Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

J. GERAINT JENKINS: Wales örökségének értelmezése

J. Geraint Jenkins WALES ÖRÖKSÉGÉNEK ÉRTELMEZÉSE „Mindannyiunkban ott él egy éhség, mélységes-mély, hogy megismerhessük örökségünket; hogy megtudjuk kik vagyunk és honnan jöttünk. Enélkül a gazdagító tudás nélkül üres, tompa sóvárgást érzünk. Bármit is értél el az életben, nem számít; veled marad a légüres tér és a legnyugtalanítóbb magányosság. " (Alex Hailey, 1980.) BEVEZETÉS Századunk utolsó negyedének figyelemreméltó vonása a mindenféle múzeumok, eredeti állapotukban megőrzött helyszínek, a múlt tárgyait értelmező kiállítási központok, valamint a természetet, örökségünket és városainkat bemutató gyalogutak elszaporodása Britanniában. Úgy tűnik, az emberek hirtelen felismerték, hogy a technológiai, gazdasági és társadalmi változások korában elérték azt a pontot, ahol elveszíthetnek valamit, ami értékes. Azon a ponton vannak, hogy elveszítik gyökereiket, amelyektől azt várták, hogy valami stabilitást adnak az életüknek. Nyilvánvaló, hogy ezekben az években az emberekben mély vágy él azoknak a dolgoknak a megőrzésére, amelyeket lecserélnek. Ez a gyorsan tűnő múltba való belefeledkezés volt az. ami a történelem-orientált intézmények növekedéséhez vezetett. Azt beszélik, hogy az 1970-es években általában kéthetenként nyílt egy új múzeum valahol Britanniában. Walesben a vidék leromlása, a környezetszennyezés, egy nyelv halála és az ipari hanyatlás a kultúra szabványosításával és a hagyományos értékek devalválódásával együtt, mind-mind korunk rohanásának tünetei egy bizonytalan jövőbe. A városok és ipartelepek tömeges pusztulása, ami jellemző volt a "tomboló" hatvanas évekre - a nyilvános vandalizmus évtizedére - különösképpen felhívta sok ember figyelmét a krízisre. A helyzetet súlyosbította, hogy az ún. "walesi életforma" igen gyorsan erodálódott és a hercegség krízisállapotba került, amelyben örökségének fontos elemei úgy tűntek el, mint az olvadó hó. Erre a krízisre való reagálásként jött létre számos hivatalos és önkéntes testület, amely a természetes és kulturális környezet, valamint a politikai és társadalmi terület elemeinek megőrzését tűzte ki célul. Fantasztikus mértékben megnőtt a walesi nép örökségével foglalkozó intézmények száma, a tájparkok és "örökségünk" útvonalak, néprajzi és tengerészeti múzeumok, eredeti állapotukban megőrzött pala-, réz-, szenes ólombányák egyre többen lettek. Az ország egyes részeiben az örökség megőrzése járványos méreteket öltött, olyannyira, hogy megbocsátható, ha a Walesbe látogatók úgy gondolják, hogy a hercegség egyes részeit teljes mértékben arra állították be, hogy kiszolgálják a nyári turistákat. „Árutermelés helyett örökséget gyártunk" mondja Robert Hewison. „A hely, ahol egykor a világ legnagyobb műhelyei voltak, most egyik napról a másikra a világ legnagyobb múzeumává válik". Örökség és idegenforgalom Kétségtelen, hogy a turizmus volt az, inkább mint bármi egyéb, ami lendületet adott az új örökségmegőrző mozgalomnak, ami azzal az eredménnyel járt, hogy ma már Wales bizonyos részei, mint például Snowdonia és az öreg Pembroke megye, amelyeket sűrűn látogatnak a turisták, talán túlságosan is el vannak látva látványosságokkal, miközben más vidékek, amelyek épp olyan fontosak Wales öröksége szempontjából, semmilyen módon sincsenek értékelve. Azok a területek nem tartoznak a turistaparadicsomok közé, és többnyire figyelmen kívül hagyták őket azok, akik hagyományőrző intézményeket kívántak létrehozni. Csak az egészen közeli múltban kezdték meg az olyan, tájképileg kevésbé látványos vidékek, mint Rhymney - és a Rhondda-völgyek bevonását az idegenforgalmi hálózatba. A turizmus gondolatába való teljes belefeledkezés Wales egyes vidékein nemcsak a turistaközpontok, múzeumok és eredeti állapotukban megőrzött helyszínek tömegében mutatkozik meg, hanem a kézműves műhelyek elszaporodásában is, amelyek közül sokban idegen iparművészek dolgoznak. Ezek nagy mennyiségben állítanak elő mindenféle tárgyakat, steppelt faliszőnyegektől fazekasáruig, amelyek állítólag a hagyományos népművészetet reprezentálják. E turista szuvenírként eladott tárgyak közül soknak a világon semmi köze sincs a walesi kézműves hagyományhoz, bár sokukat arra szántak, hogy egy virágzóbb múlt mementói legyenek. Megvizsgálva a Walesben ma rendelkezésre álló lehetőségeket, fel kell tennünk a kérdést: egy vidék öröksége összefér-e a turizmussal. Kétségtelen, hogy a megtervezetlen, mindent elöntő idegenforgalom sokat tönkre tud tenni abból, amit megőrizni és értelmezni próbálunk, és nagy a veszélye annak, hogy túlzásba visszük a turistákról való gondoskodást. Blaenau Ffestiniog például ma inkább a turistaellátók, mint a palabányászok városa. A „boltok, fenséges tájak és eltévedt birkák a Fő utcán, vízesések, sétányok és pompás halászat, palabányák, Britannia legújabb vasútállomásának helyszíne, feltöltött üzletek, bőséges parkolási lehetőség és az utolsó vízierővel működő kallómalom" kényelmét és látványosságát kínáló Blaenau Ffestiniog egy valószínűtlen turistavonzó "mézesköcsöggé" vált. Kétségtelen, hogy a walesi közösségek értelmezésének megközelítésében érzékenységet, együttérzést és mindenekfölött tiszteletet kell tanúsítanunk azoknak a városoknak és