Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

SABJÁN TIBOR: Kívülfűtős kemencék bontási tapasztalatai

területet. Ebből - és az üvegdarabok jellegéből - arra következtethetünk, hogy a törmeléket a fenék javítása­kor helyezték el. A bontás adataiból a kemence építésmódja viszony­lag jól rekonstruálható, talán egyetlen kérdés megvála­szolatlan: használtak-e segédszerkezetet a boltozat épí­tésekor? Ennek eldöntéséhez a kész kemence semmi­lyen konkrét fogódzót nem ad, de a bontás közben az a szakmai meggyőződésünk alakult ki, hogy a boltozat mindenféle segédszerkezet (földkupac, fazsalu, stb.) nélkül is elkészíthető volt. (45. kép.) A bontás során természetesen a többi helyiségben is végeztünk fal- és padlókutatásokat. A fenti bemutatott szobai kemence feltárásához tartozik még az a földbe süllyesztett szitakeret, melyet a konyhai kemenceszáj előtt találtunk. A 34 cm átmérőjű gödör 20 cm mély volt. Földön fekvő kemence előtti beállót már más bontások­nál is dokumentáhattunk. 21 (46. kép.) Az egyes bontási leletek leírásánál megadtuk azok szükség szerinti értelmezését, relatív periodizációját és rekonstrukcióját. Adósak vagyunk azonban a teljes le­letegyüttes értékelésével. A meglévő kemence és a fel­tárt tűzhelynyomok együtteséből két lelet egyértelműen elkülönül: az épület korábbi állapotához kapcsolódó kandallószerű világító fülke és a takaréktűzhely. A pad­kával kombinált világító fülkéhez kapcsolódó tűzhe­lyekről semmit sem tudtunk meg, hiszen ezek lehetéges helyére ásták be később a kemencét. A falban talált többi lelet nem kapcsolható ehhez az építési fázishoz, mert elhelyezésük a megemelt padlószinthez igazodott. A takaréktűzhely utólagos beépítése egyértelmű, hiszen a korábbi tűzhelynyomokra ráfed a füstcsatornája és elméletben rekonstruált tömege. Utólagos volta mellett szólnak néprajzi ismereteink is. A többi lelet három tűzhelyet foglal magába. Egyik a földbe süllyesztett kemence, amely egy hiánytalan egy­ség, így különösebb értelmezésre nem szorul. Viszony­lag egyszerű a helyzetünk a világító fülkével is. Ez nem önálló tűzhelytípus, rendszerint kályha vagy kívűlfűtős kemence mellett foglal helyet. Értelmeznünk kell még a kemence fölötti szájnyíláshoz tartozó kívűlfűtős tűz­helyt is. Funkciójáról annyit tudunk, hogy a szoba fűté­sét szolgálta, hiszen az alatta lévő kemencét csak sütésre használták, mivel földbe mélyedő teste nem fűthette a helyiséget. Ez a fűtőberendezés minden valószínűség szerint táblás kályha volt, hiszen két különböző típusú táblás kályhához tartozó csempetöredékeket találtunk a fülke tapasztásában és a kemence melletti feltöltésben. (Itt említhetjük meg, hogy a hátsó szoba fal- és padlóku­tatása alkalmával is cserépkályhára utaló nyomokat ta­láltunk.) A kályhát tehát a kemence boltozatára támasz­kodó lábazatra építették rá. Ennek a maradványát talál­tuk a szoba sarkában. Mérete (105x98 cm) szinte telje­sen megegyezett a hátsó szobában feltárt kályhalap (100x90 cm) méretével. Az ajtókat, ablakokat és természetesen a tüzelőbe­rendezéseket is érintő jelentősebb múlt századi átépítés után lakóházunk tüzelőberendezése a következők sze­rint alakult. Az első szobában földbe süllyesztett sütőke­mence volt, amelynek tetején zöldmázas táblás kályha 46. kép. Konyha részlete a kemence- és a kályhaszájjal, valamint a szitakerettel bélelt beállóval (Mád) 47. kép. A szobai tűzhelyek rekonstrukciója. A rajz a múlt századi átépítés utáni állapotot mutatja (Mád)

Next

/
Oldalképek
Tartalom