Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 9. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1994)
BÍRÓ FRIDERIKA-KÁLDY MÁRlA: "Serkenj fel és állíts alsó iskolákat..." Fejezetek Vas megye falusi iskoláinak történetéből I.
A díjlevelekben sok esetben pénzbe átszámítva fejezték ki a tanító keresetét, mint például 1766-ban Bükön. A „tanító összjövedelme pénzzé téve 91,29 frt volt, ebbéíl negyedévenként a tandíj 18 frt"-út tett ki. Az ábécével ismerkedő kisiskolások után kevesebbet fizettek a szülők, mint a nagyobbakért. 1585-ben Csépre gen az evangélikus iskolában a tanító a nagyobb gyerekektől 1 forintot, a kisebbektől 40 pénzt, vagy 10 dénárt kapott. 287 A vend Tissinán, ahova 13 falu tartozott az evangélikus rektornak az „1. és 2. évben minden kántorra 25 dénárt, a 3.4. évben 32 dénárt, azután 50.dénárt fizettek" 2 ™ 1708-ban Egyházasrádőcon a „Didactrum a Parvistáktól (kezdőktől) 1 forint, a Rudimentistáiktól (haladóktól) 1 Tallér volt." Még a 18. század elején is alkalmaztak olyan tanítókat akik csak olvasni tudtak, de írni nem. Az írni, számolni is tudó tanító természetesen magasabb műveltségűnek számított. Ha a gyerekeket írásra és számolásra is tanította, az a didactrumban is megmutatkozott. A tantárgyak rangsorát is jól kifejezik az alábbi adatok. A 17. században Nagyfalván 40 dénárral többet kellett fizetnie annak aki írni is tanult. Sopronnyéken az olvasók 25, az írók 30, a számolók 40 dénárt fizettek. 289 1779-ben Kethelyen és Iváncon Kreznerics Ádám tanító „a gyermekek után ha írnak, 40 krajcárt, ha nem írnak 17 krajcárt kapott". 290 A körmendi evangélikusok 1806-ban Simon József tanító díj levelében pontosan részletezték, hogy mit fizetnek a tanulók tantárgyanként. Mást fizettek a körmendi és mást a filiákból érkező gyerekek. „Körmenden a számvevőktől 30 krajcár, filiából 21 krajcár, íróktól 24 krajcár, filiából 18 krajcár, olvasótól és syllabizálótól 20 krajcár, filiából 15 krajcár" járt. 291 Sok faluban a tanítót a tanításban mutatott szorgalmáért, a tanítás minőségéért fizették. Ezek szerint nem volt tehát mindegy a szülőknek, hogy ki tanítja a gyermekeiket, és milyen eredményt ér el a tanításban. A korabeli dokumentumok alapján tudjuk, hogy 1690-ben Molnaszecsődön, 292 1697-ben Egyházasrádőcon, 1697-ben Magyarszecsődön, 291 í698-ban Veleméren 294 a tandíjat a gyermekek tanításában kifejtett szorgalmáért kapta. 1838-ban Kisrákoson a „tanításbér minden egy gyermektől 1 f. 40 vagy 50 tanítványok remélhetők. Ha pedig 40-t a tanulók száma reményünk szerint meghaladná, az azoknak járandó díj is szorgalma jutalmául a Tanító tulajdona lehet". 295 Az egyházasrádóci iskolamester javadalma az 1697- es vizitációban így szerepel: „Kap valamit a tanításért, annak minősége szerint. " 29b Ha a szülők nem voltak megelégedve a helybéli tanítóval inkább másik faluba küldték gyermekeiket tanulni. Ha a tanítóval elégedettek voltak, jutalomban részesítették. 