Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

VARGA GYULA: Magtárak a bihari síkság népi építészetében

vesék készítették hasított bükkfából. Szétszedett állapotban szekereken hozták az Alföldre, és itt gabonáért árulták. A sikeres alku után a gazda által kijelölt helyen össze is állították, s ezért jó ebédet, vacsorát, esetleg éjjeli szállást kaptak. Legrégibb hombárok a 18. század derekáról maradtak ránk, legkésőbb a 19. század végén vásároltak tájunkon hombárokat.

14 A hatalmas méretű, néha 5-1GW űrtartalmú gabonás hombárok régebben, főleg a nagyobb gazdaságokban a vermek kiegészítői voltak. A veremből ugyanis nem lehetett naponta gabonát merni, mert minden egyes felbontás után gondosan le kell zárni. Legtöbbször a kimert gabona helyét szalmával kitöltötték, és a vermet újból leföldelték. így egy-egy verembontáskor több hónapra elegendő gabonát mertek ki egyszerre, s a kimert gabonát hombárokban tárolták. Innen merték mindig a napi szükségletet: pásztorbért, kerülők bérét, a terményben fizetett adókat, a vásárolt tárgyakért fizetett mennyiséget, cselédbért. Innen vitték a malomba az őrletni valót stb. 1. kép. Hombár az eresz alatt. Kismarja. VARGA Gyula felvétele, 1953. A gabonás hombárok vidékünkön az "eresz alatt", vagyis a tornácon álltak, a zabos, árpás hombár az istálló előtt (1. kép). Itt gondosan lelakatolták, de emellett állandóan figyelték, mert tipikus eset volt, hogy a legényfiúk úgy próbáltak kis mellékes pénzre szert tenni, hogy saját gabonájukból loptak időnként néhány kilót, és ezt eladták. Idegen gabonás hombárok feltörése ugyanúgy halálos bűnnek számított, mint a vermek megbontása. A jobb gazdák már korábban is arra törekedtek, hogy gabonájukat fedél alatt, falak között helyezhessék el. Ezt a feladatot hosszú ideig a kamarák töltötték be. A kamara vidékünkön olyan helyiséget jelentett, amelyben a háztartással, főleg a konyhával kapcsolatos mindenféle anyagokat és eszközöket tárolták. Ez valójában igen sokféle funkciót takar, ezért eleve többféle kamaráról beszélhetünk. Részben kamara funkciót tölthetett be a nádfedeles házak padlása. Itt halomban, vagy kiterítve tartottak szemes termést is, aztán csöves kukoricát, hagymát. Az aprómagok egy részét különböző vessző-, gyékény kasokban, ládákban, cserép fazekakban, zsákokban, zacskókban tartották a padláson is. A szelemengerendáról, a szarufába vert szegekről, rudakról csüngtek le a szalonna, füstölt húsok, kolbász, szárított fűszer-, vagy gyógynövények, "ciku"-ba fűzött fokhagyma, tízesével felkötött magnak való kukorica. A padláson álltak a ritkán használt cserépedények, üstök, konyhai tárgyak, rokkák, guzsalyok, szövő alkatrészek. Itt tárolták a feldolgozásra váró szöszt, a matringba szedett fonalat, és még sok más egyebet. Tudnivaló, hogy a cseréptetős padlás már kevésbé alkalmas tárolásra, mert télen túl hideg, nyáron túl meleg, és jobban porozódik mint a nádas padlás. Kamara funkciót tölthetett be időszakosan a háromosztatú lakóház egyik szobája, a "kisház" is mindaddig, míg a család annyira szaporodott, hogy szükség volt rá lakás céljára. Nagyobb gazdák, de különösen a tájra jellemző paraszti körülmények között élő kisnemesek már a 18. század óta úgy építették házaikat ("kúriáikat!"), hogy azokban legyen egy-két kisebb helyiség a konyhai eszközök, és legszükségesebb élelmiszerek elhelyezésére. Ezt a helyiséget "kis kamrának", "szalonnás kamrának" nevezték. Sokszor a tornác egy részének elfalazásával, máskor a padlásfeljáró-, pincelejáró valamilyen ügyes elrekesztésével nyertek 8-10irr-es nagyságú alkalmatos helyiséget (La. rajz). Valamivel nagyobb "kúriák"-ban a szobákból vagy a konyhából választottak le alkalmas helyiségeket. (Ilyen volt a ma múzeumként funkcionáló álmosdi Kölcsey kúria, de találtunk még ilyen megoldású házakat Hencidán, Furtán, Bakonszegen, Gáborjánban, és más helyeken.) Ezek a kisméretű kamarák azonban nem oldották meg a szemes termények tárolását. Ezért a módosabb gazdaházak már a 18. század második felétől úgy épültek, hogy a szokásos hármas szerkezetet (nagyház-, konyha-, kisház) megtoldották egy, a szobáknál általában nagyobb méretű, külön bejáratú kamarával (1. a, b rajz, 2., 3., 4. kép). Ezek a nagy kamarák részben átvették a padlás funkcióját (különösen cseréptetős házakon), de már valóságos magtár feladatot is betöltöttek. Mindenekelőtt a tornácról behozták a gabonás hombárokat, esetleg új, a kintinél nagyobb méretű hombárokat vásároltak. Ezzel lassan a gabonásvermek jelentősége is csökkent. Ez a kamarával bővített háztípus a 19. század közepétől egész tájegységünkre jellemző, főleg a nagyobb gazdaportákon. Eredetét nem ismerjük, de már ilyen stílusban épült 1757-ben a kismarjai "városháza", melyet Litsman József debreceni kőműves mester épített.

2

" A 19. század első feléből már elég sok ilyen házat ismerünk, s ezek egy része ma is áll.

21 A 19. század végétől már a legtöbb gazdaház így épül. A kamarák azután tovább alakultak. Némelyiket két részre osztották, s egyik rész megmaradt szalonnás kamarának, a másik része valóságos magtárrá alakult át. Vagyis az ácsolt hombárok helyett már zsaluzott fenyődeszka fiókrendszert építettek bele. (Ezt a beépített fiókrendszert némely faluban újabban "hombár"-nak, "szuszik"-nak kezdték nevezni.) Voltak kamarák, amelyekbe tűzhelyet is beépítettek, üstházzal, így ez lassan a sütőházak, majd a nyárikonyhák irányába kezdett fej-