Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)
ZENTAI TÜNDE: A lakóház tüzelőberendezésének és füstelvezetésének alakulása a Dél-Dunántúlon
részéig. A kérdés irodalmát legutóbb BALASSA M. Iván foglalta össze, s arra az eredményre jutott, hogy a dóri a 16-17. század fordulója táján terjedt el a dunántúli és az alföldi területek érintkezési sávjában. 87 Déldunántúli előfordulásáról KÜCSÁN József gyűjtött össze gazdag anyagot a Mezőföldön. 88 A tolnai Hegyhát és Mezőföld határában KOVÁCH Aladár is megtalálta Pálja és Tolnanémedi vidékén. 89 A néprajzi atlasz az 1960-as években Felsőnyéken, Bálványoson és Miszlán regisztrálta. Az utóbbi két helyen csak a dóri elnevezés élt, de már elhomályosult jelentéssel, szemeskályhára, illetve karóvázas búboskemencére alkalmazva. Felsőnyék szomszédságában, Magyarkeszin ma is áll egy dóri kályha, ami a tagolt testű, szögletes szemeskályhák mása. 90 Ezenkívül szórványos adatokkal rendelkezünk róla Váraljáról (Tolna m.), Baranya megyében Hörnyékről (Hegyhát) és Drávaiványiból. 1988-ban a Balaton melléken Bálványoson (Somogy m.) a szájhagyomány még számon tartotta. Ott téglából épült, kb. 150 cm hosszú, éles gerincű nyeregkemencének írták le, amelynek „teteje olyan volt, mint a háztető". Ajtó felőli oldalához téglasparhelt támaszkodott. Kemencének nevezték, a dóri nevet nem tudták fölidézni. 91 Egy másik bálványosi lakos elmondta, hogy nekik volt kandallójuk, amit 1926ban épített egy kőműves, aki a közeli Zicsen lakott. A kandalló földönülő, téglából rakott dongaboltozatú, fekvő kemence volt, padka nélkül. Magassága 100-120-, hosszúsága 80-100 cm körül lehetett. Csak fűtésre használták, mert volt konyhai kemencéjük. Pár év múlva le is bontották, ugyanis sok fa kellett hozzá, mégsem adott elég meleget. 92 A hörnyéki németektől származó információ sokkal homályosabb. Csak abból következtetünk nyeregkemencére, hogy a szobabeli pakofent úgy jellemezték, hogy teteje háztető alakú volt. 93 A váraljai konyhából fűtött tüzelőkről azt tudtuk meg, hogy a cserépkályhák mellett régen voltak falazott kályhák is. 94 A drávaiványi változat téglából épült kályha volt, fehérre meszelve. 95 Előfordultak a meszelt téglakályhák vagy kályha alakú kemencék a Drávaszögben is. Laskón 96 emlékeztek olyan h anyakemencére, amit téglából építettek. Alakja megegyezett a szögletes szemeskályháéval. Alsó, kocka formájú tűztere fölött kisebb, ugyancsak kocka alakú fölső résszel rendelkezett, amely körben négy ujjnyival szűkebb alapterületű volt. Magassága megközelítette a két métert. A konyhából fűtötték. A vesszővázas cikó (kemence) mellett a szlavóniaiak 97 emlékezetében is él a téglakemence, amely álló hasáb alakú, és vállmagasságban kiugró párkány szegélyezi. A 20. század elején róla készült fényképek fölidézik a kályha alakját, és nagy hasonlóságot mutatnak a telepesek számára készített, 18. századi kamarai tervek szobai fűtőberendezésének rajzával. A dóri kályhának nevezett kemence tehát téglából vagy vályogból épült, kétféle formában és szerkezetben. Egyik alakja boltozatos vagy „koporsó" tetejű fekvőkemence (más néven nyeregkemence), a másik inkább a kályhákra emlékeztet: álló hasáb alakú testtel és néha csonkagúla alakú tetővel. Mezőföldön a két változat egymás mellett élt, még egy falun belül is. A nyereg alakú dóriban nem nehéz fölismerni a késő középkori fekvő kemencék formáját, melynek párhuzamait megtaláljuk a 16. századi Tirolban és Karintiában. S közvetlen előzményének talán azt a már ismertetett 16. századi etei kályhás kemencét tekintjük, amelynek dongaboltozatát kályhaszemekből rakták. Időben legközelebbi formai analógiáit ÉBNER Sándor rekonstruálta a Veszprém megyei Vilonyán és Királyszentistvánon, kályhafiókokból alkotott palásttal. 