Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - ZENTAI TÜNDE: Falanyag és falszerkezet a Dél-Dunántúl népi építészetében

Úszódon

69 is elmondták. Csalogovits József Deesen és Bogyiszlón már utolsó példányait tanulmányozhatta. Nagyon valószínű, hogy ez az Alföldön általánosabb falféleség a 18. századtól kezdve a faépítkezés hanyatlásával párhuzamosan, fokozatosan átadta helyét a földfalaknak. A 20. században már csak a súlyos szegénység és a természeti csapások tartották életben. A sövényházat pár évtizeddel túlélték még a szerényebb rendeltetésű gazdasági épületek és szőlőhegyi hajlékok. Nádfal Az egykor olcsó és könnyen kezelhető falazóanyagok egyike a nád. A Tolna megyei Bátán 1788-ban följegyezték, hogy templomát tölgyfa oszlopokra és nád oldalakkal készítették.

70 Nádfalú házakról azonban kevés leírás emlékezik meg. Középkori múltjához tartozik, hogy az 1147-ben erre vonuló Freisingi Ottó az általa megfigyelt nádházakat a Dél-Dunántúlon is láthatta.

71 Jóval később, 1662-1664-ben Evila Cselebi (Duna)Szekcsőn és Mohácson említi.

72 A közelmúlt általunk ismert adatai mind a Duna mentéről származnak. Tolna megyében Madocsán a 19-20. század fordulóján a házak 4-5 százaléka épült nádból. Bogyiszlón a szegénység lakott nádfalú lakásokban, a népességnek mintegy 10 százaléka, a drávaszögi Várdarócon „kevés" nádfalról szólnak az ott lakók.

73 Hozzá kell fűznünk azonban a fölsoroláshoz, hogy a kutatóknak már egyik helységben sem volt alkalmuk álló nádházat dokumentálniuk. A nádfalú házról Kovách Aladár

74 is ejt néhány szót a Sárköz építkezésével kapcsolatban. Jelentőségét talán fölnagyítva azt írja, hogy: „A tolnamegyei Sárközben (Öcsény, Decs, Pilis, Alsónyék, Báta) ezelőtt mintegy 30-40 évvel általában nádsövényes tapasztott házak voltak . . ." Másutt, mint láttuk, a régi sárközi házat fonott falúnak mondja. Mi magunk és általában a Sárköz leírói nádfallal már csak a gazdasági épületek körében találkoztunk. így szerkezetét, építési technikáját is csak melléképületek alapján ismerjük. Simon József jegyezte le Balatonszentgyörgyről a mezei nádkunyhók készítését. Eszerint a vázat alkotó lábfákat 60-80 cm mélyen a földbe ásták, oldalukba 3 pár csaptatót véstek, ezek fogták közre a sekély árokba állogatott nádat. A nádat sással, az utóbbi évtizedekben dróttal erősítették a csaptatókhoz. A hosszabb időre szánt építmény falát sározták és meszelték.

75 Amint a fentiekből is kitetszik, az újkori nádház dél-dunántúli emlékanyaga igen szerény, Duna menti elterjedése azonban nem kétséges. A többrétegű falak Erről a faltechnikáról, amely a várak földsáncainak építéséhez hasonló és talán azokból eredeztethető, keveset tudunk, egy-két szórványadattal rendelkezünk Heves megyéből, Érmeilékről és a Duna-Tisza közéről.

76 Hogy Dunántúlon sem volt ismeretlen, arról néhány újabb gyűjtés árulkodik. Előfordult a Komárom megyei Ácson,

77 szóbeli és tárgyi emléke itt-ott föltűnik a DélDunántúlon is. Külső-Somogy és Mezőföld határán, Magyarkesziben az egyik házról Vajkai Zsófia azt jegyezte föl, hogy „sövényfonás közt épült sárfal".

78 Nem messze tőle, a Somogy megyei Bálványoson Boross Marietta fedezte föl ezt az építési módot, szőlőhegyi pincéken. Leírása szerint két párhuzamos fonott fal közét töltötték meg sárral.

79 A Dráva mellett, közel Zala határához, örtiloson a többrétegű fal talpas-vázas megoldásával találkozunk. Ez úgy készült, hogy a vázszerkezetbe dupla sor karót állítottak, s közét berakták sárral, a sarat először kézzel lenyomkodták, majd sulokkaX tömörítették.

80 Drávapalkonyán az 1920-as években bontottak le egy szoba-konyhás házat, melynek fala két sor szívelés (fonás) közé rakott sár volt. Alapját 30 cm széles talpgerendák képezték. A talpfák széleibe egymással párhuzamosan függőleges lepickéket fúrtak be, majd vesszővel befonták, s a mintegy 20 centi széles közt megtöltötték, és kitömték sárral, külső oldalait tapasztották. A falnak nem volt váza. Úgy tudják, hogy vert falnak nevezték.

81 Mind ez idáig a Dél-Dunántúlon nem bukkantunk több adatra, A kérdésnek nincs irodalma. A hiányos emlékezet talán azt jelzi, hogy ezek a kissé komplikált réteges falak nem váltak általánossá a parasztság körében. Valószínűbb, hogy egy átmeneti, kísérleti állomást képviselnek a tömött falak kialakulásának útjában. Változatos szerkezete, a talpas építkezéssel való kapcsolata viszont nagy múltra enged következtetni. A fentiekben ismertetett, földbe rögzített falú házakról általában elmondható, hogy elterjedési területük a 19. századi Dél-Dunántúlon jelentéktelenné zsugorodott, s a 20. század elejére lényegében meg is szűnt. A többrétegű falak őrtilosi és drávapalkonyai variánsának bemutatásával a falszerkezet egy másik, a technika szempontjából fejlettebb minőségéhez érkeztünk, a földtől független talpas(-vázas) lakóépülethez. Mielőtt azonban ezzel, a területünk népi építkezése szempontjából jelentős formával foglalkozunk, szükségesnek látszik szemügyre venni az ugyancsak földtől független boronafalú építkezést. Boronafalak Először a faházak faragott szálfákból rakott, keresztvégesváltozatát vizsgáljuk. A régészeti anyagból, mint láthattuk, az derült ki, hogy a boronafalú házak a középkori Dél-Dunántúlon elsősorban Zala megyét és Somogy ÉNy-i részét jellemzik. Gerendanyomokból a régészek másutt is következtettek boronaépítkezésre, legtöbb helyen azonban csak a gerenda létét vehetjük bizonyosnak. A boronafalak azonosítása az írott forrásokban is nehéz. Ennek egyik oka az, hogy a borona szó jelentése a Dél-Dunántúlon szélesebb, mint a szakirodalomban alkalmazott terminus technicus. Közelebb áll e honfoglalás utáni szláv jövevényszavunk eredeti tartalmához, ami általában gerendát foglal magában.

82 Szerte Somogyban és Baranyában boronának mondják a talpas-vázas sövényfalú épületeket is, amint magam is tapasztaltam a somogyzsitfai, somogyszobi, szilvásszentmártoni stb. pincék esetében, vagy Andrásfalvy Bertalan a Baranya megyei becefai házakkal kapcsolatban.

83 Ilyen értelemmel olvasható a kaposfői prépostság újfalusi épületeinek 1816-os összeírásában két helyen is a „boronás pince sövény falakra" megfogalmazás.

84 A 18. századi forrásokban gyakran szerepel épületfalként a „teljesen fából" jelölés. Az 1785-86-ban készült Baranya megyei Széchényi-féle Descriptio a drávaszögi