Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

VARGA GYULA: Magtárak a bihari síkság népi építészetében

Varga Gyula MAGTÁRAK A BIHARI SÍKSÁG NÉPI ÉPÍTÉSZETÉBEN

1 Vidékünkön a parasztporták ma megfigyelhető szerkezete, a rajta levő jellegzetes épületekkel főleg a 18. században formálódott ki. Ez részben azzal magyarázható, hogy csak nagyon kevés porta élhette át csorbítatlanul a 17. századvég pusztításait. Még inkább magyarázható a visszaköltöző, vagy betelepített lakosság gyors gyarapodásával, de nem kis mértékben a hatóságok, az állam mind hathatósabb beavatkozásával. Tudjuk, hogy főleg a 18. század derekától sorozatosan jelentek meg rendeletek, meg akarván szüntetni a falu eddigi "rendetlen összevisszaságát". Ekkor rendelték el, hogy a házakat sorba, az utcafrontra kell építeni, egyre inkább szorgalmazták a nád-, patieskémények lebontását, vagy legalábbis leboltozását, s egyre többször emlegetik a közveszélyes gabonásvermeket is.

2 Bizonyos, hogy ezek a rendeletek úgy, ahogy azt alkotóik elképzelték, sohase valósultak meg, mégis hatásuk mind a falukép kialakulásában, mind a telekszerkezetek fejlődésében elvitathatatlan. Bizonyítható, hogy a 18. század folyamán nemcsak a lakóházak méreteiben, beosztásában, tüzelőrendszerében történtek változások, hanem a telken elhelyezkedő, különböző rendeltetésű épületek is átrendeződtek: egyes régi épületek háttérbe szorultak, s újak jelentek meg. Az újonnan felbukkanó gazdasági épületek egyike a magtár. (Vele csaknem párhuzamosan jelenik meg tájunkon is a favázas kukoricagóré.) Míg a lakóházak kutatásának vidékünkön is nagy hagyománya van,

2, a magtárakkal, ezekkel az igen karakteres, s még bizonyos esztétikai értékeket is hordozó épületekkel igen keveset foglalkoztak.

4 A magtárak alapfunkciója eredendően gabonatároló hely, ahol elsősorban a szemes terményeket, búzát, árpát, zabot, illetve az ezekből készült őrleményt a lisztet, korpát, darát tárolták. Ez az alapfunkció végig megmaradt, bár - mint később látni fogjuk - még sokminden egyébbel kibővült. A magtárak elterjedése előtt a gabonafélék tárolásának vidékünkön is főleg két ősi módja élt: a vermelés, és a föld fölé épített különböző gabonás kasok, szuszkók, hombárok. Igen sokirányú tárolóhely volt a nádfedeles lakóházak padlása, a ,"ház híja", vagy ahogy Konyáron egyszerűsítik: "hászja". A földbe mélyített gabonás vermeknek tájunkon is igen gazdag levéltári forrásanyaga van. E forrásokból megtudjuk, hogy a gabonás vermek szinte egyetlen gabonát termelő parasztember telkéről sem hiányozhattak. Azokat legtöbbször a ház körül, olykor az utcán ásták meg. Mélyebb fekvésű falvak a falun kívül, valami dombosabb részen ásták meg vermeiket, melyekre szükség esetén éjjeliőrök vigyáztak.

5 A levéltári források zöme a gondatlanul nyitvahagyott vermek miatt keletkezett perpatvarokkal foglalkozik. Ezért a hatóságok az utcai vermek készítését már a 18. század folyamán betiltották.

6 Rendkívül szigorúan - Debrecenben halállal büntették a vermek feltörőit.

7 Az utcai gabonásvermeket a 19. század elejéig minden valószínűség szerint vidékünkön is felszámolták, de az udvarokon még legalább fél évszázadon át, a 19. század második feléig szokásban volt a gabonafélék vermelése. A 19. század első felének szakirodalma még szinte egyértelműen állást foglal a vermelés célszerűsége mellett, csupán a vermek célszerű készítését, és a helyes tárolási módszerek tapasztalatait igyekeznek a gazdákkal megismertetni.

8 Ennek ellenére úgy tűnik, a 19. század végén a gabonafélék vermelése vidékünkön teljesen megszűnik. De maguk a vermek még sokáig megmaradnak, de már nem gabona, hanem burgonya, zöldség, vagy más gumós-, gvökeres termés tárolására használják.

4 A föld fölé épült tárolóknak vidékünkön a 19. századot megelőzően két változatát ismerjük. Egyik a kemence-, vagy boglya alakú gabonatároló. Erről 1830ban a "Mezei Gazdák' Barátja" így ír: „ahol a' föld" természeti fekvése, mint nevezetessen a' Tisza' mellékén, a' vermek ásatását nem engedi, ott a gabonát, úgy lehet mondani, földhegyetti vermekben tartják, t. i. az udvaron építik gabona tartójokat vályogból, sárból, 's a' t." „Az egész épület igen hasonlít egy széna boglyához, 's a'mennyire észre vehettem, minden fa nélkül épült. Ebbe a' gabona bele lévén töltve, a' nyílása bétapasztatik, és ekkor a termés bátorságban van minden tűz ellen."

10 A boglya alakú gabonások a Sárréten már a 18. században ismertek voltak." Az 1830-as évekből BALÁSHÁZY János említi Debrecen környékéről,

12 a század második feléből OSVÁTH Pál Csökmőről.

15 A 20. századra átnyúló késői példányairól emlékezik meg ECSEDI István Hajdúszoboszlóról,

14 DÁM László Sárrétről.

15 Lényegében hasonló építményekről ír BARNA Gábor a Dél-Alföldről.

16 Más fennálló gabonatárolók voltak vidékünkön a ház formájú, lábakon álló nád-, vagy vesszőpatics szuszikok, szuszkók, melyeket SZŰCS Sándor, DÁM László említ a Nagy-Sárrétről.

17 Ezek azonban nem voltak stabil építmények, ezért mára nyomtalanul eltűntek. Az is lehet, hogy ezek az egyszerű építmények csupán a nagyobb gazdáknál meglévő stabilabb gabonatárolók szegényes utánzatai voltak, így nem tekinthetők a 19. századi magtárak meghatározó elődjének. A magtárak elterjedése előtt a gabonatárolás elengedhetetlen kellékei voltak a hombárok.

18 A hombárokat a közeli Réz-, Meszes hegységben élő román kézmű-