98 A dóri elnevezés jelentését igazából még nem fejtette meg a tudomány. Nagyon valószínű, hogy szinonim a paraszt szó „egyszerű" jelentésével. Ezért nem tévedhetünk nagyot, ha sokféle értelmezés közül a kőröshegyi (Somogy m.) adatközlő magyarázatát fogadjuk el, aki azt mondta: „. . . azért dóri, mert nem kályhából (fiókok) hanem téglából való." 99 Ebben az összehasonlításban érthetővé válik az is, hogy miért neveznek egyazon néven két különböző felépítésű tüzelőt. Az, hogy a dórit többnyire kályhának hívják, talán az előkép kályhás emlékét őrzi. A boglyakemence A dél-dunántúli parasztházak szobáiban kétféle boglyakemencét találunk. A terület délnyugati részén, DélSomogyban és Nyugat-Ormánságban a füstöskonyha mellé épült szobákban a 19. században még több helyen a konyhai kemencéhez hasonló, alacsony, csonkakúp alakú sövény-, vagy sárkemence állt. Somogy megyében 1857-ben CSORBA József kétféle tüzelőberendezésű házról számol be. Egyikben a szobában „gyúrt agyagból rakott nagy kerek kemence" van, a másikban ez a kemence a konyhában áll, és a szobát cserépkályha melegíti. 100 A zselici füstöskonyhás házak tüzelőiről GÖNYEY Sándor elmondja, hogy a szobát általában hagyományosan kályhával fűtötték, de „annak előtte a szobában is tót kemencét építettek vesszőből fonva, sárral kitapasztva ugyanolyan formára, mint a mai konyhabeli púpos kemence". 101 Ez a „tót kemence" csonkakúpvagy lekerekített sarkú csonkagúla alakú. A szobai zárt tüzelőről Ormánságban KISS Géza úgy számol be, hogy: „Kétféle fűtőt ismertem. Az egyik a boglyakemince. Ez anyagában, alakjában és fölépítésében testvére volt a sütőkemincének . . . (Ennek közli csonkakúp alakú rajzát) . . . A másik a szömös." 1112 Hasonló kettősséget a történeti források is megörökítettek a területünktől nem messze lévő Vas megyei Karakón. Ott hat árendás kisnemesi ház közül 1733-ban ötöt kályhás szobával becsültek föl, a hatodikban viszont „. . . lévén egy szoba akiben Dunántúl való Tót formára a sütő kemencze szolghál sárbul föl rakva, . . ," 103 (a háznak kéményes konyhája volt). Példáink a füstösház vidékéről származnak, itt a kályha átmeneti helyettesítése a saját hagyománykészlet alkalmazásával történik. A szobában megépítik az egykori füstösház kemencéjét. Valószínűleg más a helyzet a Dél-Dunántúl keleti oldalán, ahol az Alföldön kialakult boglyakemence térhódításával számolhatunk. Az e területekről származó forrásokból és leletekből a 19. századtól, a Sárköz kivételével, szinte hiányzik a kályha. Tolna megye házait általánosságban már a múlt század közepén kályha nélkül jellemzik. Az 1845-46-os megyei közegészségügyi jelentésben azt írják, hogy: „A füttő kemencze vesszőből fonyt, a' szobának nagy részét elfoglalja, körül a' padka, mellyen téli időben a gyerekek hálni szoktak, . . ."'° 4 A századfordulói állapotok néprajzi rekonstrukciójából úgy tűnik, hogy az alföldi nagy hőpalástú búboskemence a 19. században már általánosan elterjedt a Dél-Dunántúl Duna menti síkságain, a Mezőföldtől le egészen a jugoszláviai Drávaszögig