Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Vargha László (1904—1984) - SIMÁNYI FRIGYES: A pedagógus és oktató Vargha László

hogy hivatali tekintélyénél, rangjánál, koránál fogva külön elbánást eszközöljön ki a maga számára. Szinte soha nem élt a lehetőséggel, helyette inkább a diákjainak igyekezett előnyöket kiharcolni. A munka szüneteiben pedig együtt strandolt, kirándult vagy éppen borozgatott felmérő stábjával. Példamutató volt az az önzetlen segítőkészsége is, amellyel tanítványait vagy volt tanítványait igyekezett pályára bocsátani vagy ezen a pályán érvényesülésüket elősegíteni. Az elsők között volt, aki felkarolta az 1950-es években beindult ún. tudományos diákköri mozgalmat. Jobb képességű diákjait az ebben való részvételre, tudományos kutatómunkára ösztönözte, témát adott vagy keresett részükre, munkájukat tanácsokkal, az irodalom megadásával, szakmai ismeretségek megteremtésével, nemegyszer saját kutatási anyagának vagy fotóknak az átengedésével segítve Őket. Az építéstörténeti tanszéken diplomázók irányításának is egyik szellemi atyja volt. Számos kitűnő diplomaterv került ki az általa irányított hallgatók kezéből. És igen nagy a száma azoknak, építészeknek és bölcsészeknek egyaránt, akiket VARGHA László beszélt rá magasabb tudományos fokozat elérésére, vagy akiknek ilyen irányú törekvését tanáccsal, sok esetben saját kutatási eredményeinek rendelkezésre bocsátásával mozdította elo. A jutalom a segítségéért számára az öröm volt, ami pártfogoltja sikerét látva eltöltötte Őt. Fiatal építészekkel más téren is szívesen dolgozott együtt. Kívülállók részére alig vagy egyáltalán nem ismert tény, hogy ő a magyar építésztörténet és a hagyományos népi építészet tudós tanára, előadója, kutatója, rendszeresen részt vett fiatal kolllgák felkérésére múzeumi, településrendezési és magasépítészeti pályázatokon, általában sikerrel. Korszerű, haladó gondolkodásmódjára vall az az olthatatlan érdeklődés, amellyel a legújabb tudományos eredmények felé fordult. Korunk irodalma, zenéje, képző- és iparművészete egyaránt érdekelte. A modern építészetnek pedig olyan mértékig ismerője volt, hogy az északi államok, elsősorban Finnország építészetéről számos kitűnő előadást tartott saját diaképeivel illusztrálva. Ezeket az előadásokat rendszerint egyegy volt tanítványa felkérésére tartotta különböző tervezőirodák kollektívája részére. Általában mindig kész örömmel tett eleget minden felkérésnek. Közéleti aktivitására jellemző, hogy mint nyugdíjas is számos konferencián és értekezleten (MÉSZ, HNF, TIT, METESZ) vállalt előadást, hozzászólást. VARGHA László életműve nem maradt befejezetlen. Tevékeny, gazdag, teljes életet élt, és magas életkor elérése adatott meg számára. Életének egyik fŐ műve éppen az a hosszú pedagógusi tevékenység volt, amellyel iskolát teremtett, építészgenerációkat nevelt fel, olyan munkatársakat választott, akik alkalmasak lesznek hagyatékának nemcsak a feldolgozására, de a magyar népi építészeti kutatásnak az Ő szellemében való továbbfolytatására is.