Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 7. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1991)

GILYÉN NÁNDOR: A szatmári és beregi tornácok

Gilyén Nándor A SZATMÁRI ES BEREGI TORNÁCOK A tornác a magyar népi építészet egyik legismertebb, legjellegzetesebb formai eleme, amelyet a kutatók korábban nagyon eltérően értékeltek. Az egyik szélsőséges felfogás - amely főként az esztétikumra figyelt szinte a tornácot tartotta a leglényegesebbnek, míg mások alig fordítottak rá figyelmet, mivel a népi építészetben viszonylag új jelenség, és a lakóház fejlődésében nincs számottevő szerepe. Nyilvánvaló, hogy ebben a kérdésben is a tényeken alapuló objektív értékelére van szükség. A várt szintézishez adhat segítséget egy-egy szűkebb vidék tornácainak monografikus jellegű feldolgozása. A tornác eredete az eddigi kutatások alapján minden valószínűség szerint két egymástól független, de a valóságban párhuzamos, egymást átható folyamatban kereshető.

1 Az egyik a funkcionális igény, amely az eresz szélesítésében valósul meg. A széles eresz védi a falat, kényelmesebbé teszi az egyre hosszabbá váló egymenetes ház külső bejáratai közötti közlekedést, nyáron beárnyékolja a homlokzatot, lehetőséget ad egyes termények - általában ideiglenes - tárolására, és munkavégzésre fedett helyen, de mégis a szabadban. E sokféle funkció egyértelmű magyarázatot ad a széles eresz kialakulására. Az eresz erősen kiugró gerendái azonban lehajlottak, sőt néha eltörtek, így kézenfekvő volt azokat oszlopokkal alátámasztani. Ezzel megszületett a tornác, amelynek kialakulását így elvileg belső fejlődéssel is megmagyarázhatnánk. Ahhoz azonban, hogy ez az építészeti motívum az ismert gyorsasággal elterjedjen, és szinte az egész Kárpát medencében általánossá váljék, más hatásokra, előképekre is szükség volt. Különösen igaz ez a megállapítás a tornácok gazdagabb megoldásaira, és fokozott mértékben a falazott szerkezetekre, különösképpen a boltíves formákra. Az előképek már a középkorban megjelentek - gondoljunk a kolostorok kerengőire, a paloták (például Visegrád, Eger) gótikus árkádsoraira. Az elpusztult falvak ásatásai már a középkor végén feltárták tornácok nyomait (bár egyáltalán nem biztos, hogy ezek jobbágysorban élők házai voltak) - így SZABÓ István megkockáztatta azt az állítást, hogy a „XIV-XV. századok folyamán... a ház elejéhez itt-ott tornácfélék épültek."

2 Joggal tartja azonban a kutatók többsége sokkal fontosabbnak az újkori vidéki kastélyok, udvarházak hatását,

3 kissé elhanyagolva viszont a városi polgárházakét. A stílusokat tekintve így a reneszánsz, a barokk, a klaszszicizmus és a későbbi stílusok hatása az uralkodó. Ahhoz azonban, hogy ez a hatás érvényesülni tudjon, egyrészt az építtetők megfelelő anyagi helyzete volt szükséges, másrészt meg kellett szűnnie a társadalmi előítéleteknek, amelyek nem engedték meg az alacsonyabb sorban élők számára az ilyen és hasonló jellegű „reprezentációt". Ezért terjedt el a tornác először a falusi kiváltságos rétegek - kisnemesek, mezővárosi parasztpolgárok, szabad paraszti közösségek (pl. kunok) - házain, de általánossá csak a jobbágyfelszabadítás, sőt inkább csak a kiegyezés korának gazdasági fellendülése után válhatott. A fejlődés természetesen az egyes vidékek eltérő adottságai szerint változó volt. Ebben a tanulmányban az egykori Ecsedi-láp, a Tisza és a jelenlegi szovjet és román határ által határolt terület tornácait vizsgáljuk meg részletesen.

4 A vizsgálat során természetesen - a rendelkezésre álló adatok adta lehetőségek határain belül - figyelemmel leszünk a szomszédos vidékek, elsősorban a történeti okok következtében a Felső-Tiszavidékre legnagyobb hatású parciumi és erdélyi területek tornácaira is. A régi kastélyok, udvarházak tornácairól néhány felső-tiszavidéki adat is ismert. A barabási Barabási család emeletes udvarháza az 1671. évi összeírás szerint tornácos volt, úgyszintén Koháry Judit 1694-ben kuruc felkelők által kifosztott, fából épült háza. Beregsurányban a Bónis család lakóházának ugyanezen időben „filegóriás" tornáca volt (ami valószínűleg kiugró tornácot jelent).' A megmaradt, mai formájukban többségükben múlt századi kúriák közül számos szolgálhatott a paraszti tornácok előképéül (1. kép). Nem szabad megfeledkeznünk a falu népével közelebbi kapcsolatban lévő 1. kép. Pátyod, volt Madarassy-kúria (ép. 1844) (Az illusztrációk a szerző munkái)