Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - ZENTAI TÜNDE: Falanyag és falszerkezet a Dél-Dunántúl népi építészetében

ben sorra vesszük a fából és földből alkotott falszerkezetek fajtáit.

52 Vizsgálódásainkat a faépületek körében kezdjük. a) Favázas falak Cölöpvázas sövényfal A „régi" dél-dunántúli házat a köztudat talpas-vázas sövényfalú épületként tartja számon. Ismeretes azonban a régióban az egyszerűbb és olcsóbb, földbe rögzített, vázas fonott fal is. A régészeti föltárásokból láthatóan ilyen fallal épült a legtöbb tolnai, somogyi és baranyai ház az Árpád-kor utáni évszázadokban. A későbbiekben a történeti följegyzések is megörökítették. A baranyai Nemeske egyházi matrikulájában az 1808-as évben az olvasható, hogy a helység temploma a 17. században sárral tapasztott „földbe vert sövénnyel font karókból" állt.

53 Hasonló szerkezetű lehetett Somogy megyében a csepelyi sövénytemplom, melynek 1748-as javításáról megtudjuk, hogy: „ ... 15 vagyis 16 karót a templom falában tőben elrohadt karók mellé leástunk és azokat két szeggel a meggyengült karók mellé szegeztük s az alját sárral megcsapkodtuk . . ,"

54 A sellyei Batthyányuradalomban 1747-ben összeírt pajták mind talpak nélkül, „Karokra Sövénybül rekesztett" falakkal készültek: Oszrón, Sósvertikén, Tapolcán, Marócsán, Kákicson, Kisasszonyfán, Gilvánfán és Sellyén.

55 Hasonlóképpen földbe ásott oszlopok alkotják a vázat a kaposfői prépostság különféle gazdasági épületeinél Kaposvár környékén, Kaposfőn, Újfaluban, Szentbenedeken, Patcán és Hetesben 1816-ban és az 1830-as években. A fa lábakon álló pajták, fészerek, szekérszínek, birkaaklok gyakran sövényfalakkal vagy sövény- és karóoldalakkal készültek. A lakóépületek ugyanakkor talpakkal rendelkeznek.

56 Lakóházak cölöpvázas sövényfaláról - a régészeti leleteken kívül - csak a 19. századból vannak konkrét adataink. Legalaposabban a Tolna megyei Sárközből ismerjük, ahol Kovách Aladárnak még módjában állt néhány létező példányt tanulmányoznia. 1903-ban írt, máig kiadatlan tanulmányában úgy tájékoztat, hogy: „A régi sárközi építkezés a következőképp történt: az erdőből meghozták a kellő mennyiségű és vastagságú fát, héjukat lehántották, azután leásták a földbe az úgynevezett ágasfákat t. i. felső végük két ágra nyílik; az ágasfák közeit sövénnyel befonták, az ágasfákra a ház hosszoldalain a varró-fákat fektették, korcvesszővel az ágasfákhoz kötözték, . . . azután a sövényfonást kívül, belül jó vastagon besározták, a széles oldalakon - rendszerint csak az egyiken - a tető csúcsig sövényből megfonták a csúcsfalat . . ,"

57 Időben a következő sárközi sövényház-ismertetésünk Csalogovits József tollából származik. Csalogovits a Sárköz legnagyobb településén, Deesen az 1930-as évek elején még föl tudott deríteni egy ilyen lakóépületet. Ez Lajtos István kéthelyiséges házacskája volt a Tabán falurészen. Az emlékezet szerint 1830 körül épülhetett. Vázszerkezetét kilenc, földbe vert ágasfa alkotta, amelyek a sarkokon, valamint a falak közepén helyezkedtek el, és hordozták a varófákat (azaz fal- vagy sárgerendákat) meg a mestergerendát. Ilyen sövényházak ekkor még Bogyiszlón nagyobb számban előfordultak.

