Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - ZENTAI TÜNDE: Falanyag és falszerkezet a Dél-Dunántúl népi építészetében

falazott, a vályogot a téglához hasonló kötésben rakta, sárral ragasztva. Keze alá két-három, de néha 7-8 ember dolgozott, sarat készítettek, hordták, adogatták az anyagot. Az elkészült falat általában egy rétegben tapasztották, Somogyban először csak belül, hogy jobban száradjon, azután egy simító mázolást kapott, végül kétszer bemeszelték. Vályogvető specialista majd minden faluban előfordult. Sok helyen cigányok végezték ezt a nehéz munkát, mint például Simontornyán,

201 de sokan maguk a gazdák is kivetették, különösen a szegényebbek. Kisebb mennyiséget még a módosabbak is elkészítettek. Zengővárkonyban (Baranya m.) például a tehetős középparaszt, Dékány János, a falu bírája az 1860-as évek elején saját maga vetette a vályogot családjával együtt a tornác mellvédjébe.

202 A vályogépítkezés mindmáig nem szűnt meg, bár az 1970-es évektől jelentősége egészen lecsökkent.

203 Egykét évtizeddel élte csak túl a vert falat, amit tömegében nem tudott meghaladni. A vert fal újjáéledésére már nemigen számíthatunk, de a vályogot Európában és itthon kezdik újra fölfedezni. c) A tégla és a kő szerepe A tégla nem tartozik a nagy hagyományú paraszti építőanyagok közé. Terjedésével házfalként csak a 19. század közepétől számolhatunk gazdagabb vidékeken. És bár a rangosabb egyházi, földesúri épületek közt az Árpádkortól jelen van, a jobbágyi házak sorában csak a 18. században tűnik föl, de ekkor még kivételesen ritka. Baranya megye 1785-86-os leírásában

204 mindössze egy helyen, a Völgységben fekvő Szász(vár)on említik parasztházak anyagaként. Ezekben az években az iskolák, tanítói lakok között is csak Baranyában fordul elő, Mohácson.

205 A 18. században a dél-dunántúli kisnemesség és mezővárosi polgárság (iparosok, kereskedők) jelentős része is csak kémények, konyhák és pincék építkezésére használja.

206 Téglakéményeket az 1780-as években már a jobbágyok is építenek. A drávaszögi falvakban (Csarnóta, Drávaszabolcs, Szerdahely, Haraszti, Ivánbattyán, Tapolca, Matty, Szava, Siklósnagyfalu) a szükséges téglát a siklósi Batthyány-uradalomból veszik, százasával 60 krajcárért.

207 Somogy megyében az 1780-as években Bagolasáncon, Szécsényben és Merkepusztán működtek téglaégetők.

208 Paraszti téglaégetésről innenonnan már a 19. század elejéről van adatunk, őcsény (Tolna megye) helység tanácsi jegyzőkönyvében olvashatjuk, hogy az 1817-es nagy tűzvész után 40 000 téglát kérnek kölcsön a szekszárdi uradalomtól „ . . . oly móddal, hogy a Helység meg égettetvén annyi számú téglákat köszönettel vissza fog adni, . . . mellyről Biró Görtsös István és Tóth Pál Nótárius 819. 22. Octobris számot vetett a' Téglás Maiszterrel".

209 Drávapalkonyán (Baranya m.) 1828-tól volt a helységnek téglás háza. E kis ormánsági falu lakói akkor vették meg a Batthyányuradalomtól a téglaégetés jogát, és helyben égettették templomukhoz a téglát Dráván túli sokácokkal.

210 Haas Mihály 1845-ből tudósít arról, hogy Baranyában „Égetnek ittott ujabb időben parasztaink is téglát, cserépzsindelyt kereskedésre az illető emberszerető földes urak' engedelméből u. m. Szalatnakon, Gödrében stb."

211 Ettől az időtől már számolhatunk a tégla paraszti alkalmazásának bizonyos terjedésével. Szaporodnak az adatok Somogyból, Baranyából a téglaalapú és -kéményű házakról.