1698- ban Oriszentpéteren megtartott egyházlátogatáskor feljegyezték, hogy Rádoczy Mihály ludirektor „A gyermekek tanításában minősített szorgalmáért jutalmat kapott. " 297 A tanító fizetése - mint láttuk - függött a gyermekek számától. A tanítónak tehát érdeke volt, hogy jól és minél több kisdiákot tanítson az elemi ismeretekre. Igyekeztek is rávenni a szülőket arra, hogy járassák gyermekeiket iskolába. Előfordult, hogy a tanító „elcsalta" a másik faluból a gyermekeket. Mind a közös költségeket, mind a tandíjat előre meghatározott időpontban fizették ki a tanítómesternek. Voltak azonban olyan jeles napok és ünnepek, amikor egyes falvakban a tanítómestert külön adományok illették meg. Ezek részben közösen terhelték a falu népét, részben csak az iskolás gyerekek száma után kapta a mester. A tanító jövedelmeként említették, az ún. „sabbathare"-t, vagy „lusus"-t. Elterjedt szokás volt, hogy a gyerekek szombatonként a tanítás helyett játszhattak, vagy szüleiknek segíthettek a tanítónak vitt kevés honorárium ellenében. 298 Már a sokat említett csepregi díjlevélben is szerepel a sabathalis, vagyis a szombat napi adózás címén adott egy-egy tojás. 299 Nagykölkeden és Harasztifaluban szombatonként egy dénár, vagy két tojás járt az iskolamesternek. 300 Az őrségi református gyülekezetekben 1828ban eltörölték azt a szokást, „hogy a tanítók lusus címen szerdán és szombaton tojást, zabot, kukoricát szedjenek tanítványaiktól" M)] Kántorböjti hetekben 1756-ban Harasztifaluban és Nagykölkeden minden gyerek után 25 dénárt fizettek a szülők. 302 Bükön az 1766-os feljegyzések szerint Húsvétkor, Pünkösdkor és Karácsonykor a templomi perselyből 1 forintot kapott a tanítómester. 303 Aratáskor a nagykölkedi és a harasztifalui tanító egyegy csirkét vagy öt dénárt kapott a gyerekek után. Búcsúkor, sátoros ünnepeken, vásárok alkalmával sok helyen kapott adományokat a tanítómester. 1585-ben Csepregen „a négy országos vásárkor 4, illetve 2 pénzt" kapott a hívektől. 1627-ben Vas megye vendek lakta délnyugati területein szokásban volt, hogy minden vásárkor, egy-egy „hűvel kést" vagy „12 pénzes kést" vittek a gyerekek a tanítónak. Kés helyett három garast is kaphatott. 304 Csepregen a helybeliektől 2 dénárt, a vidékiektől 4 dénárt kapott a tanító vásárpénzként. 303 Felsőőrön az évente három alkalommal tartott sátoros ünnepeken a második napi meghirdetett perselypénz az iskolamestert illette. 306 Evangélikus vidékeken Szent Gál napján egy kappant, vagy egy kakast, a „Szent Gál kakasát" kapta a mester. 1585-ben Csepregen egy kakas, 307 Muraszombaton a 18. század elején egy kakas, vagy egy kappan járt, Felsőlendván egy-egy kakast kapott a luteránus rektor. 308 A tanítónak legtöbb esetben magának kellett járandóságát a faluban házról házra járva összeszednie, ami sok esetben megalázó volt számára. Nagyobb ünnepeken kantáció járt a tanítónak. Ilyenkor a gyerekek énekszóval jártak házról házra, kántáltak és „mendikáltak", vagyis így szedték össze tanítójuk, néha önmaguk számára is a járandóságot és adományokat. Ehhez kapcsolódott a Balázs-járás (február 3.) és a Gergely-járás (március 12.) hagyománya. 309 1835-ben Nagyrákoson az egyházi vizitátorok felhívják a tanítók figyelmét arra a helytelen gyakorlatra, szokásra, ami a Balázs-, illetve Gergely-napok körül vannak. A jegyzőkönyv szerint a tanító eltűri, hogy a gyerekek különféle maskarákban napokon át kóboroljanak, kántáljanak. 310