58 A szomszédos öcsényben elmondták,

59 hogy a földbe rögzített akácoszlopokat gyürüce vesszővel fonták be. Hasonló falszerkezet emlékét őrzi a Duna menti Faddon (Tolna megye) egy 1827-ben fölvett tűzkárbecslés. Ladányi Kováts József leégett háza „Egy Szoba, Konyha, Kamra, Fészer, Istálló, Széna pajta, keményfa fülesekre, 16 öl hosszúságú épület ..." volt.

60 A füles a falágas neve, amely a pajtákon szerkezeti elemként és névként egyaránt fönnmaradt az 1970-es évekig. A közeli Madocsán a sövényfal úgy készült, hogy a leásott akácfa dúcok közé karókat vertek a földbe, majd befonták, és sárral bevagdalták.

61 E faltechnikát hajdan ismerték és alkalmazták a Baranya megyei Mecsek-Hegyalján

62 is gazdasági épületeknél. A 20. század közepén még el tudták mondani, hogyan állítottak elődeik földbe rögzített oszlopokkal rekesztéses istállókat, hasonló lakóházakra azonban nem emlékeztek. A „régi komlói házak" (Baranya megye) ugyancsak nélkülözték a talpakat. A falat alkotó faelemek alja a földbe mélyedt.

63 Váz nélküli „földbevert sövényfal''-ról szólnak Gelencsér Sándor dombóvári (Tolna megye) gyűjtései.

64 Az általa kikérdezett kőművesek elmondták, hogy ez volt a legegyszerűbb és legolcsóbb építési mód, ezért a szegényebb nagycsaládosok a múlt században még gyakran ilyen házakat építettek. Úgy készült, hogy vastag karókat sűrűn a földbe vertek, majd nyers fűz-, gyertyánvagy fagyalvesszővel, esetleg szőlővenyigével befonták és tapasztották. 3-4 ember képes volt 3-4 hét alatt tető alá hozni, két-három hónap alatt lakhatóvá tenni. A tető és a nyílások kiképzéséhez ácsot alkalmaztak. Az adatközlők véleménye szerint az ilyen ház erősebb, mint a vázas sövényfal. A talp nélküli sövényfal dél-dunántúli elterjedését az említett tanulmányok mellett az országos népi építészeti fölmérésekből ismerjük; az Országos Műemléki Felügyelőség falukutatási anyagából, a Magyar Néprajzi Atlasz kérdőíveiből és a Néprajzi Múzeum-Szabadtéri Néprajzi Múzeum épületfalakra vonatkozó kérdőíves gyűjtéseiből. Ezek a föltárások nagyjából párhuzamosan történtek, az 1950-es évek végétől kezdődően. Általánosságban az egykorú és a századfordulóra jellemző állapotokat tudták rögzíteni és rekonstruálni. Az általuk fölhalmozott nagy mennyiségű - bár egyenetlen - anyagból kitűnik, hogy a vázas sövényfalaknak ekkor már inkább csak emléke él. Főleg a Duna menti síkságon és tágabb környezetében voltak otthonosak. A múlt században előfordultak - bizonyára mások mellett - a Tolna megyei Bölcskén, Madocsán, Nagydorogon, Kajdacson, Sióagárdon, Bogyiszlón és Baranyában Kölkeden. Tolnában a szájhagyomány számon tartja még a Kapós mentén (Miszlán), a Koppány partján (Koppányszántón), valamint a Külső-Somogy és Mezőföld érintkezésénél fekvő Magyarkesziben. A Mezőföld Tolnába átnyúló szélének településein Kücsán József akadt a nyomukra.

65 A Duna túlsó oldalán sok helyről ismerjük.

66 Csilléry Klára

67 gyűjtései szerint Szeremlén a századfordulón még általános a szegények körében. Továbbélését a folyók mentén az árvizek segítették. Égető Melinda jegyezte fel a tolnai Bogyiszlóról, hogy árvizek után sövény- és nádfalú ideiglenes hajlékokat tákoltak, melyekben a ház fölépüléséig húzták meg magukat.

68 A dunai védgátak megépítése a 19. század második felében a sövényfalú építkezés teljes elsorvadásához vezetett, amint azt a szomszédos Bács-Kiskun megyei