212 Darányban (Somogy m.) egy 1852-ben meghalt egész telkes volt jobbágy téglából épült lakását 1000 Ft-ra becsülték. Hogy ez milyen nagy értéket képviselt, mutatja, hogy az egész telki föld ára 1040 Ft volt.

213 Darány és Istvándi környékén ma is áll néhány múlt század 40-es éveiben épült téglaház. A 19. század végén fejlődésnek indul a téglaipar, különösen Somogy megyében. Ezzel kapcsolatban Baksay Sándor arról számol be, hogy mióta rájöttek, „ . . . hogy a somogyi agyagot egy kevés fával kővé lehet változtatni . . .", csinosabbá, jobbá vált az általa sutának minősített paraszti hajlék.

214 Téglagyárak működnek Kéthelyen, Csökönyben, Istvándiban. Kaposmérőn és Kadarkúton gőztéglagyárak termelnek.

215 A század végén a gazdag sárközi „úriparasztok" óriási téglaházakat emelnek. A hegyháti és völgységi német falvakban megkezdődik a reprezentatív, vakolatlan téglaistállók építése. Általában a századforduló, még inkább a 20. század eleje az, amikor a falusi téglalakások aránya százalékban is kifejezhetővé válik. Nem olyan mértékben azonban, mint Bátky Zsigmond térképe

216 után gondolnánk. Sokkal hihetőbb az 1910-es népszámlálás vármegyei összesítései alapján kiszámított 1-10%-os elterjedés.

217 Bicsérden (Baranya m.) például, ahol Bátky 50-90%-os kő- és téglaház-koncentrációt jelez, valójában 25 tégla-, 29 kő- és 163 vert falú ház található.

218 De az általa fölvázolt elterjedési zónák nagy vonalakban megegyeznek a néprajzi gyűjtések által rekonstruálható képpel. A 20. század elején a Dél-Dunántúlon legtöbb adatunk Baranya északi, nyugati és déli területeiről, Belső-Somogyból, Zselicből, Somogy, Tolna határáról és Somogy nyugati széléről van. Zala megye déli részén nagyjából ekkor kezdődik a téglaépítkezés; Dél-Göcsejben, a Mura mentén és a Muraközben egyaránt.

219 Tolnában inkább csak a Duna mentén és Külső-Somogy határán jelentékeny. Igen jellemző módon ekkor még a téglaépítkezés elterjedési területe nagyjából egybeesik a vályogéval. A téglaházak száma az első világháború után kitartóan növekszik (a Drávaszélen, Közép-Baranyában, Dél-Göcsejben . . .), amiben közrejátszik a téglagyárak gyarapodása. 1922ben Somogyban 14, Tolnában 8, Baranyában 8, Dél-Zalában 4 téglagyár található.

220 De a tégla még mindig a tehetősek kiváltsága. És bár szerepe a két világháború között egyre hangsúlyosabb, a nagyobb tömegek továbbra is földfalú házakat építenek. A tégla csak az 1960-as évektől kerül túlsúlyba.

221 A Dél-Dunántúl több részén előfordul a tégla és vályog vegyes fal, így a Dráva mentén, Belső-Somogyban, a Kis-Balaton vidékén meg a Muraközben stb. - A tégla falazása kőműves szakmunka, lényegében a múltban is, jelenben is meghaladja a népi önellátás szintjét, táji sajátosságot nem mutat, ezért ismertetésére nem térünk ki. A kőház a Dél-Dunántúl népi építkezésében sem foglal el számottevő helyet. Elterjedése lényegében Baranya megyére, a Mecsek és a Siklós-Villányi-hegység területére korlátozódik. A 19. század végén és a 20. század elején a Magyar Néprajzi Atlasz mindössze négy településen - ezek mind baranyai falvak - mutatta ki (Ócsárdon, Cserkúton, Kovácsszénáján és Zengővárkonyban). A szélesebb műemléki és más néprajzi kutatások több községben regisztrálják (így Mázán, Bodán, Bicsérden, Siklóson, Villányban etc.), de Baranyán kívül alig bukkannak a nyomára. Tolnában egyedül a Bara-