Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

GILYÉN NÁNDOR: A szatmári és beregi tornácok

A fatornácokat építő és cifrázó mesterekre sajnos már ritkán emlékeznek a mai tulajdonosok. Vámosorosziban például az Ady Endre u. 6. sz. alatti tornác cw/ápjait Aszalai Gerzson nagyari mester faragta 1905-ben. Vámosatyán a Szabadság u. 113. sz. ház tornácának szulápjaihoz a tölgyfát Milotáról úsztatták le a Tiszán (Vásáros) Naményig, majd onnan vitték Atyára, ahol Beregi Menyhért helybeli ács faragta ki őket 1912-ben ..egy kis faragóval meg kétélű késsel". Panyolán a Mezővég u. 43. sz. ház tornácát Piros Károly helybeli mester készítette 1913-ban. Ennek érdekessége, hogy az oszlopokat egy fehérgyarmati öntődében gyártott vas talpakra állították. Ez a megoldás leginkább Vállaj jómódú sváb gazdáinak házain fordul elő. Úgy látszik, egyes mesterek megrendelésre készítettek oszlopokat: a Nagyhódos. Fő u. 17. sz. ház szulápja'ú például Tiszakóródon vették 1942-ben. Faoszlopos tornácok elvétve még az ötvenes évek második felében is épültek. Az egyik utolsót sikerült Vámosorosziban 1957-ben megfigyelni (14. kép). A falazott tornácok a Felső-Tiszavidéken nem terjedtek el nagyobb mértékben. Ennek gazdasági oka is volt, de valószínűleg hasonló súllyal esik latba, hogy - mint láttuk - a faépítészetnek itt igen nagy a hagyománya. Ezért sok ács és famunkához értő ezermester dolgozott a környéken, az utóbbiból a legkisebb faluban is akadt egy-kettő. A kőművesek ezzel szemben a századfordulóig legnagyobbrészt a városokban működtek. A kúriák - gazdagabb falvakban a paróchiák - építésénél azonban a favázas szerkezet és ezzel kapcsolatban a faoszlopos tornácok építése legkésőbb a 19. század elején megszűnt

21 (1. kép). A nemesség legszegényebb, illetve a parasztság legmődosabb rétegénél viszont a múlt század közepe után kezdődött el a kőlábas házak építése (15., 16. kép). Más vidékek gyakorlatától eltérően itt az oszlopok és pillérek kevés kivételtől eltekintve téglából készültek, a gerendázat és a tornác födémé azonban sokszor továbbra is egyszerű, látható faszerkezet (15., 17. kép). Máskor a fagerendát is tapasztják - később stukatúros vakolással burkolják, amivel a történeti előképek kőgerendáit utánozzák (16., 18. kép). A mellvéd lehet falazott (16. kép), de készülhet 10. kép. Kölese, Kis u. 19. 11. kép. Tyúkod, Lenin köz 1. deszkából is (18. kép). A kőlábas tornácok reprezentációs igényét jelzik azok a házak, ahol az utcai homlokzat teljesen falazott, de az oldaltornác továbbra is fából készül (19. kép). Előfordul az is, hogy a homloktornác utcai szakasza falazott, az udvar felőli része faszerkezetű. Sok adatot ismerünk, amely szerint az oszlopokhoz vagy a nyolcszögű pillérekhez szükséges idomtéglát a helyszínen égették.

22 Az így égetett téglát cigánytéglának is nevezték,

23 valószínűleg készítőjükre utalva. A téglaégetéshez fát használtak, „mert sok erdő volt még akkor".

24 Az alaprajzi elrendezést és a szerkezeti formákat tekintve, a falazott tornácok hasonlóak a faszerkezetűekhez. Ezek között is leggyakoribb a homloktornác, a bejáratot néha közelebb épített oszlopokkal hangsúlyozzák (15. kép) stb. A mellvéd elmaradhat (15., 17. kép), lehet fából (18. kép) vagy falazott is (16. kép). Csak a falazott tornácokon jelenik meg viszont az ikeroszlop (16. kép). A díszítések szinte kizárólag az oszlopfőre (ill. a pillérfejezetre) korlátozódnak, de sokszor teljesen el is maradnak. Az oszlopfők dór jellegűek (16-19. kép). A szorosan vett népi építészetben (tehát a kúriákat és a paplakokat nem számítva) valószínűleg csak századunkban jelent meg az íves áthidalás, és mindvégig igen ritka maradt. Mégis ezzel kapcsolatban sikerült egy az első világháború előtt Győrteleken lakó kőművesmester, Farkas György működését megfigyelni, akinek él-