Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

GRÁFIK IMRE: Egy építészeti elem területi változatai (oszlopos előtornác - ún. koldusállás)

kódisállásos épületek alaprajzi kontúrja jellegzetes, eléggé egyértelmű, s így a térképszelvényeken található alaprajzi ábrázolások különös figyelmet érdemelnek. Még akkor is, ha figyelembe kell vennünk, hogy a térképlapokon alkalmazott jelek lehetnek elnagyoltak, pontatlanok, s a jelzések nem különböztetik meg a lakó és gazdasági épületeket. De éppen térségünkben és az adott korszakban karakteres épületalaprajzok (pl. kerített ház), valamint az objektumok elhelyezkedése kínál némi esélyt az analízisre. Zavaró tényező ugyan, hogy egy gazdasági épület-típus (a torkos pajta) alaprajza hasonlóképpen jelenik meg a korabeli felméréseken. A kódisállásos lakóházak építéséről ma még igen kevés hiteles és pontos adat áll rendelkezésünkre. Általánosságban abból indulhatunk ki, hogy már a 18. században megfigyelhető a különböző építőszervezetek építőgyakorlatának hatása: „A rendezési koncepciók bizonyos mértékig a falvakat is átalakítják. A kő- és téglaépítészet építőanyagokkal való ösztönzése különösen jelentős e szempontból."

27 Térségünkben a kő szinonimája (is) a téglának, s ilyenformán meghatározó az a váltás, amikor a hagyományos faépítkezésről megtörténik az áttérés a szilárd falazóanyagra, mely eleinte a földfal, illetve annak változatai; pl. a tömésfal, az ún. mórfal (szalmás sár), később a vályog, majd az égetett tégla. A kiugró tornác, a kódisállás megépítése ugyanis meghatározóan összekapcsolódik a szilárd falazóanyag alkalmazásával, különösképpen az építészetileg, formailag kiérlelt, tiszta típusok esetében.

28 NAGY József a vasi Hegyhát építkezéséről tudósítva 1900-ban így ír: „Szó lehet még újabban a kő- vagy téglafalról is. Az illető gazda a téglát a saját telkén maga vetteti, a fát maga hordja és égetteti, szóval házilag készíti. A falakat aztán vagy napszámban, vagy általában kőmívesekkel (többnyire német származásúak, vagy körmendiek) készítteti."

29 GÖNCZI Ferenc 1914-es göcseji leírásából azt tudjuk meg, hogy: „A legújabbkori vályog-, töméses- és kőházak a régi, egyvégbe épített házaktól beosztás tekintetében is elütnek . . . A kőházak (voltaképpen téglaházak, mert téglából épülnek) a mai beosztásukkal Stájerországból erednek. A Zala megye délnyugati részébe átjáró kőművesek hozták be. Ilyen téglaházak épülnek Muraközben, s Zala megye egész nyugati felében."

30 Példát is hoz: „az újmódi kü- (tégla-) ház szoba-, konyha-, hátusu szoba-, kamra-, s elől kis folyosóból áll. . . A kisszigeti küház az e vidéki újabb háztípusoknak egy képviselője."

31 DÖMÖTÖR Sándor a 19. század végének építkezési gyakorlatával kapcsolatban írja: „. . . a XIX. század vége óta a parasztházak már nem csupán a családtagok összesegítő munkájával, s hagyományos tudásával épültek, hanem képzett kőművesek és egyéb mesteremberek műveként. Az új divat, a más faluból származó mesterember, esetleg éppen osztrák vagy olasz kőműves nem követte a vasi hagyományokat."

32 BÍRÓ Friderikától még pontosabb információk állnak rendelkezésünkre: „Az 1850-60as évektől kezdve az új lakóépítmények a hagyományostól eltérő új formajegyeket viseltek magukon ... A téglaházaknál mai építményeiket nézve - valamivel határozottabban mutatkoznak meg a klasszicizáló építészet jegyei. A házak kiugró, vaskos, zömök oszlopos tornácai mutatják ezt legjobban ... Az új stílus eredetét nem nehéz nyomon követni. A téglaházak építőmestereit a legtöbb esetben azonosítani tudjuk. így az 1880-as években telepedett le Őriszentpéteren két burgenlandi kőművesmester (Pleipfer és Wülfinger nevezetű, az ő működésükhöz fűződik az őriszentpéteri és szalafői újabb építkezések zöme."

33 Az 1988-ban megrendezett 8. Schlaininger Gesprächen - Arkadenhäser című nemzetközi konferencián 8. kép. Oszlopos előtornác - Szentgotthárd - Zsida, 1973. BÁRDOSI János felvétele, Savária Múzeum NF 23349. BÍRÓ Friderika előadásában tovább haladt a fenti nyomokon, s remélhetőleg rövidesen nyomtatásban is megjelenő adatai megerősíteni látszanak, hogy a kiugró tornácnak, e jellegzetes építészeti elemnek elterjedésében, illetve meghonosításában, és ennek következményeként a kódisállás szélesebb körű meghonosodásában valóban kőműves mesterek tevékenysége figyelhető meg. Valószínűsíthető ez akkor is, ha egyrészt nem tudunk minden előfordulást mesterhez kötni, másrészt egyszerűbb megoldások mesterek nélkül, saját (kontár!?) kivitelezésben is készülhettek. Tegyünk kísérletet egy mikroanalízisre! Adataink vannak arra, hogy Pankaszon, ahol több lakóház, - kü-