Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

BALASSA M. IVÁN: Az Alsó-Garam menti magyar falvak települése, építkezése és lakásberendezése

Balassa M. Iván AZ ALSÓ-GARAM MENTI MAGYAR FALVAK TELEPÜLÉSE, ÉPÍTKEZÉSE ÉS LAKÁSBERENDEZÉSE 1974 tavaszán a Magyar Néprajzi Társaság és a Szlovák Néprajzi Társaság, valamint a pozsonyi Komensky Egyetem Etnológiai Kabinetje között létrejött megállapodás keretében magyarországi kutatók igyekeztek feltárni az addig fehér foltnak számító, a Garam alsó folyása melletti magyar lakosságú községek néprajzát. Az eredeti elképzelések szerint a kutatómunka eredményeit rögzítő kötet Szlovákiában jelent volna meg, erre azonban nem került sor. A kötet számára megírt tanulmányok egy részét szerzőik a közben eltelt időben megjelentették, és magam is követem példájukat. Mindezt azért tartom szükségesnek elöljáróban megjegyezni, mert magyarázza a következő tanulmányt, melyen - néhány, elsősorban stiláris igazítást leszámítva - a közel tizenöt évvel ezelőtti megírása óta nem változtattam. A változatlanul hagyást a munka leíró jellege indokolja, valamint az, hogy az eltelt időszakban - BUDAI Endre hírlapi tudósítását leszámítva nem jelent meg a vidékkel és a témával foglalkozó újabb munka, és az összehasonlításul szolgáló területekről sem olyan, mely alapvetően befolyásolná akkori megállapításaimat. Mindezek egyben indokolják is a tanulmány megjelentetését és azt, hogy a szokottnál bővebben idézem adatközlőim eredeti elbeszélését. A Garam alsó folyása mentén fekvő magyar lakosságú községek népi építészetéről az első, igaz, kissé szűkszavú híradás MÓRICZ Zsigmondtól származik. „A vármegye falvainak alföldi jellemük van. A párkányi járás tisztán alföldi; egyenes utczák, csinos, rendes községek. . . Különösen jó az építkezés az esztergomi járásban, ahol a házak kétharmada kő vagy tégla alapon épült vályogból, a párkányi járásban már ugyanilyen többségben vannak a tiszta vályog házak."

1 NÓVÁK József Lajos 1913-ban Adatok Bény Ko z se g néprajzához c. munkájában

2 az építkezéssel elnagyoltan foglalkozik. Megállapítja, hogy vannak hideg- és melegkonyhás házak, „A házak fala vert vagy fecskerakásű. A fedés sima zsúp, fazsindely, újabban már cserépzsindely ..." „A fedélszerkezet (...) nagyjában más vidékekről is ismert már".

3 A tanulmány az építés munkájával nem foglalkozik, viszont figyelemreméltó a berendezéssel kapcsolatosan közölt bőséges terminológia. A legutóbbi időkben a pozsonyi Komensky Egyetem Etnológiai Kabinetje gyűjtési gyakorlatai során e vidéken is gyűjtöttek a hallgatók, s e gyűjtések egyike KőhídgyarmatxóX (Kemenny Most) az építkezéssel is foglalkozik.

4 így a gyűjtés megindulásakor előre alig lehetett tájékozódni. A kutatás kiindulópontjául Bény (Bíha) kínálkozott, hiszen innen valami adat már a rendelkezésünkre állt. A többi község kiválasztásánál az vezérelt, hogy a kutatás viszonylag kisebb, összefüggő területen történjen. így esett a választás a Garam keleti partján fekvő, Bénnyel közvetlenül szomszédos Kisgyarmatra (Sikenicka ), valamint Bénytől nyugatra Bartxa (Brúty ) és Szőgyénre (Svodin ). A négy, kutatásra kiválasztott község összefüggő sávot alkot, közülük Bény és Kisgyarmat közvetlenül a Garam mentén fekszik. Bény a folyó partján terül el, a folyó szintjénél mindössze 10-15 méterrel magasabban, Kisgyarmat a folyó árterületének szélén, a dombok lábán helyezkedik el, a folyó szintjénél 20-25 méterrel magasabban. A két nyugatra fekvő falu már fennt van a Garamot nyugatról szegélyező dombvonulaton, Bart 40, Szőgyén 90 méterrel a folyó vízszintje felett. Tehát a kutatott községek egy része {Bény és részben Kisgyarmat ) a folyómeder hordalékos talaján, más része viszont a dombvonulaton telepedett meg. A gyűjtés megindulásakor nyilvánvalóvá vált, hogy a községekben rendkívül kevés a 19-20. század fordulóját megelőző időben épült hagyományos paraszti épület. Ennek több oka van, az egyik a két világháború közötti erőteljes gazdasági fellendülés, és ennek következtében a falvak erőteljes átépülése. A másik ok a világháború eseményeiben kereshető, a Garam alsó folyásának mente hosszas csaták színhelye volt, a községek sora többször is gazdát cserélt, s így az épületek tetemes része elpusztult. Az 1970-es statisztika szerint az Érsekújvári járásban az épületállomány (lakóház) kor szerinti megoszlása a következő volt: 1900 előtt épült 14,0% 1900-1945 között épült 33,8% 1946-1960 között épült 25,8% 1961-1965 között épült 12,4% 1966-1970 között épült 13,2% ismeretlen 0,8% A járási átlagot

5 mutató adatok azonban némileg torzítanak, mert a gyűjtés során nyilvánvalóvá vált, hogy a járás északi (Érsekújvártól északra fekvő) felében a régi épületek aránya nagyobb a statisztikában rögzítettnél, a déli részen azonban az átlagnak legfeljebb a felére, tehát mindössze 7-10%-ra becsülhető az 1900 előtt épült lakóházak száma, s hozzátehető, a kutatott községekben még ennél is kevesebbre tehető a hagyományos épületállomány. Ezért a kutatás során a még meglévő hagyományos épületek tanulmányozása mellett nagy teret szenteltem az építés technikájának.