J. P. Bérard által kifejlesztett és 1803ban bemutatott hasáb alakú gazdaságos főzőkályha. A 70 cm magas tűzhely bádogból készült, főzőlapján két serpenyő volt a főzőfazekak tartására. A középen elhe-