Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

SABJÁN TIBOR: Népi cserépkályháink esztétikai vizsgálata

2 2. kép. 1. Balaton-felvidéki kályhacsempe és dunántúli tükrös madaras kompozíciói 2. Dél-dunántúli tál alakú csempe és sárközi tál ötbokrú virágos és cirkolt girlandos díszítményekkel Domborműves díszítéseket a szemeskályhák pártáin, sarokcsempéin és alsó lapcsempéin láthatunk. A korai példányok fadúc alkalmazásáról tanúskodnak, de az újabb daraboknál felismerhető a gipszsablon használata is. Ezeknek a csempéknek kedvelt motívuma a csőrében virágbokrot tartó madár, amelynek három típusát különböztethetjük meg. A pártákon gyakoribb, de az alsó csempéken ritkább a páros madárábrázolás. A megközelítőleg szimmetrikus kompozíciója csempén középen cserépből vagy vázából kinövő virágcsokor van, melynek két oldalán helyezkednek el a madarak. A legrégibb ilyen ábrázolást 1866-ból ismerjük (3. kép). A kettős madaras kompozíciónál gyakoribbak azok a csempék, melyeken magányos madár alakja látható. Egyik változatukon virágcserépen ülő, hátrafelé fordított fejű madár van, melynek csőréből jobbra, balra és felfelé ágazó virágcsokor indul ki. Míg ennél a csempénél a madár helyzetéből adódóan a virág középről terül szét, addig az előrenéző madaras változatnál a csokor a csempe egyik oldaláról indul, és a madár háta mögé borulva bomlik ki (4-5. kép). A madaras motívumok kapcsolatait keresve a népművészet madárábrázolásait tekinthetjük a legközelebbi párhuzamoknak, ezek közül is a kerámián, a fafaragáso-