Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Vargha László (1904—1984) - SIMÁNYI FRIGYES: A pedagógus és oktató Vargha László

— bár még fel sem soroltuk valamennyit — előadásaira is rányomta bélyegét. Műveltségéből eredően mondanivalójának sokrétűsége, gazdagsága volt az, ami az első percekben száraznak tűnő előadásait mégis színessé és élvezetessé tették. Ugyanakkor érezni lehetett — főleg a magyar népi építészettel foglalkozó előadásain —, hogy óriási tudása nem csupán a tudományág szakirodalmának fölényes ismeretén alapul. Mint hallgatói csak sejtettük, akik pedig később munkatársai lehettünk, már tudtuk, hogy tudása mögött páratlanul gazdag személyes tapasztalat, kitartó kutatómunka van. így hazai és külföldi utazások, tanulmányutak, terepbejárások, épületfelmérések sokasága, ezrekre menő rendszerezett fotóanyag, régészeti ásatások, rekonstrukciós kísérletek, levéltári kutatás, muzeológiai gyakorlat, hazai és külföldi szakemberekkel történő kiterjedt levelezés, publikációk sora. Az óráin vetített képanyag vagy rajzolt ábraanyag is nagyrészt saját gyűjtési anyagából került ki. Mégis nagyon szerény volt. Óráin a saját kutatási eredményeiről általában mint kívülálló beszélt, önmagát meg sem említve, ugyanakkor — ha a tananyag úgy kívánta — az általa nagyrabecsült pályatársak munkájára, eredményeire nevük megemlítésével soha nem mulasztotta el felhívni a figyelmet, mégha közülük némelyik jóval fiatalabb volt is nála. A szakmérnöki előadások keretében gyakran hívott meg külső előadót. Rendszerint valamely általa fontosnak tartott társtudomány legjobb hazai szakértőjét. Sőt saját hallgatói közül is jó néhányat felkért egy-egy rövid előadás megtartására, mintegy lehetőséget biztosítva számukra, hogy saját tapasztalataikról, kutatási eredményeikről vagy pl. népi, műemléki és helyreállítási terveikről, ill. gyakorlatukról beszámolhassanak. (A szakmérnökképzés előadásait általában már végzett, több éves gyakorlattal rendelkező mérnökök látogatták.) Vagyis az oktatásnak az általánosan elfogadott gyakorlattól eltérő, kötetlenebb, nyitottabb, ugyanakkor azonban igen hatékony formáját valósította meg. Vizsgáztatási módszere is hasonló volt. Nem kedvelte a húzott tétel alapján történő vizsgáztatást. Hallgatói tudásának mértékéről kötetlen beszélgetés formájában szeretett meggyőződni. A vizsgán nemegyszer rögtönzött kis előadásban pótolta azt, amit egy-egy gyöngébb diákja nem tudott. Ennek ellenére nem tudok arról, hogy az építészkaron valaha valakit is megbuktatott volna. Kitűnő pedagógiai képességeit igazolták azok a tanulmányutak, amelyeket az építéstörténeti tanszék szervezett. Ezek programjának összeállításában VARGHA László mindig Örömmel vett részt. Az úton pedig szívesen vállalta az idegenvezető' szerepkörét. Végtelenül közvetlen modorban — a mindenáron való oktatás szándékának még a látszatát is kerülve — beszélt az érdeklődőknek az útvonalon érintett vidék történelméről, egy-egy célállomás, város vagy község fejlődéstörténetéről, településszerkezeti jellegzetességéről, a megtekintett épületek stilisztikai problémáiról, létrejöttük, pusztulásuk vagy éppen helyreállításuk történetéről, analóg emlékekről, építészekről, rejtett — mások által rendszerint észre sem vett — értékekről és szépségekről. Tudásának az előzőekben vázolt páratlan sokoldalúsága ilyenkor fokozottan érvényesült, jogos tiszteletet ébresztve hallgatóiban. Mégis őszinte öröm töltötte el, ha egy-egy műemlék megtekintéséhez sikerült a helyreállítás vagy kutatómunka irányítóját megnyerni annak ismertetésére. Ilyenkor Ő szerényen visszavonult. Jó érzékkel választotta ki hallgatói közül azokat, akiket érdemesnek talált arra, hogy magával vigye őket nyári termelési gyakorlat keretében végzett műemléki felmérésekre, majd később, különböző' megbízások keretében végzett népi építészeti kutató utakra. Akik ezeken a felméréseken, kutató utakon részt vehettek, azok számára ez óriási élményt jelentett, mind szakmailag, mind emberileg. Szakmailag VARGHA László mellett diákjai, fiatal munkatársai elsajátíthatták azt a végtelenül pontos, minden részletre kiterjedő', a régészeti, műemléki, művészettörténeti kutatások eszköztárából átvett elemekkel gazdagított felmérési és adatfelvételi gyakorlatot, melyet a népi építkezés vizsgálatánál az 1950-es években az elsők között, ha ugyan nem elsőként alkalmazott. Ma már ez a felmérési gyakorlat a népi építészet kutatásánál, emlékeinek védelménél általánosnak tekinthető'. Mégis kevesen gondolnak rá, vagy talán nem is tudják, hogy megalapozója, elterjesztó'je — tanítványai közvetítésével éppen VARGHA László volt. Emberileg is volt mit tanulni tó'le. Akik csak az utolsó években ismerhették meg Őt, már csak az indokolatlan mellőzésektől, méltatlan támadásoktól megkeseredett és az egyre elhatalmasodó betegségtől megtört embert láthatták. Akik azonban régről ismerték őt, tudják, hogy nemcsak tudós, hanem az életet szerető, kedélyes, adomázó, vicceket mesélni és azokon derülni egyaránt tudó, segítőkész, önzetlen ember volt. Az említett felmérő', falukutató utakon hallgatói, munkatársai között mindig egyenlő' akart lenni az egyenlők között. Ugyanúgy dolgozott, vagy még keményebben, mint Ők. Nem kívánt külön ételt vagy külön szállást, pedig gyakran nem volt hol meleg ebédet enni, és volt rá eset, hogy a szállás csupasz szoba volt, földre vetett szalmazsákkal, pokróccal. Sokszor megtehette volna,