Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)
HOFFMANN TAMÁS: Az épületfa, az erdő hasznosítása, sőt irtása az Alpoktól északra
1. kép. A 14. század óta visszavadult erdő. Munden (bei Göttingen). 1986. A fényképfelvételek a szerző munkái dásában megkülönböztették egymástól azokat az erdőket, ahonnan építőanyagot nyerhettek, azoktól, amelyekben csak tüzelőnek való fa terem. A Justinianus-korabeli törvények (bár ezek elsősorban Dél-Európára nézve tekinthetők forrás értékűeknek) a mondottakhoz még hozzásorolták a legeltetésre való erdőt is. Ezt a különbségtételt a középkori törvények is tükrözik. 4 A középkorban szerkesztett oklevelekből az is kiderül, hogy akkoriban jóval több volt az erdő mint később, amikor a mezőgazdaság terjeszkedése, másrészt az ipar nyersanyagszükséglete miatt sok fát kivágtak, sőt néhol egyszerűen kiirtottak nagy összefüggő övezeteket. Észak-Franciaországban, magában a Párizsi-medencében is (tehát egy aránylag sűrűn lakott régi kultúrtájon). továbbá a mai Belgium területén még csaknem összefüggő erdőövezet volt ebben az időben. Meglehet, hogy éppen ezért váltak az itt fekvő területek értékes birtokokká; legalábbis a 9-11. században itt összefüggő birtoktestek keletkeztek. A Poly tique d'Irmignôn szövegéből például az derül ki, hogy a birtok mintegy 40 000 ha-nyi, amelynek közel a fele (kb. 17 000 ha) erdő. Az erdők közül 19 nagyobb volt 100 ha-nál, és a legnagyobb (Maine Departementban) tizenöt darabban volt található, mintegy 2.000 ha földterületen. Ezeknek a birtokoknak a nagyobb része mind a Párizsimedencében volt, amelynek erdősültsége még 40%-os lehetett ebben az időben. Angliát a középkori források szerint még javarészben erdők borították, noha már a szászok és a vikingek betelepülése is támadás volt az erdő ellen. Mégis all. században még nagy, összefüggő erdőségek vannak a szigetországban. A Domesday Book adatai szerint (1086-ban) Sussex egyharmada volt erdő, s a rengeteg kiterjedt Surray, Kent és Hampshire területére. A mezőgazdaság igényei azonban behatárolták az ősvadont. A II. Henrik idejében fizetett adók kimutatásai szerint a parlagok és az elhagyott földek megközelítőleg 1/3-át, az ország némely részében a felét tették ki azon földeknek, amik után adót kellett fizetni. (Magától érthetődik: az erdő adóköteles volt.) Az erdő leggyakoribb hasznosítást módja, ha vadászterületté nyilvánítja a király. Ekkor néhány venator kap telepedési engedélyt az erdőszélen, ők segédkeznek a királyi vadászatokon. Ilyen alkalmak jó lehetőséget biztosítanak arra, hogy a király ne csak találkozzon híveivel, amikor is politikai eszmecserékbe bocsájtkozik, mert a király a vadászaton ki is próbálhatja, miként ülik meg a hívei a lovat és hogyan viselik el a fizikai megpróbáltatásokat. A királyi vadászat tulajdonképpen hadgyakorlat. Ennél mindenképpen kényelmesebb, ha a király hű szövetségének adományozza szolgálataiért az erdőt, majd rendszeresen megkapja az érte járó jövedelmet. Elsősorban egyházak és rendek részesültek királyi kegyben. Az eredmény az erdő pusztulása. Az uralkodó csoportok hierarchiájának megváltozása okán (mi sem természetesebb!) a 10-13. században Észak- és KözépFranciaországban általános támadást indítottak az erdők ellen. Egyáltalában nem alap nélküli, ha ezeket a századokat az "erdőpusztítás korszakának" emlegetik a
