Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

HOFFMANN TAMÁS: Az épületfa, az erdő hasznosítása, sőt irtása az Alpoktól északra

Hoffmann Tamás AZ ÉPÜLETFA, AZ ERDŐ HASZNOSÍTÁSA, SŐT IRTÁSA AZ ALPOKTÓL ÉSZAKRA A kontinens klímatörténete inkább feltevésekből, mintsem feldolgozott adatsorokból áll. Ennek oka, hogy megbízható információk csak rendszeres mérésekből állnak rendelkezésre, s ilyeneket mindössze kétszázkétszázötven év óta készítettek. Ha valaki kíváncsi a korábbi évszázadokban, netán évezredekben bekövetkezett változásokra, más forrásokhoz fordul. Az információk a flóra (és a fauna) történetére vonatkoznak. Úgyszólván környezetünk egészét kell rekonstruálnunk. Mit tehet a kutató ebben a helyzetben? Aprólékos munkával kell az ökológia történetét feltárni és bemutatni. Meg kell vizsgálni az ember természetátalakító munkáját, másrészt azokat a tényezőket, amelyek az embert cselekvésre késztették. Az erdő és vízrajz átalakulása voltaképpen az európai civilizáció története. De hozzá kell tennem: ez a felfogás még alig kapott polgárjogot a tudományban.

1 A tudomány újabb eredményei és a politikai mozgalmak, amelyek napjaink civilizációjának és a természetnek konfliktusaiból táplálkoznak, egy sor kérdést tesznek fel, ám ezekre addig egyáltalában nem tudunk választ adni, míg nem ismerjük környezetünk történetét. Európában a környezet története az erdő és a kultúrtáj története. De a kontinens erdősültsége koronként és tájanként különböző. A Mediterráneumban például mindig kevesebb volt az erdő, mint az Alpoktól északra. Eleve más az erdősültség mértéke délen. Ráadásul itt az erdő az ókorban és a középkorban sosem növekedett, hanem fogyott. Hajók, városi házak ácsai, faszénégetők, kovácsok tehetnek erről. Ök változtatták kopárrá a hegyoldalakat és nekik köszönhető, ha Dél-Európában nem az erdő, hanem a bozót a jellegzetes növénytársulás.

2 Ezzel szemben északon és keleten a kontinensen még ma is erdő uralja a tájat, a mezőgazdaság (igaz alig kétezer éves múltra tekint vissza) alig változtatott a természet arculatán. Itt fenyők vannak és nyíresek. Közép-Európa és Nyugat-Európa lombhullató fák tartománya, ahol tölgyesek vannak többségben. Ezeknek mintegy a felét kivágták. Zömük még a középkorban és később, az ipari forradalom energiaszükségletének esett áldozatul. A középkor erdőirtása termőfölddé változtatta a vadont, majd megállt a kultúrtáj terjeszkedése, mindazonáltal az agrárérdekeket csak lassan múlta felül az ipari igény. Ehhez képest északon és keleten újkeletű a tömeges erdőirtás és elsősorban az ipar igényeivel függ össze. Hozzá kell tenni (a teljesség kedvéért), hogy a Feketetengertől északra, valamint a Duna alsó és középső szakasza mentén húzódó síkság sosem volt olyan sűrűn benőve fákkal, mint a kontinens középső, nyugati vagy keleti része. Itt inkább galériaerdők díszlenek, ezeknek zöme azonban áldozatául esett a mezőgazdaság és az ipar haladásának. Mindamellett a legnagyobb változásokat az Alpoktól északra élték meg, vagyis Közép-Európában és az Atlanti-Európában. Itt napjainkban már csaknem kétharmad részben kultúrtáj uralja a kontinenst, holott eredetileg (legalábbis a neolit időkben) legalább kétharmad részben még őserdő állta útját a földműveseknek. Az erdőirtás (Franciaországban, Angliában és Németország nagyobbik részén) a középkorban érte el tetőpontját, amikor is a szántóföldek nagyobb területet foglaltak el - mint napjainkban.

3 Erdő helyén kultúrtáj A kultúrtáj növekedése kétirányú a történelemben. Egyrészt a gazdálkodók vándorlása révén mind távolabbi tájakat hódítanak meg és alakítanak mind szélesebb körben erdőkből, bozótosokból és mocsarakból szántóföldeket, másrészt ott, ahol megtelepedtek a gazdálkodók, az idők folyamán nemcsak lakótelepülésük közvetlen környékén művelik a földet, hanem egyre nagyobb távolságban alakítják át maguk körül a természetet kultúrtájjá. A művelési mód megváltoztatja a növénytakarót, a talaj összetételét, bizonyos mértékben a földfelszín morfológiai alakzatait (például hegyoldalakon teraszokat képeznek ki, az erózió módosítja a talajfelszínt stb.), végül kihat a talaj vízháztartására, s ezen keresztül a mikroklímára. Egyelőre még szerény mértékben bár, de letagadhatatlan beavatkozás a természet egyensúlyába, mely teljesítményét tekintve még távol áll attól a behatolástól, ami napjaink iparának és ipari módra tervezett mezőgazdaságának eredményeként már-már felborulással fenyegeti az ökológiai egyensúlyt, tulajdonképpen pusztulással az életet földünkön. De a kezdeti lépések egyenes utat jelölnek ki, kezdetben a célt vagy a következményeket nem látja ugyan senki, a folyamat mégis feltartóztathatatlanul halad előre. Például Caesar járt Északnyugat-Európában, több római tartományt látogatott meg az i. sz. 1. században. A gall háborúról írott könyvében a Rajnától északra húzódó vidéket még nagy, összefüggő ősvadonnak írja le. A valóságban a helyzet másként festett. A problémák nem abból adódnak, hogy rómaiak megjelenésével az erdőket pusztulásra ítélték volna. Korántsem. A villák és a katonai alakulatok gazdálko-