Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 8. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)
MIKLÓS ZSUZSA-SABJÁN TIBOR: Késő középkori szemeskályha Galgahévíz-Szentandrás-parton
8. kép. A kályha perspektivikus képe. SABJÁN Tibor rajza ték az összetámasztott karók, kiégetés után pedig maga a szerkezet is stabilabb volt. A kályha felépítése után fogtak hozzá a különböző párkányok és fugák tapasztásához. Ekkor formálhatták meg az oromcsempék gombjait is. A finom pelyvás agyagból készült idomokkal együtt tapasztották újra a kályha vállát is, és ha volt, ekkor simíthatták le a kályha lábazatát is. A kályha elkészülte után foghattak hozzá a kifűtéséhez. A fokozatosan erősödő szárító fűtés végén égethették ki az egész kályhát. A kiégetéskor semmisült meg a torok és a kupola építéséhez használt karó- és vesszőváz, melynek lenyomatai megőrződtek a keményre égett tapasztásban. Összehasonlító vizsgálatok Analóg régészeti leletek A galgahévízi redukált égetésű szemeskályha analóg leleteinek komolyabb számbavételére aligha vállalkozhatunk, hiszen ilyen jellegű leletek az ország nagy részéből kerültek elő, de az anyag zöme publikálatlan és feldolgozatlan állapotban van. Ezért elsősorban a környék néhány régészeti lelőhelyén talált csempeanyag összehasonlító vizsgálatát tudjuk elvégezni. Ehhez azonban először azokat az ismérveket szeretnénk meghatározni, melyek alapján a különböző típusú kályhaszemek közül 7^ 3> 9. kép. A kályhatorok építésének rekonstrukciója. SABJÁN Tibor rajza